2016. július 8., péntek

Mit köszönhetünk az Eu-nak és mit Szlovákiának - a jelen uniójának emlékezete Pozsonyra ( - a szlovák gulyás)

Európa hosszú évekre visszamenőleg nem győzi kifejezni háláját a magyarság felé, azért a védelmi szerepért, amit az évszázadok történelme során véghezvittünk.

Mert ugyebár megállítottuk és visszatartottuk a törököt, lefogtuk a labancot, és bírtuk magunknál tartani, és itt állomásoztatni a szovjeteket.

De országnyi területeket adtunk a környezetünkben virágzó olyan demokráciáknak, mint például Szlovákia. Olyan koronázó várossal gazdagítva az új Európát, mint Pozsony, ahol nem csak királyt választottak, hanem haderőt is állítottak a honfoglalóink. Épp most múlt el ennek is az ideje. Pedig illenék tudni, hogy július 4.-e és 7.-e között zajlott 907-ben a hunok nagy honvédő csatája. 
A németek Pozsonyt, - akkori nevén Brezalauspurc - akarták elfoglalni, hogy aztán továbbnyomulhassanak a Dunántúl többi területét elfoglalni. A túlerővel szembeni vereség akkora trauma volt a nyugatiak számára, hogy ezután egészen II. Konrád (ur. 1024-1039) 1030-as támadásáig nem vállalkoztak Magyarország meghódítására. 


A pozsonyi csata történelem-politika egyik méltatlanul feledett nagy eseménye. Az itt aratott győzelem híján nem valószínű, hogy megvalósul István király országa.

Majd, ezer év múltával, amikor már annyi mindenen túl vagyunk, és az Osztrák-Magyar Monarchia után létrejött  Csehszlovákia, majd ebből a vegyesből 1993-ban alapított Szlovákia. 

Azon országok egyike, mely ma annak az Európának a része, aminek sorsának alakulásában a nagy magyarság  máig méltatlan elismerésben részesül. 

Hiába álltuk a vészt, a törököt, a szovjetet, és még megannyi balkáni csodát, ha a ma népvándorlásából is csak a balsors jut részül nekünk. 

http://www.korkep.sk/wp-content/uploads/2016/07/gulyas2.jpgBezzeg a történelmi szlovákok, akik jelenleg az Eu soros elnöki tisztjét adják. Ők bizony nagy hagyományokkal élnek, amit a jelen uniója is megbecsül. 

http://www.korkep.sk/wp-content/uploads/2016/07/gulyas1-770x470.jpgPéldának okáért, Szlovákia EU-elnökségének tiszteletére egész héten szlovák nemzeti ételekkel kedveskednek az EP szakácsai a delegáltaknak. Kedden a juhtúrós sztrapacska került terítékre, szerdán pedig a "szlovák gulyás"-t kóstálhatták meg az EP-ben kosztolók.

Ezek után jogon vélhetjük, hogy csupán a szlovák tokaji hiányzott az étlapról. Mert a végére még azt is megkaphatják.

Az ember meg csak elmélkedik itthon, a csonka hazában, hogy mi mindenre képes még az európai érdekközösség? 

*

Nincsenek megjegyzések: