2016. július 24., vasárnap

Népírtás vádjával perbe fogták Kolombuszt - 70 millió bennszülött halálért lehet felelős - semmi nem változott

Hondurasban peres eljárást indítanak Cristoforo Colombo, magyarosított nevén ismertebb Kolumbusz Kristóf, Amerika felfedezője ellen emberrablás, rabszolgakereskedelem, népirtás, lopás vádjával.

https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/0/06/CristobalColon.jpg
Kolumbusz Kristóf arcképe
Sebastiano del Piombo festménye (1529-1531)
Tegucigalpától, a fővárostól mintegy 180 kilométerre északnyugatra fekvő La Esperanzában vagy háromszáz őslakos tízfős esküdtszéket nevezett ki a jelképes per lefolytatásához.

Az indiánok a bírósági eljárás keretében egyebek között lopással, népirtással, rabszolgakereskedelemmel, emberrablással és kínzással vádolják Kolumbuszt. A tervek szerint az ítéletet pontosan 506 évvel Kolumbusz amerikai partraszállása után, október 12-én hozzák meg. Ezt követően hasonló pereket rendeznek Guatemalában, az Egyesült Államokban és Bolíviában.

A vád képviselője, Candido Martinez beszédében a föld kincseinek elrablását, a helybeli asszonyok megerőszakolását és a férfiak lemészárlását rótta Kolumbusz, terhére.

Adatai szerint a spanyol és portugál hódítók és telepesek 70 millió bennszülöttet öltek meg háborúkban és a behurcolt betegségek által. Ez volt az emberiség legnagyobb népirtása - jelentette ki.
A védelem képviselője „nevetségesnek” minősítette a pert, mert a vádlott már régen halott és a vádak már több mint száz éve elévültek. „A vádlott a kultúrát, a kereszténységet, a nyelvet és általában a civilizációt hozta ezeknek a népeknek” - érvelt Andres Diaz.

Az ülésen az ország nyolc indián népcsoportjából több százan voltak jelen. Hondurasban az őslakosok a hatmilliós lakosság mintegy tizedét teszik ki.

http://nepszava.hu/picture/87898/normal/351/00351044.jpeg

Nem ez az első eset, hogy Amerika felfedezőjének történelmi szerepét jelképes per formájában újraértékelik. Irodalmi példa is van erre: Alejo Carpentier kubai író is kísérletet tett erre egyik kisregényében. Számos film is boncolgatta ezt a problémát.

Nincsenek megjegyzések: