2016. július 7., csütörtök

A világ jobb lenne George W. Bush nélkül - a világ ma békésebb lenne Amerika mondva-kreált háborúi nélkül


2001. szeptember 11-én, az USA szívét érte támadás a New-York-ban található Világkereskedelmi Központ (angolul World Trade Center, WTC) lángba borítása által.


http://i.imgur.com/e8wBgDm.png?1Ez legalább olyan mérvű cselekedett volt, mint a Reichstag felgyújtása.

A történelemből ismert cselekményt, a Reichstag leégését kihasználva az egy hónappal korábban kancellárrá kinevezett Adolf Hitler kíméletlen politikai hadjáratot indított a kommunisták ellen, megsemmisítette mandátumaikat, és kizárva őket a választásokról is. Később a bíróság felmentette őket, viszont Hitler képes volt a katasztrófát saját pozíciójának megerősítésére, riválisai megsemmisítésére felhasználni. A történettudomány máig nem jutott konszenzusra abban a kérdésben, hogy a parlament felgyújtása kinek a megbízásából történt.  Ez annyira igaz, hogy még 1980-ban is csak annyit sikerült elérni, hogy jogtalan a Reichstag felgyújtása miatt Marius van Lubbe ellen 1933-ban hozott halálos ítélet, és azt sikerült semmissé tenni - a körülményeket megfelelően tisztázni azonban máig nem sikerült.

https://www.google.hu/maps/vt/data=RfCSdfNZ0LFPrHSm0ublXdzhdrDFhtmHhN1u-gM,y1j1Loo-jBUhzeJ7j2fkh4VGMwdT-xfyxIGLIy9sIyRzBmIh-tR9ZhTKKbtBptTEmw9E-W6zTQNG3RIrEDPwRPhsbQ6UhZnYGhta1cbW23FEypngPl4RaYB03Y06L5UlxabMDHyD8-RyfqKovJ9HRrP6pq-MJ7bKAmerika történelmében a WTC ikertornyainak lerombolása legalább annyira szimbolikus és emblematikus, mint a német parlament épületének felégetése.

Mindkettő következménye egy zsarnoki hatalom világuralmi törekvéseinek térnyerése és a világrend harcos megváltoztatása lett.
De ne szaladjuk át az eseményeken.

http://szeszak.hu/Comment/Kommentarok/WTC/tornyok-becsapodasok.jpg2001 őszének derűs délelőttjén egy Boeing 767-es repülőgép csapódott a New-York-i World Trade Center (WTC) 110 emeletes ikertornyainak déli szárnyába. Az United Airlines járat UA 175  számú gépe a déli toronyba a 77 - 85 emeletnél csapódott. Ezt követte úgy félóra múlva az American Airlines 11-es járatának AA 11 sz. repülőgépe amely  az északi toronyba szállt, a 93 - 99 emelet magasságában. A gépeket állítólagos iszlám terroristák kerítették hatalmukba és vezették a tornyoknak, elpusztítva önmagukat, a gépen utazókat és a tornyokban tartózkodók jelentős részét. Az becsapódások elsődlegesen megrongálták mindkét épület felső szerkezetét, majd a gépek üzemanyaga (kerozin) belobbanva súlyos tüzeket okozott.

Ez akkor is háborús ok ("casus belli") lett volna, ha a dolog ennyiben marad, azaz a tornyok felső szintjei megrongálódnak és kiégnek, ahogy az acélbeton épületek ilyenkor szoktak.

A probléma az adott esetben az volt, hogy a válaszcsapást kire kell, ill. lehet mérni. Az egyik válaszcsapás Irakot érte, amelynek a merénylethez bizonyítható köze nem volt és sem atom, sem vegyi fegyverekkel nem rendelkezett, amint ez többévi háborúskodás és milliónyi ember halála után kiderült. A másik csapás Afganisztánt érte, amelynek hegyei között, az afgán hatóságok által elérhetetlen helyen egy szaúd-arábiai milliomos Oszama Bin Laden bujkált és a merénylet megszervezésével és végrehajtásával volt gyanúsítható. 

http://static.168ora.hu/db/09/CF/oszama-bin-laden-d000109CFbe79a2e308bb.jpg
A szaúdi Oszama Bin Laden - Szaúd-Arábiát még sem kezdték ki az amerikaiak ( - ők szövetségesek)

A fenti egyszerű "casus belli" azonban nem volt elég. Amerikának ezen felül még egy "big businessre" is szüksége volt ahhoz, hogy Afganisztán és Irak megtámadásán túl lerombolja a világ huszadik századi rendjét is, Amerika korlátlan világ diktatúráját állítva a helyébe.
A tornyok ugyanis összedőltek, helyesebben porrá, füstté, hamuvá lettek, de olyan módon, ami teljességgel kizárja annak a feltételezésnek a lehetőségét, hogy a "túlrombolás" (valóságos "owerkill") tettesei is az iszlám terroristák lettek, lehettek volna.

A megdöbbentő az egészben az, hogy az amerikai vezetők nagyon is jól tudták, hogy a turpisságok előbb - utóbb lelepleződhetnek, de ez valahogy nem érdekelte őket.

A téma sokszorosan lerágott csont. Mégis azért kezdtem el szopogatni, mert a "magyar" küldöttség, a többi gyalázatosok után baktatva, kivonult az ENSZ közgyűlési terméből, amikor az iráni elnök Ahmadinejad azt merte mondani, hogy a WTC tornyok felrobbantása háborús provokáció volt az USA részéről, hogy háborút indíthasson (mint a Lusitatnia elsüllyesztetése után a központi hatalmak, majd Pearl Harbor lebombáztatása után a tengelyhatalmak ellen) és hogy ennek az új háborúnak több mint egymillióan estek áldozatul. Látni, láttatni kell, kikkel fújunk egy követ.

Gyakorlatilag a fél világot sikerült belerángatni ezzel egy olyan háborús helyzetbe, aminek nyomán és következményeként a Európáját terrortámadások és háborús menekültek, megélhetési migránsok tömege fenyegeti. 
A fenyegetés valóságáról több nyugat-európai terrorcselekmény és számos ártatlan civil véráldozata, vétlen halála tanúskodik. 

Amerika a saját politikai- és gazdasági érdekeit a harci cselekményei által sikerült Európára is ráerőltetnie azzal, hogy az öreg kontinens közösségét, az uniót sikerült behúzni és hadszíntérre vinni.  Ezzel gyakorlatilag Európát is háborús övezetté tették. 

Amerika titkosszolgálati jelentésekre alapozva azt állította (és bizonygatta), hogy Irak olyan tömegpusztító fegyverekkel rendelkezik, melyek bevetésre készek. Szaddam Husszein pedig egy világuralomra törekvő diktatúra központi személyisége, vagyis megtestesítője és feje. 

Az Angliában 2002 szeptemberében közzétett hírszerzési dosszié központi eleme – amely az iraki tömegpusztító fegyverek 45 perces bevetési készültségéről szólt – úgy került bele az anyagba, hogy a kormány tudta: az értesülés nem helytálló. 

Ezt már az angol közszolgálati hírcsatorna, a BBC is előhozta. Ezután még kimosták Tony Blair, akkori miniszterelnököt a felelősség alól, egy vizsgálati jelentéssel. Ez volt az a Hutton-jelentés amely szerint az értesülés megbízható forrásból eredt, és az a hírszerzési bizottság jóváhagyásával került bele a dossziéba. 

Mégis nyíltan kritizálta a Brian Hutton lordbíró vezetésével készült, a BBC-t súlyosan elmarasztaló jelentés több pontját Greg Dyke, a közcsatorna önként lemondott vezérigazgatója, egyben főszerkesztője. 
Ugyanis több ponton hibásnak tartották a Hutton-jelentést. Ezért állt ki Greg Dyke, a BBC lemondott vezérigazgató-főszerkesztője. Bár a közvélemény inkább a közszolgálati csatornának hisz, sem a BBC, sem a kormány megítélésnek nem tett jót a Kelly-ügy. 

2002 második felében a brit (Munkáspárt, illetve Tony Blair által fémjelzett) kormány a fején átbucskázva is igyekszik meggyőzni Albion törvényhozását (és – nem utolsósorban – közvéleményét), hogy Irak (élén a sátáni Szaddám Huszeinnel) tömegpusztító fegyverek birtokában van, amelyeket nem fog habozni bevetni, ha úgy hozza a sors. 

A brit kormány folyamatosan azt sulykolja a hazai (s ezen keresztül a nemzetközi) közvéleménybe, hogy az első öbölháború, na meg a végnélküli ellenőrzések nem érték el céljukat, s a bagdadi diktátor egyetlen életcélja a nemzetközi közösség terrorizálása azokkal a csúnya-csúnya, távolról sem gentlemanlike fegyverekkel.

2002 szeptemberében egy alapos(nak tűnő) elemzést hoznak nyilvánosságra, melynek egyik alaptézise, hogy Irak birtokában olyan borzasztó (biológiai és vegyi) eszközök vannak, amelyek alkalmazásához (azaz élesben történő bevetéséhez) 45 perc előkészület tökéletesen elegendő. A második értékelő jelentés szerint (amelyet 2003 februárjában tárnak a nagyérdemű elé) Irak rendületlenül folytatja tudományos kutatásait a vegyi és más, nem konvencionális fegyverek tekintetében.

http://m.cdn.blog.hu/ko/konteo/image/Kelly/kelly1.jpg
David Chirtofer Kelly
Ennek a második jelentésnek az egyik összeállítója (a bulvárhírektől magát meglehetősen távol tartó BBC szerint) egy bizonyos doktor David Christopher Kelly, aki már a kilencvenes években letette névjegyét a biológiai fegyverek felkutatása témakörben, amikor is a szovjeteket igyekezett minél kellemetlenebb helyzetbe hozni a témán belül. Kelly doktor (a kiváló eredménnyel megszerzett mikrobiológiai doktorátust követően) a civil szférában dolgozott (például az oxfordi Víruskutató Intézetben) mindaddig, amíg a brit Védelmi Minisztérium és a Külügy nem kezdte alkalmazni, először külső, majd belső (olvasd: főállású) szakértőként. Hozzáértését (amit az ENSz is elismert azzal, hogy az iraki helyzetet ellenőrző különleges bizottsága tagjának választotta) főleg az első Öböl-háborúban vették igénybe.

Röviden: David C. Kelly a nevét (és tekintélyét) adja ahhoz az (első körben bizalmas, de a brit sajtó által megszellőztetett) tudományos véleményhez, mely szerint Iraknak tömegpusztító fegyverei vannak, amelyek bevetése (akár a Nyugat és szövetségesei, főleg Izrael ellen) bármelyik pillanatban bekövetkezhet, számtalan áldozatot követelve.

Ezen (kategorikusnak tűnő) szakvélemény birtokában az Egyesült Államok (karöltve leghűségesebb szövetségesével, az Egyesült Királysággal) 2003. március huszadikán megtámadja Irakot és kezdetét veszi a – második – Öböl-háború.

Közben Tony Blair brit miniszterelnök egyik közeli munkatársa által írt elektronikus levél szerint az Irak elleni háború jogosságát alátámasztani hivatott brit kormánydosszié nem tartalmazott bizonyítékot arra, hogy Bagdad fenyegetést jelentett a környező államokra vagy a nyugatra nézve. Az e-mailt, amelyet Jonathan Powell, a brit kormányfő kabinetfőnöke küldött a hírszerzés egyik magas rangú munkatársának, hétfőn hozták nyilvánosságra Londonban David Kelly, a brit védelmi minisztérium szakértője halálának okait vizsgáló független bizottság meghallgatásán. 

http://m.cdn.blog.hu/ko/konteo/image/Kelly/Campbell.jpg
Alastair Cambell
Kellynek azért van egy kis lelkiismeretfurdalása is, hiszen jól összeszövetkezik egy Andrew Gillian nevű BBC-újságíróval, akinek megsúgja, hogy a tanulmány jó része kamu, és hogy az azóta is sokat emlegetett, 45 perces bevetési határidőt Alastair Campbell (Tony Blair kommunikációs főtanácsadója) találta ki, hogy a közvéleményre hozza a frászt, lélektanilag felkészítve a briteket a háborúra.

2003. júliusának közepén doktor Kellyt beidézik a brit törvényhozás külügyi, illetve hírszerzési bizottságai elé, ahol kínos magyarázkodásra kényszerül: ő nem úgy gondolta, nem azt akarta mondani, nem is ő volt, és egyáltalán: hagyják őt békében, mert különben olyat találna mondani, amit később maga is meg fog bánni… Mellesleg (mintegy bónuszként) ráadásul elismeri, hogy (tanácsadóként) jelentős szerepe volt a brit hírszerzés Rockingham fedőnevű műveletében, melynek során a britek (természetesen a jenkikkel karöltve, pénzt és energiát nem kímélve) már a nyolcvanas évektől kezdve mindent megtettek annak érdekében, hogy Szaddám rendszerét belülről, majd kívülről aláássák.

Július 17-én doktor Kelly dúlva-fúlva távozik a meghallgatásról, mindenféle fenyegetést mormolva az orra alatt. A parlamenti bizottság szigorú kérdezői előtt személyazonosságát (húzódozva bár) a brit Védelmi Minisztérium és a Külügy is megerősíti: igen, a szóbanforgó tanulmány (társ)szerzője David C. Kelly doktor.

Egy napra rá (2003. július 18.-án délelőtt) az Oxfordshire-i otthonától mintegy három kilométerre, a környező erdőben megtalálják David Kelly holttestét; a szakvélemény szerint öngyilkos lett. Utólag kiderült, hogy 17-én délután fél négykor búcsúzik el feleségétől és indult sétálni, ahogyan azt évek óta tette; viszonylag nyugodt és kiegyensúlyozott volt, s a vacsorát (ugyancsak szokása szerint) este hétre kérte.

Doktor Nicholas Hunt végezte az elsődleges boncolást; ennek megállapításai szerint Kelly doktor szervezetében jelentős mennyiségű Coproxamol nevű fájdalomcsillapító volt, ráadásul bal csuklóján az erek fel voltak vágva. A halottkémi következtetés egyértelmű és villámgyors: öngyilkosság. Ezt a megállapítást később (2004 januárjában) egy másodfokú vizsgálat is megerősíti, melynek vezetője Lord Hutton, a Korona egyik főbírája.

Azt, hogy az orosz, az amerikai vagy az izraeli titkosszolgálatok szemrebbenés nélkül képesek bárkit eltenni láb alól, aki terveik útjába áll – minden konteós tudja. Azt viszont, hogy a sokkal gentlemanebb reputációnak örvendő brit szervízesek sem hezitálnak, ha valaki Őfelsége aktuális kormánya elképzeléseinek útjába áll – a 007-es ügynök történetei ellenére – nehezen tudjuk feldolgozni, noha dr. David Kelly története meglehetősen egyértelmű érveket sorakoztat fel a borzongás mellett.  

Amerika legújabb háborújába mindez belefért. 

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiNq6xARkf7tHFm4tu-azKO-fbwKjmFscaVw_RZwDZ7wAwpAIeb-tTOCVMjyrH21yGUn9-xKiK79DRXrVo7rQcnLyCONmbj8PWt2gjVch5kLDB7q0j9E6k_-0TfuO8bSPZOKL8FyWoB1KM/s640/10-year-of-IRaq.jpg

Tony Blair tízéves kormányzás után a Buckingham-palotában II. Erzsébet királynő elé járulva benyújtotta lemondását miniszterelnöki tisztségéről.  
A miniszterelnök azért mondott le, mert tízéves kormányzásának végéhez közeledve már nem élvezte sem pártja, sem a társadalom bizalmát. Tony Blair azonban láthatóan élvezte a hatalmat, a külföldi utakat, a világ legbefolyásosabb vezetőivel való találkozóit, a hangos véleménynyilvánításba torkolló parlamenti vitáit, és élvezte médiaszerepléseit. Nem véletlen, hogy lemondási szándékának 2006 nyarán történt bejelentése előtt még utalt arra: nem kizárt, hogy harmadik kormányzati ciklusát is kitölti, s újabb, negyedik választási csatáját is megvívja. Mind a belső, mind a külső nyomás azonban arra kényszerítette, hogy tízéves miniszterelnökség után távozzon posztjáról.

A brit lakosság kevésbé érezhette meg a Labour Párton belüli viaskodást, a brit külpolitika új irányvonalát azonban annál inkább. George W. Bush amerikai elnökké megválasztását, illetve az Egyesült Államok ellen elkövetett 2001-es terrormerényleteket követően a hagyományosan szoros amerikai–brit kapcsolatból még szorosabb kötelék alakult ki. Más szóval London feladta önálló külpolitikáját, amely lényegében Washington törekvéseibe olvadt bele. Az Egyesült Államok magával rántotta Nagy-Britanniát az úgynevezett terrorellenes háborúba, amely többek között – a mai napig érthetetlen módon – Szaddám Huszein iraki elnök megbuktatását tűzte ki célul. Azonkívül, hogy az iraki megszállás – amiért XVI. Benedek pápa is megrótta Blairt – megkeserítette az irakiak életét, és a háborúban rengeteg brit katona is életét vesztette, Tony Blair legsúlyosabb bűne talán az volt, hogy a megszállás indokairól nyilvánvalóan hazudott, és erre a hazugságra politikát épített. 

http://simfalogic.news/wp-content/uploads/2016/07/Tony-Blair-1070x470.jpg
Tony Blair  Britanniát és vele Európát vitte háborúba - így váltunk harctérré

Tony Blair legnagyobb bűne, hogy úgy csatlakozott  George W. Bush háborús elképzelései mellé, és vitte idegen földre hadseregét, hogy annak semmiféle jogos megalapozottsága, nemzeti védelme nem volt. Bűne, hogy ezzel a csatlakozással nem csak Angliát, hanem Európát is hadba sorakoztatta, ami által olyan méretű pusztítást végeztek egy számunkra idegen csattatéren, aminek szinte semmi értelme nem volt. Ezért emberek ezreit feláldozni, egy olyan megbocsáthatatlan bűn, mint ami a Harmadik Birodalommal szemben máig fennáll. 

http://www.gradremstroy.ru/wp-content/images/bunkers/huseyn/huseyn1.jpg
Szaddám Huszein
A képviselők szerint Blairt a háború előtt másfél hónappal a hírszerzési és felderítési tevékenységet összehangoló, a kormány égisze alatt működő egyesített hírszerzési bizottság (JIC) figyelmeztette: a Szaddám Huszein vezette iraki rezsim összeomlása azzal a veszéllyel járhat, hogy vegyi vagy biológiai fegyveralapanyag jut az al-Kaida terrorhálózathoz, az éppen két éve történt Egyesült Államok elleni terrortámadások feltételezett elkövetőjéhez.

A JIC szerint a háború előtt nem voltak olyan hírszerzési értesülések, hogy Irak ilyen fegyver-alapanyagokat adna át az al-Kaidának. A testület ugyanakkor úgy tartotta, hogy a nyugati érdekekre az al-Kaida és társult szervezetei jelentik messze a legnagyobb veszélyt, és ezt a veszélyt csak erősítheti az Irak elleni katonai fellépés - áll a hírszerzési és nemzetbiztonsági bizottság most közzétett jelentésében. 

http://m.cdn.blog.hu/ko/konteo/image/Kelly/tony.jpg
Tony Blair sem különb egy idegen megszállónál, vagy más országok diktátorainál

Összesen hét évbe telt, amíg a Sir John Chilcot által fémjelzett vizsgálóbizottság közzétette jelentését a briteknek az iraki háborúban betöltött szerepéről. Chilcotot még 2009. június 15-én nevezte ki Gordon Brown akkori kormányfő a testület élére. A bizottság élesen bírálta a jelentésben Tony Blairt, aki az Irakkal szembeni 2003-as beavatkozás idején brit kormányfő volt.

http://hjb.hu/wp-content/uploads/2013/12/Szadd%C3%A1m-Husszein-kiv%C3%A9gz%C3%A9sekor.jpg
Szaddam Husszein kivégzése
„A katonai beavatkozáson kívül akkor más megoldás is adódott volna” – jelentette ki Chilcot a jelentés közzétételekor. Ennek ellenére Blair ígéretet tett arra, hogy bármiben támogatja és követi George W. Bush akkori amerikai elnököt, s „ezt meg is tette” – állapította meg a jelentés készítője. A politikai döntés még azelőtt született a beavatkozásról, hogy „Szaddám Huszein rezsimjének lefegyverzésére vonatkozó összes lehetőséget kiaknázták volna”.

A testület szerint az előzetes figyelmeztetések ellenére alulbecsülték az invázió következményeit. Nem készítették elő kellőképpen a Szaddám Huszein bukását követő időszakot Irakban – hangzik a testület bírálata. Chilcot nyilatkozatát az iraki háborúban elhunyt 179 iraki katona hozzátartozói előtt olvasta fel.

A dokumentum szerint elsősorban Tony Blair döntése volt az iraki beavatkozás. A brit miniszterelnök már néhány héttel a 2001. szeptember 11-i, Egyesült Államokkal szembeni terrortámadások után meg volt győződve arról, hogy meg kell dönteni Szaddám Huszein rezsimjét. 

https://encrypted-tbn2.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcTUybHZ1cUyIUauCFmBjCxsBTgeboWjcdXmKj0w_zTf1_69idYDYA
Mások is így látják
Decemberben azt közölte George W. Bush elnökkel, hogy „okos stratégiát” kell kidolgozni a bagdadi hatalomváltásra. Blairt akkor az amerikai elnök „pincsijének” is nevezték, mert kritika nélkül követte az Európában egyébként igen népszerűtlen Busht.

George W. Bush volt elnök - akinek elnöksége alatt indított az Egyesült Államok 2003-ban hadműveletet Irak ellen - közvetlenül nem foglalt állást a Chilcot-jelentés tartalmával kapcsolatban, elhárította az újságírók megkereséseit, szerdán este azonban szóvivője nyilatkozatot adott ki.

"A hírszerzés kudarcai és más tévedések ellenére, amelyeket már elismertünk, Bush elnök változatlanul úgy gondolja: a világ jobb lett annak köszönhetően, hogy Szaddám Huszein nincs hatalmon" - fogalmazott közleményében Freddy Ford, Bush szóvivője.

Az amerikai vélekedéssel ellentmondva sokan gondolják úgy, hogy a világ jobb lett volna annak köszönhetően, ha George W. Bush nincs hatalmon.

*

Nincsenek megjegyzések: