Az egész országra figyelmeztetést adott ki a tartós, sűrű köd veszélye miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Az előrejelzés szerint hosszabb-rövidebb napos időszakokra leginkább a
Dunántúl délnyugati, nyugati csücskében lehet számítani. A borult,
ködös területeken szitálás is bármikor előfordulhat. A legalacsonyabb
hőmérséklet általában mínusz 2 és plusz 3 Celsius-fok között várható. A
legmagasabb hőmérséklet a borult tájakon plusz 3-6, míg a napos részeken
7-10 fok között valószínű.veszélyjelzésben azt írták: továbbra is
sokfelé lehet ködre, korlátozott látótávolságra számítani. Napközben
kissé kitisztul az idő, de napnyugta után ismét romlanak a látási
viszonyok - tették hozzá.
A rossz látási viszonyok és csúszós utak jelentősen
nehezítik a közlekedést - hívta fel a figyelmet szombaton a honlapján
közzétett közleményében a rendőrség, kiemelve:
a közúti balesetek jellemző oka, hogy a járművezetők nem az időjárási, látási és útviszonyoknak megfelelően közlekednek.
A világítás felszerelésének, és a lathatósági mellénnyel közös használatának nem lehet anyagi hivatkozása, mert a KRESZ ezeket előírja, és a kötelező felszereltségi eszközök már kevés összegből beszerezhetők. Talán nem kéne megvárni, hogy bekövetkezzen a baj. Egy ilyen eset egyik félnek sem kedvező. Jobb lenne megelőzni a bajt.
-MTI-
*
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése