2024. június 4., kedd

Még mindig társulhat Bukodi a Kálvin-házi választási estéhez - nyitott kapuval várják az érdeklődőket ( - BÉKE)

 Normális esetben a az önkormányzati választások a helyben élők önrendelkezési jogát biztosítja. Azt, hogy a választott képviselőik által a maguk életét befolyásolják. 

Az helyiek ilyenkor nem csak képviselőt választhatnak maguknak, hanem városvezetőt is.  A lényeg azonban mégis csak az, hogy kit választunk.

A városlakó számára egy olyan képviselet jelent és hozhat érdemi változást, mely valóban képes az egyént megjeleníteni és hangját, óhaját kifejezni a városi közösség döntéshozatali tanácsában. Ez pedig nem más, mint a képviselő-testület. A tanácskozás fórum pedig az önkormányzati testületi ülés, ahol a képviselők többségi szavazati alapján születnek a döntések.  

Lehet, hogy egy kép erről: 6 ember

Ez esetben nem a nagypolitika, hanem a helyi érdekek számítanak. Nem az a lényeg, hogy az országos politikai célokat miként képviseli, vagy jeleníti meg a helyi közösség mindennapjaiban a testület, hanem az, hogy miként képviselik és jelenítik meg helyben élők akaratát.

Na ez a nem mindegy. 


Lássuk be, hogy az elmúlt évek során Ócsa városvezetése nagyrészt pártpolitikusokból állt össze. A testületi többséget is a kormánypárt Fideszes tagsága adta. Ebben a felállásban a népi képviselők hangja, szavazata eltörpült és nem érvényesült.  

A városvezető és helyettese évtizedekig visszavezethetően Fideszes párttagok voltak.  Őket nem az itt élők, hanem a nagypolitika irányította. A legutóbbi időn át mai is így van ez. Bukodi Károly és társai, egészen  Kardos Zoltánig kormánypárti szimpatizánsok. Ők nem az itt élők óhaja, szavai és elvárásai mentén cselekedtek, hanem a központi pártérdek nyomán cselekedtek.

Visszatekintve Bukodi károlyságának jelentősebb állomásaira, mind azt látjuk, hogy a várossal az itt élőkkel, a helyi emberekkel szemben a városon túli nagypolitika érdekei mentén jártak el. Az ócsai emberek érdekivel szemben másokat szolgáltak.

http://img.pestmegye.com/2011/08/feg_050_418_20110519213724_483.jpg

Így volt ez a FÉG elvesztése során, amikor az itt dolgozó, itt adózó és itt termelő-, fizető emberek érdekeivel szemben pártpolitikai alapon történő átjátszásba kezdett a kormányközeli vállalkozó.

Felcsúti Zsolt megjelenésével Bukodi polgármester inkább a kormány adta Fidesz érdekeit szolgálta a város érdekképviselete helyett.  Városvezetőként nem rendelt el a jegyzőjével azonnali birtokvédelmet, hanem hagyta a FÉG szétesését. Politikai kampányba kezdett a kormány képviselőjével és előadták a kényszerű leépítést Szűcs Lajossal, Felcsúti Zsolttal együtt, azt állítva, hogy nincs más megoldás, de kiállnak az itt élőkért, a munkásért.  Hagyták  egyoldalúan elveszni és sikerre vitték a Fidesz-közeli vállalkozónak történő átjátszást. 

FÉG Konvektor, Zrt.

 

  Budapesttől 24 km-re, az M5-ös autópályáról könnyenmegközelíthető 9000 fős városban, Ócsán találjuk Európa egyik legnagyobb száraz gázfűtőkészülék gyárát, a FÉG Konvektorgyártó Zártkörűen Működő Részvénytársaságot. A társaság jogelődje az 1891-ben alapított Fegyver-és Gépgyártó Részvénytársaság volt. Rendkívül fontos a vállalat számára, hogy vevőinek folyamatosan megbízható minőséget nyújtson, ezt szolgálja a vállalatnál 1994 óta működő ISO 9001 minőségirányítási rendszer is. A FÉG Konvektor Zrt. által gyártott készülékek főpiaci előnyének és megbízhatóságnak az alapja, a készülékek lelke, a német licenc alapján gyártott és folyamatosan fejlesztett CR6 gázautomatika. A cég fő törekvése, hogy a hazai piacon jelentős részesedéssel rendelkező konvektorai mellett újabb és újabb fejlesztésű termékekkel is bővítse kínálatát, mint például a BNV-nagydíjas élőlánghatású látványkonvektorok és Siesta Pingvin fantázianevű infraégős hősugárzók. Az utóbbi évek változó piaci igényeit figyelembe véve 2006-ban megkezdte a cég az energiatakarékos és környezetkímélő FÉG-Coopra kondenzációs kazán forgalmazását. A vállalat azonban nemcsak a termék gyártása során törekszik a legszigorúbb minőségi és biztonsági követelmények betartására, de termékeinek az értékesítés után is nagy figyelmet szentel. A FÉG Konvektorgyártó Zrt. egész országot lefedő, 1000 fős szervízhálózatának faladata a készülékek üzembe helyezése, a garanciális és garancián túli javítás biztosítása, valamint az időszerű és a jogszabályok által előírt kötelező karbantartás elvégzése. Az Ócsai Tájvédelmi Körzetbe, illetve a lakossági környezetbe épült gyár a környezetvédelem érdekében olyan technológiákat alkalmaz, melyek során kevesebb veszélyes hulladék keletkezik, folyamatosan csökkenti a környezetet szennyező anyagok felhasználását, valamint saját beruházású szennyvíztisztító rendszerrel rendelkezik az ipari szennyvizek tisztítására.

A lényeg, hogy a gyár elveszett, a régi foglalkoztatottság megszűnt, a munkájukat vesztettek magukra és a felsőbb párpolitikai érdek érvényesült. Az államtitkárt azóta sem láttuk Ócsán, Szűcs pedig továbblépett, Bukodi meg a nyakunkon maradt.

 https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjDr8WREqzSJgB2fVBeMgMMNyUm4V6lTS5rAc5NWIkCESmAQ6P9zrzk1PXOC3OmJbwPzB2PRkqq_bsywq8HeqhGgpLJdDspuZBAwq7BEHoUeV0WX7b82BQ9lJFK6Da-pttEUYDgc1A5evw/s1600/Als%25C3%25B3pakony.png
Ugyancsak ez a pártpolitikai érdekérvényesítés került előtérbe a Fidesz adta kormány és a szintén kormánypárti városvezetés összejátszása során akkor, amikor Alsópakony településrészen a devizahiteles lakónegyedet mint valami nagy fejlődést, ránk sózták, majd itt hagyták. 

  Bukodi polgármesterként ekkor sem a várost, hanem a kormányzati politikát szolgálta ki. Ígért fűt-fát, fejlődést, fellendülést, kerékpárutat és mindent a helyieknek a kormány képviselőjének oldalán úgy, mint mindig.  Persze, hogy ez nem a helyiek érdekét szolgálta. Bukodi pártpolitikai szereplőként mégis beáldozta a várost.  


 Felsőpakony akkori polgármestere ezt rosszallóan felhozta, de lehurrogták. És lássuk be, az idő az ő igazát hozta. 

 https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjBUq__R-ot37CH68VM82kcVlJUA94pApUGms_B_ahiJsiypQppoaCIzdKI5LJBVEMiphyphenhyphen7AlS9wSFmsbQf6pAcZligCP1N0jQ5UUWn07556xwWPas4HGFuRUHNu3P1Irozey4x6tlG87I/s1600/SSA41420.JPG

Bukodi ahogy megpuhították az ócsaiakat, mindent feladott.  Az autonóm elképzeléseket feladva, azt áthangolva,  Alsópakony új településrészét rávarrták a város fejletlen infrastruktúrájára.  Mindez nem, hogy haszonként, segítségként, hanem amolyan szükségmegoldás gyanánt teherként és kárként jelent meg Ócsa lakosságának mindennapjaiban.  

Az alsópakonyiakat a kormányzat és a Bukodi adta városvezetés is magára hagyta.  Az ígéreteket nem tartották be, a vezetékes vizünket kivitték, a szennyvizet behozták, de az ottani út túloldalán élő régi major lakta emberek sorsát semmivel nem könnyítették meg. Őket Bukodi és a Fidesz is hagyta a nyomorban, vezetékes víz- és csatorna nélkül máig.  

 Az ócsai szennyvíztelepet sem esett át olyan rekonstrukción, mely képes lenne a kor elvárásainak megfelelő befogadásra, feldolgozásra, bűztelenítésre, tisztításra.  A korszerűtlen telep maradt a városlakók nyakán a nagyobb leterheléssel, szinte úgy ahogy volt rossz állapotában. Ennek baját ma is nyögjük. 

Tehát itt is, vagyis ez esetben is a Fidesz adta városvezetés és a kormányzat hozta pártpolitika érvényesült a helyi érdekekkel szemben.  Hogy ez a kiszolgáltatottság mennyire káros a városra nézve, azt Felsőpakony, Alsónémedi ezen idő alatt bejárt fejlődési útja bizonyítja, mert míg Bukodi a nagypolitika seggét nyalva kapaszkodott a polgármesteri székébe, addig úgy is kezelték, mint azt a láncos kutyát, amely kötöttsége okán képtelen önállóságra. Ezzel ellentétben Felsőpakony vezetésének kegyeiért Szűcs a falat is lekaparta. 

Alsópakony függetlenségét és ezzel járó önállóságát kihasználva messze elhagyta Ócsát.  Míg Bukodi a saját ígérvényeit, vállalásait sem volt képes teljesíteni, addig a szomszédos települések messze elhagytak bennünket. Bukodi Ócsája az előző polgármester munkásságának eredményeként elért városi rangjával kitörölheti a seggét, mert itt megállt az élet. Bukodi lefagyasztotta a várost, elaltatta a helyieket és miközben csendben eladósította a várost, azt a maga javára fordítva semmizte ki az itt élőket.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEg4fwFqcmQzCf9m7PiG2t_awcbOSDir2LtmG3q6vLixScZ_EOeqTO0ZXm2_yu5qBSzHjKgftmprxB5dABnzvbbXbe3AZdQ-0VJ2ojxGXCzT7IF0Muz9j493etyNT9J3crBCwvSGWr5vvvI/s640/Eu-s+parkol%25C3%25B3.jpg

Ennek ékes példája volt az, amikor a MÁV-parkolóberuházás során már az önkormányzat telkét adták és kínálták fel egy idegen (saját nyelvezetük szerint gyütt-ment) alvállalkozónak az ott kitermelt sitt lerakására. Ez is az idegen érdekek szolgálatára volt csak jó a helyiek ellenében.  Mindehhez persze belapult a Fidesz adta testületi többség, az akkori polgárőrség, a jegyző alá tartozó közterület-felügyelet  és végül a városlakók összessége. Természetesen mindez nem jöhetett volna létre a polgármester, a helyettese, a jegyző és a vele azonos pártpolitikát képviselő testületi tagság nélkül. 

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhbOTR_d03S67i4xTGDCUaq_PNXRw-wS-Whymu5YvjKPOjwgwWNsPVgAFmxnKwPFkMWDjNfq3mZcl9P0grF5lhghnRSmK15eJ45hsXfH4ELI-3qOgcQSLP_Qe8lR6fWyabCdJxiOAWWQoQ/s1600/SSA40142.JPG

Egy éven keresztül hordták ki és ásták be az építési törmeléket a város szeme előtt "észrevétlenül".

  

Ellenzék igazából nem is létezett, mert azt az autoriter pártvezetés csírájában elnyomta.

És hogy ne nyújtsuk hosszúra Bukodi elmúlt évtizednyi kártékonyságát amit helybéliek ellen tett, lássuk a legutóbbi eseményeket azon részét, amivel a termőföldeket átjátszva csinált káros iparosítást a lakóövezet tövébe kisebb napelemekkel a Székesi mentén.  Ennél nagyobb kártételt csupán az Inárcson telepített naperőmű érdekében kifejtett azon tevékenysége volt, amivel (elvi) hozzájárulásra bírta a testületet arra, hogy az esetleg létesítendő magasfeszültségű távvezetéket átengedik a várost övező termőföldeken, amivel számos helyi gazda, és összességében a városlakók érdekeit sértve, a helyben adózókat átlépve úgy járt el, ami egy a városát képviselő tagtól, egy városvezető polgármestertől el nem várható. 


Bukodi ez esetben is az ócsaiak ellen lépett, szavazott és járt el. Előrébb helyezte az idegen pártpolitikai érdekeket a város és az itt élők érdekeinél. 


Gyakorlatilag többszörösen becsapta a választóit, az itt élőket és számos földijének kárt okozott. Bukodi polgármesterségét mindvégig a központosított pártérdek, mások haszna (hacsak nem a sajátja) vezérelte a város népével szemben.


Mindezek az események, történések arra következtetik a józan gondolkodót, hogy a helyi életben, az önkormányzatiságban nem az országos pártpolitika a célravezető. Ez példázza Alsónémedi, Felsőpakony és végül Ócsa Fidesz adta polgármesteri munkássága. 

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhplKy5dVucsVS4aHpI4lEWmzT550ATzUAa3XjRWP6GL1ln-Voqg8sAN74b3B9dx7AZEKFKAGDrXJ_kJVUxd_z3oBdbKVe5na_Ij4wnIFdZrXPdYmAkR4djfCBpwDjwCsTW06CLI06vF5k/s1489/%25C3%2593csa2.png

Városunkra tekintve a kormánypártiság. a Fideszhez tartozás Bukodi által nagyobb kártételt hozott, mint egy háború.  Ócsa romokban van, még akkor is, ha annak halmazai jelenleg sokak számára még nem eléggé láthatók.  Csak az infrastrukturális alulmaradottságunk, a fejletlen közlekedés, a napi bejutásban és a megszokottságban, az elfogadásban rejtőzködőn van jelen, addig a felzárkóztatásban már látható az a beteges cselekvési inger, a kapkodás, az ismételt ígérgetés, hazudozás, letiltás, fenyegetés, amit Bukodi a mostani kampány során kifejt.

A kormánypárt a fuldokló polgármestere segítségére igyekszik akkor, amikor politikailag törekszik a helyi zsarnok túlélését biztosítani.   

Óriási összegeket költ a Fidesz Bukodi kampányára. Brosúrákban, út menti reklámfelületekre, népszerűsítő programokra, állampárti politikusok helyi road-showjára, de az eddig volt polgármester már az alján van. 


Nem képes kiállni egy igazi fórumra, egy nagy népi összejövetelre, egy polgármesteri vitára. 

Egy olyan összejövetelt sem mer vállalni, ahol a zsenge kihívó jelölt és az eddigi régi polgármester mondhatná el, hogy mit képzel el tenni ezért a közösségért, aminek a választóinak a szavazataira vágyik.  

 https://scontent.fbud6-3.fna.fbcdn.net/v/t39.30808-6/445788289_122153338778189665_6295701737854011399_n.jpg?_nc_cat=107&ccb=1-7&_nc_sid=5f2048&_nc_ohc=sR9k7nxzbQgQ7kNvgF_c_rj&_nc_ht=scontent.fbud6-3.fna&oh=00_AYAJAVa8pazxvUgiHQP35sMXwnN8RK6zxLwjjyZZQd8g3g&oe=66654EF1

Bukodinak még adott a hivatali háttér, a nyereg, a paripa a pénz. Adott a helyválasztás joga is számára, ahogy az időpont is. Ő azonban  inkább hátat-fordít és nem meri vállalni a kihívást.

Bukodi a nagy orgánumú polgármester, most alamuszi nyuszikánt lapít és bújik a szőnyeg alá, mintsem polgármesterként, jelöltként álljon a kihívója elé egy szakmai vitaestre. 

Bukodi Koltait sem vállalta.  Koltai is a Kálvin-házba szorult. Az ócsai nép azt megtöltötte, és teltházassá tette.  Koltai melegséget, boldogságot hozott,  a Kálvin-házat benépesítette. 

Bukodinak is adott az utolsó lehetőség, hogy június 7.-n 18 órakor, ahol polgármesteri vita (ha Bukodival) nem is, de egy programbemutató, ha úgy tetszik kampányzáró népi összejövetel, egy jó rendezvény mindenképpen kiáll ott, ahol a leköszönő polgármester (valószínűleg) nem lesz jelen.

A kapu mindenesetre nyitva áll.  

Menjünk, és teremtsünk BÉKÉT.

*

Nincsenek megjegyzések: