2016. július 15., péntek

Rabosították a III. Juhfesztivál fellépőjét, a sztárolt Kis Grófot - nem őt, hanem minket kéne megvédeni ( - tőle)

Garázdasággal gyanúsítja, és rabosította is a rendőrség Kis Grófót, értesült a Blikk. A lap úgy tudja, hogy a bulizós cigánytól, és testvérétől a Ceglédi Rendőrkapitányságon vettek ujjlenyomatot.

Mint már korábban beszámoltunk róla, áll a bál az Ócsára meghívott fellépő körül. Most újabb részletek láttak napvilágot a nálunk közpénzes támogatásban érintett Juhfesztiválos bulizós ügyében.
 
https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiXIWmcSAQU64UC2cmwCVqQ-ufGJZvPnjZKMCxyMPXNtYAY2VX8CVkGGW72Q03s7cEWBQOKYTvd9lnG9ZH5ZkxrEkfsW-phYKpiarG_U3qobz3XS0XKel50Rf5ozZBQjgIY9y-LBwnEo1k/s1600/Boros+%25C3%25A9s+csapata.jpg
Itt még nem a rabosításhoz szükséges ujjlenyomatvételhez kísérik a "művész"-t az Ócsa Városi Polgárőrség tagjai - Boros Tibor felvezetésében

Kis Grófo  az önkormányzatunk által közpénzből támogatott, amúgy állítólag magánszemélyek által szervezet III. Juhfesztivál egyik fellépője, amolyan fénypontja volt a rendezvény záró estéjének, akit a szintén a helyi költségvetés által közpénzen támogatott városi polgárőrség védett és biztosított a fellépése során.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjdS76e-XBT6xonIwVXYbTYXOyOnle9yAAzhoZZDLFTN3TeiuOgeLqu-OFLskt6CNNT-re-lEq6TNFbh41rsZnp7UBatUW7hNFi5c7Oo50j_eDPCisu6mmfAFKCcYb9QuOsrkP1FlakW2k/s1600/%25C3%2593csa+v%25C3%25A1rosh%25C3%25A1za.jpg
A helyi önkormányzat a közpénzes támogatás biztosítéka
A Kis Grófo műsorának hátteréről, a szerződéséről azonban a szervezők és a helyi önkormányzat a Juhfesztivál jelentős közpénzes támogatása ellenére sem tesz közzé beszámolót, és az sem ismert, hogy évekre visszavezethetőn a szervezésben, támogatásban részesített, és érintet felek nyilvánosan elszámoltak volna az erre fizetett közpénzzel, vagyis a támogatás összegével. Ugyanakkor egyes értesülések szerint a közvetlen nyújtott önkormányzati támogatáson túl, olyan másodlagos és burkolt támogatásban is részesülnek évek óta a szervezők, mint a Boros Tibor vezette (elnökölte) polgárőrség adta biztosítás, amit nem erre a célra maguk a nevezettek, hanem más küldetéssel (felhatalmazással) és csatornákon az önkormányzat biztosít. 
https://fbcdn-sphotos-a-a.akamaihd.net/hphotos-ak-xfa1/t31.0-8/s960x960/11157511_359030757627110_1619475382903850628_o.jpg
Klárika nevezett csapata és fesztiválos oklevele
Legalábbis erről szólnak azok a hangok, akik az események kapcsán felemlítik Jarábik Klára ügyvezető asszony nevét és jelenlétét a fesztivál során, aki köztudottan az egyik önkormányzati képviselő tisztes felesége, valamint az önkormányzati illetőségű Egressy Gábor Nonprofit Kft közpénzből fizetett irányítója, vezetője. Ez a kft szokott Ócsán műsorszervezéssel, szereplők foglalkoztatásával, szerződtetésével foglalkozni. Általában ők biztosítják az önkormányzati műsorok, rendezvények hátterét, és fellépőgárdáját. Jarábik Klára az ócsai Juhfesztiválokon is tiszteletét tevő (jelenlevő) volt.  Így nem kizárt, hogy Kis Grófo szerződtetésében is közreműködő, ha nem érdekelt, szerződött fél volt. Az Egressy Gábor Nonprofit Kft azonban az éves működése során kötött közpénzes szerződéseiről évek óta nem ad számot, így az nem kap nyílvánosságot és az átláthatóságot sem teszi lehetővé. 
Ez a közös baj a helyi önkormányzat- és a Juhfesztivált szervezőkkel.

https://i.ytimg.com/vi/FtvNeOURgSU/maxresdefault.jpg
Ócsa polgármestere a mögöttes közpénzes személyek egyike 
Mert míg az önkormányzatunk az itt élő emberek pénzét használva és fizetve támogat magánszemélyeket, cégeket és közvetlen, vagy áttételesen szervezőket, fellépőket, addig ezek a támogatottak nem adnak információt és nem tesznek közzé semmit a számukra biztosított közvagyon felhasználásáról elköltéséről.  Így valójában az egész közpénzes buli egyfajta mutyivá válik, amiben a támogatott felek haszonélvezőként jól érzik, jól érezhetik magukat, a lakosság, akinek költségvetéséből pedig mindez megvalósul(hat), meg csupán beleszólás és betekintés nélkül fizethet.

https://fbcdn-sphotos-g-a.akamaihd.net/hphotos-ak-xfp1/t31.0-8/13131548_1010506292374699_2523708751067501777_o.jpg
III. Ócsai Juhfesztivál - iránymutatás
Ez a fizetség nem csupán a legutóbbi belépőkért, hanem úgy összességében az egész buli lebonyolításáért, a sunyi eljárásért a lakosságra hárul. Ezért is foglalkoztatja az embereket az olyan balhés fellépők, - a szervezők meghívottjai, - akiket közpénzből a szórakoztatásunkra rendelnek, miközben önmaguk tele vannak kétes ügyekkel.

http://www.lipicailo.hu/wp-content/uploads/2016/04/iii.-ocsai-juhfesztival-2016..jpg
Közpénzes támogatás és egyéni belépti díj - 500,- Ft6fő
Ilyen most Kis Grófo is.  

A felvetés lényege mégis csak az, hogy egy ilyen kétes alakot miként kérhetnek fellépésre, hívhatnak meg és állíthatnak fel színpadra közösségi szórakoztatóként? Miért fizetünk egyáltalán ilyeneket, illetve ilyenekért? Nincs jobb, példamutatóbb ember? Nincs jobb szórakozás, mint a félbűnös, félig bűnöző, vagy legalábbis a gyanús, illetve gyanúba kevert, eljárás alá vont személyek közpénzes hizlalása?

A dolog előzménye, hogy  Kis Grófo május 1.-i ócsai fellépését követő egyik vasárnap a bulizós nevén ismert fellépő és testvére állítólag az egyik temetőnél ütésváltásba keveredett unokatestvérük volt barátnőjének családtagjaival. Később az ismert fellépő testvére a megtámadott férfiak szerint fegyvert is fogott rájuk.

Súlyos következményei lehetnek Kis Grófo és testvére balhéjának.

http://ocdn.eu/images/pulscms/NWY7MDQsMCwyMSw3Y2YsNDY0OzA2LDMxNCwxYmM_/1f344779a89d452ab94401b249da7cea.jpeg
Kis Grófo a közpénzes szervezők sztárolt kedvence - a kis ártatlan
Beluzsárné Belicza Andrea őrnagy, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője megerősítette a Blikknek, hogy "garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Ceglédi Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya." Az eljárás során gyanúsítotti kihallgatásra, tanúk kihallgatására és házkutatásra is sor került - mondta a szóvivő, ám többet nem árult el a folyamatban lévő büntetőügyről. 

Ócsa Város Polgárőrség vezetője a blogunkon megjelentetve jelezte, hogy kiáll a kétes ismeretséget szerzett fellépő érdekében és ártatlansága mellett:   (Tibor Boros 2016. június 22. 6:36"Az ártatlanság vélelme még Kis Grófót is megilleti a bíróság jogerős ítéletéig!" 

Jó is lenne ezzel befejezni az itteni melléfogások közvagyonból támogatott sorozatát, de félő, hogy ezzel itt ennek még nincs vége.

*

Nincsenek megjegyzések: