2016. július 27., szerda

Kórházi fertőzések: Özönlenek a történetek a családi tragédiákról - mégis traffipaxra költünk megelőzésként

Az '1001 orvos hálapénz nélkül' néven működő csoport szerint Magyarországon egy év alatt többen vesztik életüket kórházi fertőzésekben, mint közlekedési balesetben, és triviális problémákkal kórházba kerülő betegek is meghalhatnak olyan kórokozóktól, amelyeket már az intézménybe kerülésük után szedtek össze.

http://kep.cdn.index.hu/1/0/1111/11116/111168/11116835_52e9d0623b065a6ea2812f123b2a38fe_wm.jpg

A 1001 orvos hálapénz nélkül csoport pár hete hozta nyilvánosságra, hogy szerintük többen halnak meg egy évben kórházi fertőzésekben, mint közlekedési balesetekben.

Egy fiatal soproni nő a Borsnak arról beszélt, hogy 2012 augusztusában terhesként került az egyik Vas megyei kórházba, ahol a nem steril orvosi eszközök miatt hüvelygyulladást kapott, és mivel a magzatburok megrepedt, a kislánya is megfertőződött.
Az orvosok sürgősségi császármetszést végeztek el rajta, de a gyerek túl pici volt, így nem élte túl a fertőzést.

„A fiam több egészségügyi problémától szenvedett, de dolgozott, és épp a munkahelyén lett rosszul” meséli egy édesanya. „Már úgy tűnt, hogy meggyógyult, amikor elkapott egy fertőzést a kórházban. Nem tudták megmenteni, néhány nap alatt elhunyt. 38 éves volt.”

„A férjemet egy olyan műtőben műtötték meg, aminek a használatát az ÁNTSZ határozata nyomán az intézmény vezetője 3 nappal korábban megtiltotta” mondja egy másik telefonáló. „Nem tájékoztatták megfelelően a beavatkozásról, csak elvégezték rajta a műtétet. Végül vérmérgezésben halt meg – teljesen értelmetlen volt a halála” – teszi hozzá.

http://media.borsonline.hu/cikk/12/114043/gallery-picture/645w/945668_20160503-133117.jpg A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) civil szervezet beperelte az ÁNTSZ-t, mert nem adta ki a kórházi fertőzések adatait intézményi bontásban. 
A TASZ-nál a végsőkig elmennek, minden lehetőséget kihasználnak, hogy kiderüljön, hányan halnak meg kórházi fertőzés miatt – mondta Asbóth Márton, a jogvédő szervezet betegjogi programvezetője a Magyar Nemzetnek. Korábban az ÁNTSZ elutasította a TASZ adatigénylését.

Mint ismert: Rékasi Károlynak tavaly nyáron motorbalesete volt, amikor megsérült a lába, amin már több műtétet is elvégeztek az orvosok. A nyílt sebbe azonban bejuthattak a kórokozók, és Rékasi sem kerülte el, hogy megfertőződjön az MRSA-val. Ez egy súlyos kórházi fertőzés, amit egy baktérium okoz - írja a Bors. 

Orbán Viktor 21. századi körülményekről beszélt az egészségügy kapcsán évértékelőjében. A szomorú valóság azonban az, hogy a magyar kórházakban borzalmas állapotok uralkodnak. 

Az ÁNTSZ vizsgálata szerint például a kórházi ellátásra szorulók több mint fele baj esetén olyan helyre kerül, ahol az ellátásához nincsenek meg a feltételek. A száz vizsgált szolgáltatóból harminckettőnél nincsenek meg az elvárt közegészségügyi feltételek, azaz penészesek a falak, nincs tiszta textília, lejárt sterilitású anyagokkal dolgoznak. Ezen kívül a száz szolgáltatóból huszonkettő nem tudja biztosítani sem a közegészségügyi, sem a szakmai feltételeket.  
Vannak kórházak, ahol még a sterilizáló is leállt, a vécét nem lehet lehúzni, a beteget nem lehet elkülöníteni, nem jut tiszta pelenka, nincs fertőtlenítőszer, a vezetők visszamondják a takarítást, mert nincs rá forrás. Előfordul, hogy egy kéztörés ellátása után belehal a beteg a kórházi baktérium okozta bélgyulladásba, vagy lélegeztető gépen végzi egy gyermek, mert a mandulaműtét során kórházi, terápia-rezisztens kórokozók támadják meg.
A borzalmas körülményeket megelégelő orvosok öt pontos felhívást intéztek a kormányhoz.

http://zsebremegy.hu/wp-content/uploads/2016/04/traffit%C3%A9rk%C3%A9p-702x336.jpgKözben a rendőrség forrásai szerint kiderült, mindannyiunkat véd a VÉDA
Az európai uniós pénzből kiépített Véda Közúti Intelligens Kamerahálózat, ami hazai forrásokat is felhasználó beruházás, melynek összértéke 15 milliárd forint.


http://static.origos.hu/s/img/i/1604/20160404veda-traffipax-kkep2.jpg?w=644&h=429Akkor most felteszem a kérdést: Nem inkább az egészségügybe kellett volna betolni azt a pénzt, amit a stadionokra VÉDA-traffipaxokra fordítottak? Nem élvezhetett volna prioritást a nagyobb halálozást jelentő fertőzésveszély elhárítása, mint a gyorshajtók megfékezése?  Mi értelme a rengeteg ( és drága) traffipaxnak, ha nem mentünk vele életeket?  Nem az ember, az élet a legfontosabb? 

Többen halnak meg kórházi fertőzésekben, mint autóbalesetben! Ez esetben nem ezt az elhalálozási okokat kéne felszámolni? Nem erre kéne pénzt költeni elsősorban, hogy legyen és maradjon még elég gyorshajtó a rendőrség fenntartásra is? 

http://m.cdn.blog.hu/at/ataszjelenti/image/7170561434_ed489fed58_h.jpg

Mert hiába a fejletten drága VÉDA, ha az elavult és elhanyagolt egészségügyi-kórházi állapotok végett sorra halunk, s a végén nem lesz ember, akiről felvételt készíthessenek a közlekedési rend őrei. 

*

Nincsenek megjegyzések: