2023. július 16., vasárnap

Ilyen egy színes gyűlöletpolitika az országos és a megyei polgárőrszövetség, valamint Juszt Laci képzete szerint

 

 Az Amnesty International szerint nem lehet középen állni. Ezért ők inkább a szélsőséges ellenzékhez állt és és ott is a szexuálisan eltévelyedettek mellé, amivel feladta azt a középpontúságot, amivel kiegyenlíthette volna a fékek és ellensúlyok elméleti állását. De nem, ők határozottan egy oldalra húznak.

A szeretetre méltó Amnesty International a békesség nevében nyomott pólói

Az Amnesty csak és kizárólagosan a jobboldali a politikusokkal, az országot demokratikusan elnyerve vezető Orbán Viktor miniszterelnökkel foglalkozik, amikor meleg-színű buzi pólókon, és más egyéb használati terméken árulják a vele figurázott kellékeket. Ők ezzel keresik, egészítik ki a pénzt, amit a mássággal  nevezett szexuális propagandára kapnak a mögöttes oligarchiatól.

Senki nem tudja miért lesz jobb a betűleves közösség tagjainak attól, ha Orbán Viktort transznak vagy queer-nek ábrázolják. Még jó biznisznek se nevezném, hiszen egy részben Soros György által pénzelt szervezetnek néhány promóciós termékből befolyó összeg csak aprópénz.

Nem más, mint színtiszta - pontosabban nagyon színes - propaganda, ideológiai agymosás, amely a szeretet és elfogadáson túlmutatva össze talált mosódni a baloldali gyűlöletpolitikával.

 A Pride elvileg a sokszínűséget ünnepli, jóhiszeműen gondolnánk, hogy ebbe fekete-fehér, ateista-vallásos, hetero-homoszexuális egyaránt belefér, de ennek hazugsága már abból is látszik, hogy egy LMBTQ+ mozgalmat nem támogató politikust (aki nem mellesleg egy ország miniszterelnöke) queerként ábrázoló képeken jelenítenek meg.

 Az LMBTQ+ aktivistáknak és szervezeteiknek sincs más fegyverük, mint a provokáció, erre pedig kiváló alkalom a Budapest Pride és az azt megelőző időszak. Ez a kisebbség akkor fog kitűnni a tömegből, ha hangosabb a többségnél.

Ugyanezt űzi a posztkommunista tolvaj Juszt László. Juszt hálózati emberként titkosan jó kapcsolatai voltak a hazai és a szovjet elvtársakkal, egészen addig, míg bele nem keveredett abba a csúnya nemzetbiztonsági ügybe az első Fidesz-kormány idején.   

 Juszt László az egykori pártfunkcionárius a közismerten meleg Szájer Józsefet lefóliázására céloz

Juszt nem csak párttag, hanem vérbeli  kommunistája volt a birodalmi Szovjetuniónak.  Nem is volt meglepő, hogy állítólag őt akarta a Russia Today a magyar „arcának".  Ő volt az, aki nem csak Orbán Viktorral akart leszámolni, hanem a konkurenciával is. Emlékezzünk arra az "újságírói" csalására, amikor az RTL Klubos álinterjújával „lebuktatta” Frei Tamást, aki szintén a KGB-keltetőnek tartott moszkvai IMO-n végzett.  Most ez a Juszt László tett ki egy bejegyzés a Budapest Pride kapcsán, összefüggésbe hozva a Fideszből kilépett Szájer Józseffel, és azzal a történéssel, hogy a másságot bemutató, szexualitást ábrázoló tartalmú termékeket celofánba csomagolják.  Erre aztán előjött azzal a gyűlölet-teljes náci ukránok áldozataira utaló felvetéssel, hogy Szájert is le kéne fóliázni, mielőtt visszatérne a közéletbe. 

Juszt László az efféle fóliázásra gondolhatott - de miért éppen Szájert

 Mindez a kirekesztés természetesen nem zavarja össze a galamblelkű liberális balfékek LMBTQ táborát. Azt a szervezett közösséget, ahol csak a szeretet, a nyitottság és békesség honol a kifordult szexualitásukon innen és azon túl.

Szint így viszonyul az egykori díszpinty katona elvtára, akiből a román forradalom idején lehallgató tiszt lett, majd amikor kedvezményes nyugállományba helyezését visszavonták, azóta úgy utálja a Fidesz, hogy tárgyi jutalmat is csak az Orbán-kormány belügyminiszterétől, Pintér Sándortól vett át.

Azért, mert beállt polgárőrnek ahol a régi vágású átmentett elvtársak voltak a vezetők. Ide hálózta be magát és aztán vezető tisztségviselőként kezdte szapulna azt, aki a mögöttes támogatást adta, vagyis a Fidesz alkotta kormányt. 

Így jött képbe Szájer József, aki a régi szovjet típusú alkotmányt segített leváltani a mag munkásságával a Fidesz tagságában. Ezt már elég vérlázító volt, hiszen a régi kommunistákból lett új-szocialisták nagyon nem tudják elfogadni. Erre jött aztán a hír, miszerint Szájer eu-s parlamenterként egy speciális,  melegeknek rendezett buliból menekülve bukott le.  A hír bejárta az európai sajtót, és hazánkban is rengeteget csámcsogtak rajta.

Az Index szerint: Szájer József hívatlan vendégként ment el az orgiára, amelyen lebukott - A rendőrség kopogtatás nélkül törte rájuk az ajtót.   Egy belga tévé bemutatta a rendőri akció videóját, ami azt a brüsszeli lakást mutatja, ahol az esemény zajlott.  A tévétársaság éppen rendőrökkel akciózott, amikor tavaly novemberben egy riasztás során mentek együtt a címre. Több holland és belga forrás megszellőztette: a képviselő a Fidesz egykori alapítója, erős embere, Szájer József volt, aki állítólag egy csatornán ereszkedett le, de nem ott és akkor, hanem az utcán, egy járókelő, vagy éppen titkos rendőr dobta fel.  Szájert ezt követően lemondott, hazautazott és kilépett a pártból. 

Évek óta Szájeren lovagol - mi ez, ha nem szerelem

Azonban még sem és máig nem hagyták nyugodni. A régi vágású elvtársak, mint Juszt, vagy Boros is ezen lovagol ma is, amikor a Pride éppen a megbékélést az elfogadást hivatott közvetíteni.

https://scontent.fbud6-4.fna.fbcdn.net/v/t1.6435-9/106898145_3105167839551906_6450034074352520610_n.jpg?_nc_cat=111&cb=99be929b-3346023f&ccb=1-7&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=IQzVy10Q5FwAX-jG7WJ&_nc_ht=scontent.fbud6-4.fna&oh=00_AfCBoPQaeZm6mmI2TONnBOM92GmQMvvuprIy04OTmQXbzw&oe=64DA6ABB
Szetey, Gyurcsány volt államtitkára

 

Ugye senki nem hiszi el, hogy mindez a véletlenül kilógó lóláb esete. Nehogy már ez a két lejárt szavatossági figura lenne az véletlenszerűen kirívó eset, amikor éppen azok szajkózzák a buziságot és a kirekesztést, akik amúgy olyan liberálisan megértőn festik magukat.  

Persze.  Szetey Gábor a második Gyurcsány-kormány személyügyi államtitkára volt és melegen buzi. Ezért még soha nem cifrázták ki sem Gyurcsányt, sem Szeteyt, de mégy csak Liptai (Lipták) C(K)laudiát sem, aki egyfajta nemváltó beavatkozással próbálkozott nála, egészen addig, míg az fel nem adta.   a „Szetey Gábor vagyok. A Magyar Köztársaság kormányának személyügyi államtitkára. Hiszek Istenben, a szeretetben, a szabadságban és az egyenlőségben. Magyar vagyok és európai. Közgazdász, személyügyi vezető. Társ, barát, néha ellenfél. És meleg.”  

No problem. 

https://assets.telex.hu/images/20230711/1689091754-temp-AcmHaM_cover@1x.jpg

Baranyi és az Amnesty International a háttérszervezetekkelösszeállva provokál, valamint nácizza a tiltakozókat

  Csak-hát a szivárványlovagok már-már franciás bájjal cukkolják a társadalmat, egy jó kis budapesti „padháború” után most transz Orbán Viktorral incselkednek a polgári jobboldal felé. A magukat emberi jogi szervezetnek nevezett kommuna ezúttal valószínűleg személyi jogokat is sértve próbálja elérni azt a célt, amelyről lassan már senki nem tudja mi is az pontosan.

Felh.irodalom: Vasárnap

*

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése