2017. július 11., kedd

Pályázat: Csapadékvízelvezetésre és egészségügyi intézmények fejlesztésére - Ócsán mindkettőre szükség lenne

A két felhívás keretében a Pest megyei települési önkormányzatok számára 4 milliárd forint lesz elérhető a felszíni csapadékvíz-elvezetés létesítményeinek fejlesztése, további közel 5 milliárd forint pedig egészségügyi alapellátást nyújtó intézmények fejlesztésére.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiG7AJvMU9BYTTZBlrVfMP2ophYniVRbMjtQzq7Fw-6QHLkT3it0l1eEAqGnho4xxcXEVlTv28Bbq_6chHDeW4pVUpcspCyANvmcAgij4xPF8KluQYPOPMYkVrEHczbpIiygp9q_n7PJJI/s640/SSA40165.JPG
Ócsa önkormányzata évek óta ül a problémán - Bukodiék semmit nem tettek a csapadékelvezetés javítása érdekében

 
A kiépített utak egy részének burkolata felújításra szorul. A város rendkívül jelentős közúti környezeti terheit együttesen okozza a jelentős átmeneti és helyi forgalom. A helyi közúti áruszállítással foglalkozó gazdálkodó szervezeteknek minden esetben telephellyel kellene
rendelkezni a tehergépjárművek tárolása céljából. Pillanatnyilag ez nem minden esetben valósul meg, ezért esetenként akadályozzák a biztonságos közlekedést.
 
A felszíni csapadékvíz-elvezetés létesítményeinek fejlesztésére irányuló pályázat célja, hogy elősegítse a csapadékvizek rendezett és kártétel nélküli elvezetését vagy helyben hasznosítását, a települések árvíz-, belvíz- és helyi vízkár veszélyeztetettség csökkentését. A pályázat keretében elnyerhető támogatás hozzájárul ahhoz, hogy a további környezeti káresemények megelőzése érdekében Pest megye településeinek önkormányzati tulajdonban lévő belterületi csapadékvíz elvezetési, csapadékvíz-gazdálkodási rendszere tovább bővüljön, korszerűsödjön, a belterületen áthúzódó vízfolyások és belvízcsatornák, belvíz-elvezető rendszerek rendezésre kerüljenek. A konstrukció támogatja a települések belterületének védelmét a külterületeken keletkezett vizek káros hatásaitól. A rendelkezésre álló 4 milliárd forint támogatási keretből egyenként 40-300 millió forintos támogatásra pályázhatnak a Pest megyei települések.

http://www.pestmegye.hu/images/friss_hirek/csapadekviz_elvezetes.jpg
Egy megvalósítható példa, mire lehetne pályázni - Ócsán megoldatlan a felszíni vízelvezetés ( - Bukodi önkormányzatának ez nem fontos)

Az egészségügyi alapellátást nyújtó intézmények fejlesztésére irányuló pályázat célja, hogy elősegítse az önkormányzati tulajdonú egészségügyi alapellátó-rendszer infrastrukturális fejlesztését, az intézmények szolgáltatásainak és infrastrukturális feltételeinek korszerűsítését, a hozzáférés egyenlőtlenségeinek mérséklését. Az alapellátáshoz sorolt szolgáltatások fejlesztésének keretében a háziorvosi szolgálatnak (felnőtt, gyermek, vegyes praxis), a fogorvosi szolgálatnak, az alapellátáshoz kapcsolódó ügyeleti ellátásnak és a védőnői szolgálatnak helyt adó épületek, épületrészek fejlesztésére, új épület építésére, továbbá a működő iskolaorvosi rendelők infrastruktúra fejlesztésére is lehetőség van. A rendelkezésre álló 4,8 milliárd forint támogatási keretből egyenként 10-200 millió forintos támogatásra pályázhatnak a Pest megyei települések.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjvLAQmfAFwPhReq0rrgw6rG6xmUY9MzrjXbbzrmQ5mU4pD4Qe9-Gs2bCavw2csjy4BgB3mVGaShgVJxxop_2-LZgrHKAgrAS0LH_2xjhu29K_qbnCi4Gt91mvp7KPHKIrMDDT4YS4xOJ4/s640/SSA40911.JPG
Felszíni vízelvezetés és buszmegálló Ócsán - kettő az egyben megoldás ( - a város polgármestere erre nem igen költ)

A pályázati felhívások és a hozzájuk kapcsolódó részletes útmutatók elektronikusan elérhetők a Nemzetgazdasági Minisztérium, és a Magyar Államkincstár honlapján.

Az egészségügyi alapellátást nyújtó intézmények fejlesztésére irányuló felhívásra 30 napos felkészülési időszak után, 2017. július 28-tól adhatók be a pályázatok. A felszíni csapadékvíz-elvezetés létesítményeinek fejlesztésére irányuló felhívásra 45 napos felkészülési időszakot követő első munkanaptól, várhatóan 2017. augusztus 14-től nyújthatók be a pályázatok.

Ócsa Város Önkormányzata az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 152. §. (1) bekezdésében meghatározott kötelező, és az egészségügyi alapellátás körébe tartozó feladatainak részben Egészségügyi, Gyermekjóléti és Szociális Intézménye, részben egészségügyi feladat-ellátási szerződések útján látja el.
Az előző vezetés alatt új, intézmény létrehozására került sor, mely részben akadálymentesített, azonban számos szakellátás nem vehető igénybe. Így Ócsán a helyben elérhető szakellátások fejlesztésre szorulnak. Ócsa városvezetése azonban ennek érdekében az elmúlt évek során nem sokat tett. Ezért a mostani pályázat erre is lehetőséget nyújtana.
  
https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhxaohHoarDthY8vhM_0dnFVVwIB722hw9Q09ZjjSMDFKpN5ib6dErqEtD9DXoRI3krWz7lDSwO_yo5w3Qlt4Y4H2hHrszwkV5XccCAL90Z8K9-oiDgicmjPHXqfptV2cqgO2jWFREkUtM/s1600/%C3%A1tad%C3%A1s.jpg
Az Egészségház átadása Ócsán - Dönti Károly polgármester és Szűcs Lajos országgyűlési képviselő érintettségével ( - Bukodiék azóta sem fejlesztették)

A Kormány 2016 júniusában döntött arról, hogy 2021-ig összesen 80 milliárd forint célzott pénzügyi támogatást nyújt Pest megyei vállalkozások és önkormányzatok fejlesztéseire. A hazai forrásból finanszírozott támogatási programmal a Kormány azt kívánja ellensúlyozni, hogy a Közép-Magyarország régió részeként Pest megye a hozzá hasonló fejlettségű megyékhez képest kevesebb európai uniós fejlesztési forráshoz juthat hozzá a 2014-2020 közötti időszakban. A Kormány már korábban döntött a Közép-Magyarország régió kettéválasztásáról, így 2020 után Pest megye már valós fejlettségének megfelelő mértékben, a konvergencia régiókkal azonos feltételek mellett férhet majd hozzá az európai uniós forrásokhoz.

Ócsa városában élők számos egészségügyi ellátást csak másutt tudnak elérni. Adott pályázattal kiváltható lenne a távolabbi településekre utazás, mivel helyben is lehetne biztosítani több szakellátást.

*

Nincsenek megjegyzések: