Szombaton indult az önkormányzati választások hadjárata, vagyis a kampányolás időszaka.
A demokrácia a néphatalom, aminek gyakorlása valamint az egyik legnagyobb megvalósíthatósága a választásokban rejlik. A demokratikus akarat kinyilvánítása elsősorban választói jog által gyakorolható. Aki ebben nem vesz részt, az vagy éretlen erre, vagy eleve szükségtelennek érzi, ezért számára szükségtelen, mert kiszolgáltatottan is elfogadható számára a továbbélt, aztán csak viseli a következményeket. Hazánkban a választásokon a lakosság nagyrészt kinyilvánítja az akaratát. Ők azok, akik meghatározzák mások sorsát, és alakítják a jövőt. Ezért érdemes kézbe venni a dolgotok és a lehetőségek szerint választani. A blog ehhez kívánunk segítséget nyújtani.
Holnaptól már a jelöltek aláírásgyűjtése is megkezdődik.

Buza Ernő az Ügyrendi Bizottság elnöki posztját töltötte be, és tagja volt a Gazdasági Bizottságnak.
Kardos Zoltán a Gazdasági Bizottság elnöke és az Ügyrendi Bizottság tagja volt az elmúlt években. Gyakorlatilag egymást segítve amolyan váltófutóként vitték a prímet a testületben.
A testület két nagy jelentőségű bizottságának vezetőéről van szó. Rajtuk múlott a város további hitelfelvételé, eladósodása, és számos olyan pályázati pénz és lehetőség elhagyása, a fejlődés elmaradása, ami valójában az általuk elnökölt és vezetett bizottságok kompetenciájába tartozott. A város elmúlt időszakbeli tétovaságának, fejlődésképtelenségének egyeneságú és közvetlen felelősei ők az alpolgármester és a polgármester mellett.
Horváth Tamás alpolgármester ciklusbeli törekvései elsősorban a saját jólétének fokozására történő cselekvésekben tört felszínre, mintsem a városért és az itt élőkért történő cselekvések sorozatában. Álláshalmozóként nem is tudott olyan intenzitással részt venni az önkormányzat munkájában, mint az, aki csak és kizárólag ezzel foglalkozik. Horváth Tamás nem adta fel korábbi foglalkozását, és maradt tanár a helyi gimnáziumban. Alpolgármesterségét mégis főfoglakozásúra váltotta, ami nem csak a város kasszáját, de az ő képességeit is megterhelte. Számára azonban ez sem volt elég, mert a megyei közgyűlésben is helyt, és rendelkezésre kellett volna állnia a párt képviseletében. És itt pont ez a baj. Az, hogy Ő soha nem az embereket, hanem inkább más érdekeket képviselt. Ezek önös és egyéni, illetv más célú társulási érdekek voltak. Horváth Tamás volt az a képviselő, aki indítványozta a testület laptopjainak elherdálást, majd ezt követő bagóért történő felvásárlását. A számítástechnikai háttér nélkül maradt és felálló új testület aztán ezeket a gépeket újra cserélvén 3 milliós kiadással nyitott, amit mint veszteséget volt kénytelen elkönyvelni a város és annak lakossága. Ezt követően Horváth Tamás és Bukodi Károly volt az két vezéregyéniség, aki a hiány pótlását a Kommunális adó bevezetésével próbálta fedezni. Nekik köszönhető még a régi gazdasági majort illető Alsópakony településrészben élők vízellátási hiányossága, a csatornaházólat kiépítetlensége, az elmaradt indulás a tanyafejlesztési pályázatokon, és így a térség félzárkóztatásának hiánya. Térnyerésük és ténykedésük alatt a hangoztatott ígéret ellenére egyetlen méter kerékpárutat nem építettek. A buszközlekedést nem voltak képesek fejleszteni és jobbá tenni, vasúti átjárókat hagyták a maguk balesetveszélyes voltában. A vasúti menendőd javítása, a késések megszüntetése érdekében nem léptek fel, a Vasútállomás környékének rendezését nem kezdték meg. A jelenlegi piac környékének áldatlan állapotára elképzelést sem vázoltak, és a buszmegállók kialakításával sem foglalkoztak az elmúlni látszó ciklus során. Számukra csak a pénz, a fizetség volt a fő szempont. Bukodi Károly a maximálisan felvehető illetmény mellé még jelentős mértékű cafeteria juttatásúban is részesül, továbbá szükségét érezte kiaknázni az alapfokú nyelvpótlék felvételében rejlő lehetőségeket, ami további öt ezer forintos igénnyel járt. Ócsán továbbra is megoldatlan gond a közlekedés, nagyvárosba jutás. Az elmúlt évek folyamán ezzel mit sem törődtek a magukat újra jelöltetők.
Az új belépőként felbukkanók eddig nem ismert városbeli tevékenységük csak önmagáért beszél. Felbukkanásuk ahelyett, hogy az előrehaladást szolgálná, csupán csak pártszolgálatossá teszik személyüket. Feladatuk az esetleges bejutás és csupán a testületen belüli egységes szavazás biztosítása, a pártakarat fenntartása. Ennyi cél. Ez pedig nem a város érdekeit, hanem az eddigi elhibázott hatalomgyakorlást biztosítani.


Ezzel a legnagyobb, és egyben vezető párt listásait vettük szemügyre és vázoltuk térnyerésüket. Valós programot tőlük még nem láttunk. Az általuk indított képviselőjelöltek felének közéleti tevékenysége nem ismert. Akikről nem szóltunk, az azért van, mert semmi érdemit nem tudunk felmutatni róluk. Eddig nem vettek részt ismert közéleti tevékenységben Ócsát illetően. Számunkra - mint sorsdöntő választók - szóra sem érdemesek.



Vellai József jelölt Ócsa városában széleskörűen ismert munkás ember, jó hazafi hírében áll. Visszafogott, józan gondolkodású csendes ember aki nem csak bírja, hanem állja is a kihívásokat, és ezekben képes jó döntéseket hozni, miközben nem feledkezik meg a csapatról, (itt adott esetben a városról) amiben és amiért játszik. Szóval igazán kiváló ember és méltó társ-párja Ács doktornak valamint a többieknek.
A további jelöltek számomra nem ismert előélettel rendelkeznek, így róluk csak annyit tudnék nyilatkozni, mint az előző párt esetében is.
Ha ott viszont ezt nem tettem meg, akkor is sem fogom. Ez politika és közélet, nem pedig egy családfa ábrázolás. Ezért sem kívánok a családi háttérrel, vagy életkörülményekkel foglalkozni. Ez nem erről és a gyerekek számáról, nevéről szól, vagy hogy ki mikor költözött, hova járt iskolába. Persze domináns lehet ez is, de most a jövő a kérdés.
Azért választunk másokat, mert változást akarunk. Fejlődést javulást várunk a jelen stagnálásával szemben.
Ezzel kilenchetijük, hogy más párt által képviselt jelöltindítás a polgármesteri székért való ilyen téren történő indulás a fenteiken túl nem ismert.
A baloldalnak nincs jelöltje, az LMP nem indít pártzászló alatti személyt.
Ócsán azonban függetlenként még több ismert régi szereplő vesz részt a versenyfutásban.


Gondolom sokan vélik, - s látva azt az elkeserítő helyzetet, ami az elmúlt négy év során a városon belül létrejött és kialakult - úgy, hogy ezért, illetve ez ellen tenni kell. Így jelennek meg és emelkednek elő olyan cselekedni akaró személyek akik eddig csak csendben tűrték, elviselték, vagy csupán sodrottak az események árjával, de ma már ezért illetve ez ellen ténykedni is szándékoznak.
Ők azok akik most akár ismeretlenül, akár csak részben ismertként megjelennek az emberek előtt a jelöltségért.
A polgármester- és a képviselőjelöltek bemutatását ezennel nem kívántuk magunkra vállalni és az ebbéli lehetőséget sem kívántuk elhalászni, de ahogy az idő halad előre, a választóknak megkel ismerkedniük velük, és meg kel tudniuk számolni a következményekkel.
Elvégre októberben a választásokkal a további sorsukról, annak alakulásáról és a nem a világpolitikai történések magyarországi darabjáról, hanem az egyéni életük alakulásáról a város sorsáról döntenek. Ez pedig nem pártérdek, hanem mindenki számára egyéni.
Még van idő 5 polgármester-jelölt és a még (név szerint) nem ismertetett további képviselőjelöltekkel vagy két tucatnyi ember közül kell kiválasztani a legalkalmasabbat a feladatvégzésre.
Ebben próbáltunk segítségükre lenni.
*
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése