2016. július 18., hétfő

A UPC a szolgáltatás elmaradásért is beszedi a pénzt - Ócsán már heti rendszerességgel marad ki a műsor

Az elátkozott 29-es körzet, amit az egykori Monornet-től a UPC vett át, az évek során szinte alig változott, és maradt szinte minden a vételi ócska szinten, míg az ország más körzeteiben és területein ugyanennek a cégcsoportnak a vevők felé kínált és nyújtott szolgáltatásai messze korszerűbbek, fejlettebbek, gyorsabbak, stabilabbak, jobbak és olcsóbban elérhetők. Nem így az átkos 29-es körzetben. Itt állandósulni látszik az adáshiba.

http://m.cdn.blog.hu/ho/homar/image/district-9-sequel.jpg
Egy hely, ahol megállt az idő - Ócsa az elátkozott 29-es körzetben

És különösen ez tapasztalható Ócsán, ahol a UPC már hetek óta nem képes a folyamatos Tv-szolgáltatásra.  Az elmúlt hétvégén, reggel fél 9 magasságában szakadt meg a műsor-szolgáltatás a helyi előfizetők számára. A sok helyi autós sportrajongó számára okozott bosszúságot, hogy így lemaradt a F1 osztrák nagydíjának közvetítéséről. A UPC ezen körzetében előfizető, okos tévével rendelkezők még azt sem tudták megoldani, hogy átváltsanak internetalapú közvetítésre, mert az adott hálózat (silver-net) nem képes az ehhez szükséges normális sebesség- és adatátvitelre.  
Mindezért persze a drága júpiszi a máshol már bevezetett, korszerűbb és sokkalta gyorsabb adatátvitelre képes Fiber Power csomagokat adja

http://biharlap.hu/files/Image/Fooolye/2014_/54494_upc1.jpgÓcsán a lakosságot nem engedik előrelépni az ADSL Silver-net Solo csomagból ami 8 Mbit/s letöltési sebességet enged 5390,- Ft-ért.  Az elátkozott 29-es körzeten kívüliek számára ez az elavult netezés már nem is biztosított, mert a legkisebb Fiber Power 30 csomag is majd négyszeres erősséget biztosít, 2/3-al olcsóbban. De az eggyel nagyobb, Fiber Power 50 (50 Mbit/sec) sem kerül annyiba másutt, mint Ócsán a UPC ADSL-Silvere a 8Mbit/s csigalassúságával.  Ezért képesek elkérni annyit, mint másutt a hatszorta gyorsabb és erősebb szolgáltatásért. Közel ennyiért a UPC az ország többi részén már 120 Mbit/s letöltésű Fiber Power 120 netet biztosít. 

Országosan, (kivéve a 29-es körzet) Fiber Power 50 kerül 4990,- Ft-ba havonta a 120 pedig 5490,-FT/hó. Ez árban közel egyenértékű a Silver-Solo csomaggal, szolgáltatásban meg akkora különbség mint az ökrös szekérrel a földúton bandukoló parasztember és az autópályán Porsche-ban utazó közt. A paraszttal a szaros ökrös fogatért fizettet annyit a zsidó, mint másutt a luxus sportautós száguldásáért várnak el.

Hiába a kérvényezés, a szolgáltató szarik az egészre. Neki ez a gazdaságos. Nálunk és velünk ezt is eljátszhatják.

A Tv-szolgáltatás körzeten belüli kimaradása, elérhetetlensége pedig ettől még ugyanúgy visszatérőgonddá vált Ócsán, mint a szaros internetje a cégnek. Tegnap (vasárnap) este óta megint nincs adás. A hétfőt is ezzel a szolgáltatáskimaradással kezdte a UPC Ócsán.  

Hívjuk őket, jelezzük a problémát, de azt mondják, nem tudnak mit tenni. Nem rajtuk (mármint azon, akivel beszélünk) múlik az egész. Ha díjat említjük, akkor az is másra tartozik. A hibabejelentésen közlik, hogy dolgoznak a kollégák a probléma elhárításán. Basszátok meg, ettől én még tegnap is lemaradtam a szolgáltatásról és ma sem láthatom a híradót, vagy az időjárásjelentést, pedig ezért is fizetek. Mikor ezt közlöm velük, akkor tájékoztatnak, hogy csak 72 órás folyamatos kimaradás esetén írják jóvá azt, az időt, amikor nem adtak semmit.

http://prohardver.hu/dl/upc/2015-03/333111_29.jpgVagyis a UPC a 29-es körzetben, nem elég, hogy az elavult szarjáért többet kér, mint a főváros, vagy más vidéki terület jobb szolgáltatásáért, de még itt azért és akkor is pénzt számol amikor a saját elavaultsági szintjének hibájából szálszakadás, vagyis szolgáltatás- és adáskimaradás áll be.  
A UPC-t az sem érdekli, hogy havi szinten eléri, vagy meghaladja a szolgáltatás-kimaradások ideje a 72 órát. 
Olyan jogtalan fogvatartás ez, mint a rendőrség indokolatlan 72 órás előzetese lenne. Micsoda szerepvállalás ez egy szolgáltatótól? Hát nem úgy viselkedik ezzel az egyéni állásfoglalásával a UPC, mint egy hatóság? Nem egy intézményesített kényszer-kötelezettséget ad el szolgáltatásként a cég pont ott, ahol nem fejlesztett és hagyta a szovjet idők egykori hálózatában az embereket. A UPC ismételten és folyamatosan gazdasági erőfölénnyel való visszaélést követ el.

Minek is fejlesztene a  UPC, ha az ócskaságát drágábban képes eladni, mint a korszerűt. Mert ugyebár nem csak egy hálózatot, hanem egy olyan birodalmat vet meg a Monornettől ahova senki másnak nem volt lehetősége belépésre. Úgy tűnik a UPC ezzel a monoliummal, él vissza akkor, amikor drágában képes eladni a korszerűtlen és fejletlen, sokszor akadozó és kimaradó szolgáltatását. Azt amit másutt senkire sem tudna rásózni.  

Itt az átkos 29-es körzetben azonban  ezt is meg lehet tenni. Itt a UPC az úr és az erre előfizető emberek a lenézettek, a kényszeredett hülyék.  A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (• NMHH)
 meg hagyja a céget rajtunk és felettünk garázdálkodni, miközben a készülékek nem fogják a jelet és Ócsán továbbra sincs adás.

Ócsán továbbra sincs egy olyan országgyűlési képviselő, aki ezért szót emelne.  Ócsáért, értünk senki nem áll ki. A politikusok és a választott képviselők ugyanolyanok, mint a UPC. Csak a maguk hasznával foglalkoznak.

Betelt a pohár. Ne minket büntessenek, hanem a szolgáltatót.


Dögölj meg UPC a méregdrága hálózatoddal együtt és pusztulj bele a pénzedbe akkor, amikor képtelen voltár arra, hogy szolgáltatóként az itt élőket is emberként kezeld és az Ő igényeiket, elvárásaikat is figyelembe vegyen a mérhetetlen hasznon túl. 

Dögölj bele a kapzsiságodba, mert ahogy lehetőség nyílik rá, azonnal el fogják hagyni az előfizetők a céget és szolgáltatót váltanak, mintsem titeket hizlaljon. Mert ezt is csak itt és velünk lehet megtenni, ahol a sok hülye és tehetetlen, vagy ebben érdektelen helyi politikus él és virul, veletek egyetemlegesen. 

*

Nincsenek megjegyzések: