2016. július 19., kedd

Így hazudik és gyülölködik a Zsidó Világkongresszus elnöke hazánkkal szemben - Schiffer tisztességgel szólt be


http://static.regon.hu/ci/2016/07/lauder2016-07-18_183347.jpg
Ronald Lauder - ellenségesen és gyűlöletet szítóan szólt hazánkról  ( - egy alja ember)

A zsidó hitszónok Lauder az amerikai Observer című lapnak adott interjúban fejtette ki véleményét hazánkról. Arra a kérdésre, hogy meg tudná-e nevezni azt az országot, amelyik leginkább a gyűlölet bölcsőjeként jegyezhető jelenleg Európában, Lauder úgy válaszolt: “Egész Európában Magyarország a legbántóbb”.

Magyarország a gyűlölet bölcsője Európában – jelentette ki az amerikai Observer című lapnak adott interjúban Ronald Lauder, a Zsidó Világkongresszus (WJC) elnöke. A WJC vezetője kifejtette, Magyarország elkezdett “Horthy-szobrokat felállítani, aki ugye náci volt”, ráadásul a magyar kormány az alaptörvény szövegezéséből is kivette a holokauszt szót. Lauder nem először ment neki Orbán Viktornak és kormányának. Korábban arról beszélt, hogy Magyarország veszélyes, antiszemita és romaellenes úton jár, de Lauder Budai Gyulát is leantiszemitázta.

A Zsidó Világkongresszus vezetőjének elképesztő mondatairól a 888.hu is beszámolt. 

A zsidó körökben jól ismert Lauder nem először állított valótlan, (hazudott) Magyarországról.

Korábban, 2013-ban arról beszélt a Süddeutsche Zeitung című német lapban, hogy Magyarország veszélyes, antiszemita és romaellenes úton jár. Az elveszett iránytű című vendégkommentárjában azt írta: Orbán Viktor második kormányzati ciklusában folytatott tevékenysége alapján úgy tűnik, hogy a demokráciáért és a polgári jogok érvényesüléséért folytatott küzdelem harcosából a magyar nacionalizmus vezető ideológusa lett. Magyarországot pedig szerinte külföldön „idegenellenes és egyre inkább antiszemita országként érzékelik”. Ronald S. Lauder úgy vélte, a 2010-es kormányváltás óta az antiszemita vagy romaellenes megnyilvánulások száma drámai mértékben emelkedett, az alaptörvény negyedik módosítása következtében pedig veszélybe kerül a demokratikus berendezkedés.

http://888-s3.s3.eu-central-1.amazonaws.com/thumbs/2016-07-18/cf833fe6c659823fadb2610b0d79de8b/760x0.jpg
Gyurcsányék sukorói gigaberuházásában a King’s City-projekt befektetőjeként Ronald S. Lauder, a ciprusi bejegyzésű Vigotop Limited által Washingtonban indított bírósági eljárásban politikai bosszút kreált Budai Gyula ellen, amikor antiszemitizmussal  megbélyegezve, vádolták meg a sukorói szórakoztató- és kaszinókomplexum beruházás megtorpedózása miatt.
A Jobbik nem náci, Horthy sem volt az - így az LMP leköszönt elnöke.
 
http://static.168ora.hu/db/0D/16/schiffer-andrsss-mg-2660-d00024D16fde282d509af.jpg
Schiffer András
Schiffer András, az LMP leköszönt elnöke a Facebookon ír arról, hogy Ronald Lauder, a Zsidó Világkongresszus elnöke, hajdani kaszinóbefektető interjút adott az Observernek. Párhuzamot vont az 1933-as és a mai európai hangulat között, "igazi vezetőnek" nevezte Putyint, majd emígyen emlékezett meg Magyarországról:
The worst offender is Hungary. Because they now have a neo-Nazi party called Jobbik. They had started to put up statues of Admiral Horthy, who was a Nazi. They’ve changed wording in their constitution—taking out the word Holocaust
- idézi Schiffer András
(Fordítás: A legbántóbbb Magyarország. Mert van egy neonáci pártja, a Jobbik. Amelyik Horthy admirálisnak állít szobrokat, aki egy náci volt. Megváltoztatták az alkotmányt - kivették belőle a holokauszt szót)
Schiffer András így reagált Ronald Lauder beszédére a közössági portálon.
Na most akkor vegyük sorjába. 1.,Európában több országban működik neonáci párt, a Jobbik azonban pont nem neonáci párt. Van velük probléma, ez igaz: például az, hogy Lauderhez hasonlóan "igazi vezetőként" csodálják Putyint. 2.,Magyarországon -nagyon helyesen! - nem állítgatnak Horthynak szobrokat, aki - úgy mellékesen - nem volt náci, de ettől még valóban nem érdemelne szobrokat. 3., A magyar alkotmányból nem vették ki a "Holocaust" szót, mert nem volt benne. Soha nem értettem, miért gondolja bárki azt a tengerentúlról, hogy bármiféle értelme van rosszindulatú baromságokat összehordania Magyarországról. Túl azon, hogy a szélsőjobb számára szolgáltat gyúnyanyagot. Mondjuk a Putyin-csodálat sok mindenre magyarázatot adhat.
*

Nincsenek megjegyzések: