A következő címkéjű bejegyzések mutatása: jogtiprás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: jogtiprás. Összes bejegyzés megjelenítése

2026. augusztus 12., szerda

Sulyok Tamás legnagyobb hibája – öngyilkosság

Sulyok Tamás köztársasági elnökként sokkal jobb, méltóságteljesebb, hitelesebb és függetlenebb volt a sokak szerint szégyenteljes Göncz Árpádnál.  Sulyok Tamás semmivel nem volt rosszabb Mádl Ferenc, Sólyom László, vagy más elődjénél. Sőt mondhatjuk, hogy különb volt náluk is. 

https://s.24.hu/app/uploads/2026/06/central-1098100447-masolat-1024x576.jpg 

Sulyok Tamás egyetlen hibáját akkor követte el, amikor Magyar Pétert javasolta miniszterelnök.

Magyarországon az Alaptörvény értelmében a köztársasági elnök tesz javaslatot a miniszterelnök személyére az Országgyűlésnek, amelyet az új parlament az alakuló ülésén vagy azt követően szavazással választ meg.

Sulyok Tamásnak nem lett volna automatikus kötelessége a választásokon győztes párt vezéregyéniségének, elnökének (adott esetben vezérbikájának) javaslattételi kiemelése. Jelölhette volna az alelnökök bármelyikét is.  Akár a pártalapító elnököt, Szabó Attilát, aki a kivásárlása után a továbbra is a párt  tiszteletbeli elnöke. De javasolhatta volna Forsthoffer Ágnest, Tarr Zoltán, vagy Péter haverját a szintén fellengzős Radnai Márkot is, hiszen alelnökként ők is a párt vezető karát képezik. 

https://encrypted-tbn0.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcTveH7kb3w1kB73tm122XXZW_b_Vf5rMg98K3uhHjBRBkMWRsToYArJrJ1S&s=10

Magyar Péter ajánlása és tálcán való felkínálása hibás, rossz döntés volt a köztársasági elnök részéről, hiszen a győztes vezetésében Ő volt az egyetlen, akinek kétes, megmagyarázhatatlan, illetve tisztázatlan, ügyei voltak.  

Magyar Péter politikai közszerepléseit számos ellentmondás, megnyilatkozásait valótlanság, több esetben hazugság övezte. Személye egy potenciális góc, egyfajta veszélyforrás volt.  Politikai ámokfutása ezt támasztotta alá.

Botránytól sem mentes válás és volt felesége, Varga Judit miniszter lemondása után nyíltan bírálni kezdte a rendszert, majd saját mozgalmat indítva bevásárolta, és átvette a mozaik néven TISZA nevezetű pártot. Magyar Péter 2024-ben, vált ki a Fideszből, ahol, aminek nyomán nem csak a kormányzati bizalmat, hanem több kapcsolódó tisztségét is elvesztette.

2019 és 2022 között a Diákhitel Zrt. vezérigazgatója, valamint igazgatósági tagja (2021–2022).

Tagja volt többek között a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) és a Dunahíd Alapítvány kuratóriumának, valamint a Fővárosi Nagycirkusz és a Gránit Alapítvány egyes testületeinek.

A 2000-es évek második felétől külügyi jogászként és diplomataként dolgozott, több évet töltött a brüsszeli magyar EU-képviseleten is.

Magyar Péter mindemellett több állami és magánvállalat igazgatóságában, illetve vezető pozíciójában töltött be tisztséget, amelyeket 2024 februárjához köthetően vesztett el.

-  Magyar Közút Zrt.: Igazgatósági tag (2022–2024)

-  Volánbusz Zrt.: Igazgatósági tag (2023–2024)

-  MBH Bank / Magyar Bankholding: Igazgatósági tag (2022–2024; a tisztségről 2024 februárjában mondott le)

-  Hiventures Zrt.: Befektetési bizottsági tag (2021–2024)

 Saját vállalkozásában: LLM Tanácsadó és Befektetési Zrt-ben tulajdonos, korábban vezérigazgató is volt, de erről a pozícióról 2026 tavaszán lemondott az összeférhetetlenségi szabályok miatt.

Mint látható a Fidesz kiemelt haszonélvezője volt, aki csupán a családi béke felborulása, házasságának megromlása után kezdett leépülni és egyéni politikai ámokfutásba.

2024-ben konszenzuális szexuális kapcsolatot létesített Vogel Evelinnel, amiről eddig feltáratlan, mondhatni ismeretlen videófelvétel is készült. A nyilvánosságra csak az ominózus helyszín, az ágy és valami bekészített fehér por került. Ez látható is.  Magyar Péter az eset kapcsán azt mondta későbbi visszaemlékezésében, hogy az ott látható porhoz nem nyúlt.

Ugyanezen év nyarán az Ötkertben bulizott, amikor részegen észrevette, hogy egy férfi telefonjával éppen veszi kirívóan botrányos viselkedését. Azt, hogy lányok szoknyáját limbólécként használva, alájuk bújva vonaglik.  Ezt észlelve odament hozzá és a kezéből kitépte a drága telefonját, amiből dulakodás lett. Magyar Péter a biztonságiak kidobták, ám a telefon nála maradt, amit a tulajdonosának nem adott vissza.  Később a készüléket a Dunába dobta. Az esetből rendőrségi ügy lett, de Magyar Péter a mentelmi joga mögé bújva ezt nem vállalta fel. Az ügyben lopás, illetve rablás gyanúja is felmerült.

Vogel Evelinnel később szakított és a párt egyik ügyintézőjével Szabó Ilonával jött össze. Ez a kapcsolata sem teljesen egyértelmű.  Ilona minta elhagyta volna, aminek után látszólag eltávolította Péter a közeléből, ami Ilona távoli és hosszú egzotikus útjában mutatkozik meg, amiről részben a sajtó is beszámolt.

Magyar Péter a felesége nélkül egy elszabadult ágyúgolyóként tarolt a közéletben. Mindet egy lapra tett fel. Ez pedig a bosszú és a gyűlölet párosítása volt.  Így került be a Tiszába és vett meg vagy maga köré embereket.  Rivaldafénybe helyezve magát, botrányt botrányra halmozott.

Végül pártja és személye társadalmilag ismertté vált sokaknak megtetszett az Orbán/Fidesz ellenességre kihegyezett hadjárat, Magyar Péter dzsentri-szélhámos kivagyisága, agresszív, arrogáns stílusa és a kormánypárti szembenállása. Ezzel olyan korábban elutasított, politikai tetszhalott, elvérzett embereket, csoportokat vonzott be, ami sokasággá duzzadt mögötte. Valójában egy új közéleti megnyilatkozást, szlengekkel átszőtt, fenyegetőn követelő üzeneteket szórt el, amire kaptak a közönség soraiban. Egyfajta vérre menő gyilkos, kivégző osztagot formált a korábbi sikertelen ellenzékből.  

Ezek mind a Fidesz támogatói, a tagság és a vezető politikusok ellenében, személyes levadászásukért állt Magyar Péter alkotta formáció mögé.

Mindez aztán láthatóan előjött, visszaköszönt a választási kampány, a közösségi oldalak, színpadi rendezvények és a társadalmi élet minden szegmensében.  

Az utcán akasztást követelnek egyesek a kormánypártiakat érintően.  

Az ellenzéki Karácsony Gergely vezette fővárosban Nagy Ervin javaslatára támogatott Átrium színház új darabjában Schmidt Mária karakterét agyonverték a színpadon. Mondom, egy olyan színházi társulat rendezésében, akiket Nagy Ervin javaslatára támogat az ellenzék. 

Majka koncertjén a miniszterelnök fejbe lövését illusztrálva hergelik a közösséget.

Puzsér Róbert és a Polgári Ellenállás mozgalom által szervezett Rendszerbontó Nagykoncert 2026. április 10-én, pénteken zajlott Budapesten, a Hősök terén, ami szintén nem volt mentes a politikai hergeléstől.

Volt olyan előadó, aki nemi szervét elővéve, a színpadon ajánlotta azt fel Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszternek, így üzenve és nyomva kormányellenes undort. 

Hát persze, hogy a felkarolt ózdi cigó is beállt a "kapjátok be sorba".  Aztán amikor Erdélyben akart koncertezni, akkor azt állította, hogy megfenyegették, és félve lemondta azt. Mások szerint csak a kutyát nem érdekelte az általa reppelt propaganda.

 

Magyar Péter ezt hozta, ezt honosította. A közönsége, a követői pedig mind ezt a stílust képviselik, nekik, számukra ez a trendi.

Ebben a közegben nem megbotránkoztató jelenség a Magyar Péter megszólalása, üzenete, közéleti szereplése, a nőkkel való lekezelő bánásmód, a drog, az egynemiség kifejezése, ahol nem tabu, nem magán ügy a kifordult szexualitás, és szinte természetes a magamutogatás. 

Magyar már 2024-ben találkozhatott olyan tápszerrel konszenzuális kapcsolatában, amihez ő állítólag nem nyúlt.  Az őt kedvelő zenészei közül byeAlex azonban már került rendőrségi kihallgatásra birtoklásért. Puzsért is mintha látták volna, de maga tagadja.  Magyar is csak mostanában járt drogteszten amit külföldön egy maszek orvos végzett el.  

Mind ehhez a propagandához párosul a programszervező Puzséron át az a liberális haderő a maguk adta politikai újságírókkal, az ismert celebekkel, vagy éppenséggel az SZFE által adott NoÁr/Nagy Ervin alkotta pedofil-csókolgató társulat. 

Egy ilyen ellenszélben Sulyok Tamás köztársasági elnök kikezdése, és elmozdítása bizony komoly ellenzéki nyomásgyakorlás.  

A köztársasági elnök közjogi státuszát az alkotmányos jogrend, a demokratikus berendezkedés parlamentáris rendszere biztosította. Ez eddig egy megbonthatatlan egységnek, egyezségnek volt tekinthető. 

Magyar Péter gyülekezete ezt kezdte ki és bontotta le.   

 https://encrypted-tbn0.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcSNfM5k39VdQa6KdRNtcaC9Uk9XI-cPlHfxAmviy2L_uOt_wdKUrSw_X_UF&s=10

Sulyok Tamásnak azonban lett volna még lehetősége köztársasági elnöki tisztében. Az Alaptörvény szerint a köztársasági elnök maga tesz javaslatot a miniszterelnök személyére az Országgyűlésnek.  Sulyok Tamás itt, azaz ott hibázta el, hogy hivatalában eljárva Magyar Péter javasolta és jelölte miniszterelnöknek, holott tehette volna ezt másként is. 

Akár Tarr Zoltán, akár Radnai Márk megjelölésével okozhatott volna némi zavart. De nyíltan el is utasíthatta volna Magyar Péter személyét, hivatkozva a vele szemben kezdeményezett több eljárásra, amit csak a mentelmi jogának köszönhetően függesztettek fel. 

A köztársasági elnöknek a nemzet egységét, tisztaságát kell őriznie. Egy kétes, bűnbe, vagy legalábbis annak gyanújában érintett személyt nem szabadott volna az Országgyűlésnek javaslatétellel beajánlani.

Sulyok Tamásnak kötnie kellett volna magát ahhoz, hogy amíg Magyar Péter nem tisztázza magát a vele szemben tett eljárási kezdeményezések alól az igazságszolgáltatás előtt és nem biztosítja fedhetetlenségét, addig őt nem terjeszti elő, nem ajánlja miniszterelnöknek.  Sulyok Tamás ezt  elvétette.

Most az egyszer hibázott és ezzel saját maga ellen tett. Olyan mintha a saját nyakát kínálta volna fel a hurokba.    Magyar Péter pedig vérszemet kapva, élt a lehetőséggel, és lefejezte a demokráciát. kivégezte a köztársaságot az elnök eltávolításával.  

Sulyok demokratikus tisztességét Magyar Péter önkénye és tisztességtelensége váltotta. 

* 

2020. április 27., hétfő

Az Új Népszabadság és a régi klientúra összejátszása - Boros polgárőr és Nagy Bandó méltatlan vitája ( - álság)

A fake news egy olyan fogalom ami sokáig ismeretlen volt még a diktatúra sújtotta kádári idők során sem volt fogalmunk annak létezéséről akkor sem, amikor Lendvai Ildikó cenzúrázta híradásokból értesültünk a szocialista "valóságról". 

Miként és meddig vállalható fel az Országos Polgárőr Szövetség részéről egy ilyen etikátlanul gyalázatos tett és a mögöttes tag

A rendszer hazugságai ismertek voltak úgy mint hazugságok, de a mögöttes tényszerűsége ugyanolyan megfoghatatlan volt, mint Demszky Gábor és a négyes metró korrupciós botrányában való érintettsége. Az aljas hazugságok és a mögöttes emberek azonban itt maradtak, és ugyan úgy fosztogatnak, ahogy a jereváni rádió híradásaira hivatkozottan ismert ez az egész.

Ma már ahhoz sem kell polgárőr akadémiai előadás hallgatójaként vizsgázni, hogy felfedjük a hazugot kiáltó  hazugságait.  Elvégre a sánta kutyát és a hazug embert is utol lehet érni, mert ahogy szokás volt mondani, láttam én már éjjeliőrt nappal meghalni.  

Így vagyunk azokkal is, akik nagy igazságosztóként bukják el a hamisságukat. Jelen esetben a hírhamisás tárgyában dőlt be egy olyan ember, ki korábban sem volt híres az igazmondásáról.  

Nem más Ő, mint a helyi fake news hírmegosztójának billentyűse. Az a hóhér, akit éppen akasztana Nagy Bandó. 

A mögöttes háttér, pedig a régi "Új Népszabadság" az exkommunisták kedvel lapja, mely továbbra is hazudik éjjel-nappal, és lop is ha keze engedi ugyanúgy ahogy Gyurcsány és csapata.

A köztes megosztó pedig nem más, mint az ócsai hírmegosztó billentyűs az ex-munkásőr alakulat kiművelt tagja.  Nem sokat tett hozzá, szokása szerint, csak egy képet. No meg elhagyott pár mögöttes dolgot.  Kevert ő már bajba mást is így. Nem újdonság ez.  csak a lebukás okoz csalódást a hűséges feleknek. Azoknak, akik a taknyot nyalják utána.

Ma mindenki őszinte sajnálatára sem sikerül tisztára mosdatni a szerencsétlent.  Kár mentegetőzni, az Új Népszabadságban nyoma nincs Nagy Bandó keze-nyomának.

Az elkövető az önök táborában lakozik.

Az alapnak nevezhető hazugság pedig itt leledzik:




A pillanat igazsága

Közzétette:
Szűcs Gábor Róbert

Amíg “béke” volt, azaz a dolgok többé-kevésbé rendben mentek, nem tűnt fel, hogy az országnak nincs kormánya, csupán egy politikai kalandorokból és finoman szólva is szerény képességű szélhámosokból álló karrierkommandó, amelyet élő malacperselyek vesznek körül. S mert nem csak a népnek, de a vezetőknek is cirkusz kell, hát csináltak. Mű-migránsok, mű-Soros propaganda, s közben szépen beszivároghatott mindenhová a Hatalom, mint az istállóban a trágyalé.

Borosnak azoktól is bocsánatot kéne kérnie, akiket hazug mód megvezetett
A hazugság nemzetivé lett és a “nemzeti” is hazugsággá vált. A kereszténység olyan álarccá változott, amelyet viselni kötelező, és amely mögött a legocsmányabb ördögpofák bújnak meg. Az ország a nyakig földbeásást visszakívánók, passzióból háziállatokra lövöldözők, a vagyontalan embertársaikat értéktelennek tekintők, munkásőrből lett díszhuszárok,náci megszállóknak szobrot emelők, sose volt országot visszasírók, látványtőkések, a krisztusi tanítást meggyalázó főpapok, a bálvány előtt hajbókoló rabbi, és közönséges, avagy mezei tolvajok úri murija lett. Elég volt néhány, jószerivel szintén szélhámosok által kigondolt, elrongyolt jelszó ismételgetése, és bárkiből lehetett miniszter, államtitkár, kormánybiztos, azaz a mi kutyánk kölyke. Ugyanilyen gyorsan lehetett persze kegyvesztett is, de ez is meg volt fizetve.

A vezetőből Vezér lett, méltó a díszes társasághoz, nyakba akasztott pörköltkendő, trottyos gatya, zsebre tett kéz, koszos cipő, szájnyalogatás, nyakkendőigazítgatás, dilihopp.

És most valóban “éles” helyzet van, a békeidőnek vége. A cirkuszból dráma lett. Lassan tragédia. És a társaság tehetetlen. zavart. Kiderült, hogy lényegében nincs kormány, és nincs kormányos, csak egy tehetségtelen vidéki színész, hordó alakú szónok, aki bombasztikus bejelentéseket tesz, szánalmas csapatokat sorakoztat fel, de sem ő, sem alantasai nem tudják, mit kezdjenek végtelen zavarukban hozott áldöntéseikkel, amelyek nem mások, mint jelszavak, de hát ehhez szoktak hozzá, ehhez értenek, nem tudják megtölteni a szlogeneket tartalommal.

Tehetetlen dühükben lehet, erőszakhoz is folyamodnak majd, kapkodva és összevissza, mint mikor a gyerek papírcsákóval a fején üti-veri botjával a csalánt. Csakhogy ez nem csalán, ezek emberi lények: betegek, akiket kiszórtak a kórházakból: inkább haljanak meg, csak ki ne derüljenek a hazugságok, és az se, hogy kezdettől egyszerűen képtelenek kezelni a helyzetet, mert most helyzet van, bizony, és hamar kiderül, hogy semmi sincs úgy, ahogy mondták. Minden eszköz helyett semmi eszköz sem állt rendelkezésre, ma sem tudni, ennek hány áldozata volt és lesz. Minden idők legnagyobb gazdasági mentőcsomagja annyit se ér, mint egy csomag vécépapír, s a közgazdászok, köztük a sajátjaik is, akik már szégyellik ezt az egész, haláltáncba fulladt komédiát, ahelyett, hogy meghallgattatnának, árulóvá minősíttetnek.

Tíz év minden hazugsága most egyszerre ömlik a fejükre.
Lemoshatatlanul.

Azoknak is elnézést kéne kérnie Nagy Bandó Andrástól, akik a polgárőri megtévesztés okán átszellemülve mocskolódtak


Na, ez az, amit Nagy Bandó Andrásnak tulajdonítottak Ócsán, és amit nem vállalt  magára az ismert személy. 

Aztán, hogy ezt miként volt képes az Országos Polgárőrség állományát ritkító polgárőrünk átruházni Nagy Bandóra, azt nem tudni, mivel ezzel kapcsolatosan nem szolgált magyarázattal a hírhamisító. 


A gyűlölködésben és uszításban jártas polgárőrtársunk arról sem beszélt, hogy korábban, volt már egy hasonlatos ügye, amivel csakúgy, mint a mostanival, a tisztességes és becsületes polgárőröket alázza, nekik árt ezzel az újabb aljassággal. Ahogy az egyik hozzászóló is írja: "Hamisítanak, hazudoznak, uszítanak, rombolnak."    Mindezt az Országos Polgárőr Szövetség zubbonyában, vagy  tagságának fedezetéből követte az emberük.   

"Lemoshatatlanul." 


A polgárőrségre tekintve sajnálatos, hogy egy ilyen alak, még mindig képes belsősként fertőzni az állományt.

 *