Október hatodika - megemlékezés nyom nélkül ( - ez lenne Nemzeti emléknapunk, a gyász napja, de nem itt)

Ismét nem volt köztéri megemlékezés, vagy gyertyagyújtás Ócsán Október 6.-a tiszteletére. 
Nemzeti emléknap (gyásznap) ellenére

Ócsán nincs központi gyertyagyújtás

Az aradi vértanúk tiszteletére október 6-án, a nemzeti gyásznapon félárbocra engedik Magyarország lobogóját, megemlékezést tartanak a Batthyány-mauzóleumnál, valamint egész napos gyertyagyújtás lesz a Batthyány-örökmécsesnél - tájékoztatta a Honvédelmi Minisztérium Nemzeti Rendezvényszervező Hivatal (HM NRH) szombaton az MTI-t.  

 A kormány 2001-ben nyilvánította a magyar nemzet gyásznapjává október 6-át, amikor az 1848-49-es forradalom és szabadságharc leverése után Aradon kivégzett 13 vértanúra, valamint az ugyanezen a napon Pesten kivégzett gróf Batthyány Lajosra, Magyarország első független, felelős kormányának miniszterelnökére emlékeznek.

Ócsán évek óta semmi efféle, hiába is reklamálunk.

Tudjuk, hogy Ócsa közéletében és politikai légkörében nem volt divat megemlékezéseket tartani a kötelezőn elvárhatókon túl. Bukodiéknak pedig ez eddig nem volt fontos.

Így hiába is noszogattuk korábban az önkormányzatot a Kulturális Bizottság elnök asszonyát (Bukodi Jánosné) a Trianoni megemlékezések központosított megtartására, arra nem mutatott hajlandóságot, ahogy a Fidesz alkotta vezetőpáros (Bukodi Károly és Horváth Tamás) sem egészen napjainkig.  

Az idén történt meg első ízben a sok évi noszogatást után, a választások előtt  végre önkormányzati szinten, központilag is megtartották a megemlékezést, úgy, hogy az nem is volt az éves tervezetbe iktatva. Mindezt politikai haszonszerzésre utal, hiszen Palást település polgármestere nélkül nem valószínűsíthető, hogy erre sor került volna, hiába a sok, korábban elcsatolt helyi "hazafi" aki itt érzi magát otthont és akar valójában tisztelegni a szülőföldjének.

Október 6-a nemzeti gyásznap, melyről az iskolákban kötelezőn megemlékeznek

Ezt ezidáig nem tehette meg, mert az önkormányzatunk ismert vezetése erre nem biztosított alkalmat és lehetőséget. Csak az idei önkormányzati választások évében lett erre érdemes Bukodi Károly és stílusos városvezetése, miután mások által elérkezettnek találta az időt. 

Sajnálatos azonban, hogy október 6.-a kapcsán a régi rossz beidegződések szerint járnak el továbbra is és így még mindig várat magára a hivatal és a tanári kar, az önkormányzati tagsága, a Kulturális Bizottság elnök asszonya (Bukodi Jánosné) és megannyi hazafi, hogy közös megemlékezés keretében Ócsán is gyertyát gyújtsanak, közösségi szinten gyújthassanak a kivégzések napján az emberek. 

Ócsán nincs hivatalos főhajtás, vagy megemlékező közterületi gyertyagyújtás - a városvezetést talán nem érdekli

Október 6-án, a nemzeti gyász napján emlékezünk az 1848-49-es forradalom és szabadságharcot követő véres leszámolásra, a tizenhárom aradi tábornok vértanúságára, Batthyány Lajos, az első felelős magyar miniszterelnök mártíromságára. 

Ócsán azonban ez nem ér meg egy hivatalos, és városi összejövetelt, egy központi gyertyagyújtást.

Ócsán ezt is csak úgy éljük meg, mint a diktatúrák idején tartott március 15-ei megemlékezést - iskolai tananyagként és ottani beszámolók alapján az utcán és a közéletben pedig nyom nélkül. 

*

1848. október 6-án felkelés tört ki a Bécsben. Kirobbanásában közrejátszott a bécsi radikális köröknek a magyar forradalom iránti rokonszenve, valamint az, hogy a gazdasági nehézségek, a munkanélküliek, a munkások bizonytalan helyzete miatt kialakult feszültség fokozta a kormánnyal szembeni ellenállást. Jóllehet ez idő tájt Bécsben sok híve volt a magyar önállóságot elvető centralizációs törekvéseknek, az uralkodónak a magyar parlament feloszlatását elrendelő 1848. október 3-i proklamációja, amely Jellasics horvát bánt Magyarország teljhatalmú diktátorává nyilvánította, ellenszenvet váltott ki a császárvárosban is. A demokratikus és radikális körök szinte egységesen Magyarország pártjára álltak, mivel a magyar alkotmányosság eltiprása az osztrák alkotmányosság felszámolásának árnyékát is előrevetette.

A felkelést közvetlenül Theodor Baillet de Latour hadügyminiszternek az a lépése váltotta ki, hogy osztrák egységeket akart küldeni Jellasics seregének megsegítésére a magyar forradalom ellenében. Az egyik ilyen egység, a közkedvelt Richter gránátos zászlóalj, amely már több évtizede Bécsben állomásozott, nem akarta elhagyni a várost, s csak vonakodva engedelmeskedett a parancsnak, amely Pozsonyba, illetve Magyaróvárra vezényelte volna. 

Október 6-án a külvárosi nemzetőrség megakadályozta a gránátosok vonatra szállását. A felkelők elbarikádozták a Dunán átvezető Tabor-hidat, a katonák pedig megtagadták az ellenük való fellépést. Latour ekkor gyalogságot és ágyúkat vetett be, s amikor a habozó tüzérektől a munkások elfoglalták az egyik ágyút, tűzharc kezdődött. Kora délutánra a felkelők kerekedtek felül, a belvárosba vonultak és a Szent István dóm előtt szétverték a polgárőrséget valamint a védelmükre érkezett lovasságot.

A tüntető tömeg körülvette a hadügyminisztérium épületét. Latour megtiltotta, hogy tüzet nyissanak a tömegre, s abban a reményben, hogy el tud menekülni, a kapukat is megnyitotta a nép előtt. Az az ajtó azonban, amely szabadulását jelenthette volna, be volt falazva. Latour a lázadók kezére jutott, akik népítélettel felakasztották. A 14 ezer főnyi császári sereget a felkelők néhány órán belül kiűzték Bécsből és külvárosaiból. 

Október 7-én a császári udvar Innsbruckból Olmützbe menekült, a kormány tagjai pedig lemondtak vagy elmenekültek. A cseh képviselők távoztak a parlamentből, s ezáltal annak működése kétségessé vált, bár továbbra is rendszeresen ülésezett. A főváros irányítását a városi tanács és a gyorsan megszervezett központi bizottság vette át. A védelem ellátása érdekében mobilgárdákat állítottak fel, amelyeknek október 14. és 28. között Bem József volt a főparancsnoka.

Az uralkodó október 16-án Alfred Windischgrätz herceg tábornagyot kinevezte a császári és királyi hadsereg főparancsnokává, s teljhatalommal ruházta föl a bécsi és a magyar forradalom leverésére. Október 17-én Windischgrätz körülzárta Bécset, a város azonban többszöri ultimátumára sem adta meg magát. Csupán a Bécs támogatására érkező magyar csapatok október 30-i schwechati veresége után vált kilátástalanná a helyzet, s a császári katonaság október 31-én fegyverrel leverte a bécsi felkelést. 

Rá egy évre;

 1849. október 6-án végezték ki Pesten Batthyány Lajost, az első magyar felelős kormány volt miniszterelnökét, Aradon pedig a magyar szabadságharc 13 honvédtábornokát.

A szabadságharc leverését súlyos megtorlás követte: az osztrák kormány bosszúért lihegett, s egyben példát akart statuálni. A leszámolás már a fegyveres harcok során elkezdődött. Haynau, az új osztrák fővezér hadjáratának kezdetén kiáltványban tudatta, hogy aki a magyar kormánnyal és a hadsereggel bármiféle kapcsolatban állt, büntetésre számíthat.

Bár a bécsi kabinet augusztus 20-án a közkatonáknak amnesztiát adott, ez nem jelentett büntetlenséget: sokakat a császári seregbe soroztak be, a magasabb rangú tiszteket, tisztviselőket és képviselőket hadbíróság elé állították. A határozat végrehajtásával a kérlelhetetlenségéről ismert Haynaut bízták meg, és az ő kezébe adták a halálos ítéletek jóváhagyásának jogát is. 

A tárgyalások sorrendjét a "bűnösség" foka határozta meg. Először Pesten gr. Batthyány Lajos volt miniszterelnök, Aradon pedig a honvédsereg önálló seregtestet vezénylő főtisztjeinek perére került sor. Batthyányt még 1849 januárjában letartóztatták, és végül az olmützi törvényszék ítélte - felsőbb utasításra - kötél általi halálra. Esetében a bíróság a Bécsben hozott szabályt is megsértette, hiszen a felelősségre vonás csak az 1848. október 3., tehát az Országgyűlés feloszlatása után elkövetett cselekményekre vonatkozhatott volna, Batthyány viszont ekkor már lemondott tisztségéről. Haynau október 5-én erősítette meg az ítéletet.

Aradon a 13 tábornokot és egy ezredest szeptember 26-án ítélték halálra mint felségsértőket és lázadókat. Ezt Haynau szeptember 30-án hagyta jóvá, de Gáspár Andrásnak, Ferenc József hajdani lovaglómesterének ítéletét végül börtönre változtatták.

A kivégzéseket október 6-ára, a bécsi forradalom és Latour halálának évfordulójára időzítették. Batthyány előző éjjel a hozzá becsempészett tőrrel nyakon szúrta magát, és bár életét megmentették, nem lehetett felakasztani. A helyi parancsnok saját hatáskörben "porra és golyóra" változtatta az ítéletet, ami miatt később Haynau idegrohamot kapott. A gróf nem engedte, hogy bekössék a szemét, és maga vezényelt tüzet a katonáknak, utolsó szavai három nyelven hangzottak el: "Allez Jdger, éljen a haza!"

Aradon ugyancsak október 6-án végezték ki a 13 honvédtábornokot: Aulich Lajost, Damjanich Jánost, Dessewffy Arisztidot, Kiss Ernőt, Knézich Károlyt, Lahner Györgyöt, Lázár Vilmost, Leininger-Westerburg Károlyt, Nagysándor Józsefet, Poeltenberg Ernőt, Schweidel Józsefet, Török Ignácot és Vécsey Károlyt. (Lázár Vilmos csak ezredes volt, de a köztudat őt is tábornokként tartja számon.) Kiss Ernőt, Schweidelt, Dessewffyt és Lázárt golyó általi halálra "kegyelmezték", előbb őket lőtték agyon a vár északi sáncában (a kivégzőosztagba több elítélt bécsi forradalmárt is beosztottak). Kiss Ernő az első lövések után még életben maradt: ekkor maga vezényelt tüzet a tanácstalan katonáknak, de egy katona hozzálépett és fejbelőtte. Ezután a többi kilencet akasztotta fel a vártól délre Franz Bott hóhér, aki elégedetlen volt a sebtében összetákolt, egy közelben épülő ház rekvirált gerendáiból ácsolt bitófával. A holttesteket elrettentésül estig még az akasztófán hagyták, de ezzel éppen az ellenkező hatást érték el, mert a kivégzés helye valóságos búcsújáró hellyé lett.

Egy 1851-es osztrák beszámoló szerint 1848 novembere és 1850 vége között 4628 magyar rebellis ügyét tárgyalták. Az ellentmondó statisztikák szerint mintegy 500 halálos ítélet született, s ebből körülbelül 110-et hajtottak végre. A bosszúhullám csupán akkor kezdett mérséklődni, amikor az európai felháborodás miatt az osztrák kormány 1850 júliusában nyugdíjazta a hatáskörét túllépő Haynaut. Mintegy 1500 embert ítéltek sokévi börtönre vagy változtatták erre a halálos ítéletet, a honvédsereg állományának 25-30 százalékát besorozták a császári és királyi hadseregbe, s hétéves szolgálati időt kellett eltölteniük távol a hazától. Valamennyi állami hivatalnokot igazolóbizottság elé idézték, és a legkisebb terhelő adat felmerülése esetén elbocsátották. 1851-ben az emigránsokat is perbe fogták, majd a legismertebbeket elítélték és in effigie - távollétükben - felakasztották, azaz nevüket egy akasztófára szögezték Pesten.

Október 6-a azóta is a magyar nemzet gyásznapja (hivatalosan 2001-ben nyilvánította azzá a kormány). A szabadságharc ugyan elbukott az osztrák és orosz túlerővel szemben, de a nemzet áldozata nem volt hiábavaló. A küzdelem társadalmi vívmányait: a jobbágyfelszabadítást, a közteherviselést és a törvény előtti egyenlőséget már nem lehetett elvenni tőle. Az a hősies katonai teljesítmény, amelyet a magyarság akkor felmutatott, olyan rokonszenvet váltott ki Európa-, sőt Amerika-szerte, amely a nemzet reményeit táplálta, hogy egy kedvező fordulat alkalmával, egyszer véglegesen kivívhatja a függetlenséget. 

*