2017. július 25., kedd

Kegyelem kettes - elkészült a Pest megyei foci másod osztályának (csoport)beosztása ( - fizethetjük a közjátékot)

A nevezések összesítése és a hiánypótlások befogadása után az MLSZ Pest Megyei Igazgatóság Versenybizottsága beosztotta, hogy mely egyesületek indulhatnak a 2017/2018. évi férfi felnőtt nagypályás Pest megyei I. és II. osztályú labdarúgó-bajnokságokban. 


Az elmúlt szezon kiírása és eredményei alapján az I. osztályból feljutott a Vecsés, illetve kiesett a Halásztelek és a Pilisszentiván. Helyükre felkerültek a másodosztály bajnokai, így a Szentendre, a FÉMALK-Dunavarsány és a Sülysáp – s ezúttal mindhárom bajnok vállalta a szereplést. Igen ám, de kiesett ide az NB III-ból a Dabas-Gyón és a Diósd FC Kft. Utóbbi azonban egyáltalán nem jelentkezett, helyette azonban csak a „megye-egyre” adta be nevezését az NB III, Közép-csoportjának bronzérmese, a Szigetszentmiklós. Mindezek pedig azt jelentették volna, hogy – a szabályok értelmében – a Százhalombattának és még a Nagykőrösnek is búcsút kell intenie a Pest megyei élvonalnak. De csak volna... 
Történt ugyanis, hogy először a Kisnémedi módosította I. osztályú nevezését II. vonalbelire (igaz, amatőr licencengedély hiányában eleve kétségessé vált az első osztályban való indulása), majd – kissé váratlanul – a Tura mondta vissza felnőtt csapata valamennyi nevezését. Így pedig a ’Kőrös és a ’Batta is megmenekült. A turaiak nem várt és rendkívül sajnálatos története következtében az egyébként július végére tervezett Pest Megyei Szuperkupa-döntőt nem rendezi meg igazgatóságunk; játék nélkül kerül majd a Vecsés birtokába a vándorserleg, amely a szuperkupa 2005-ben kezdődő története során már a 12. alkalommal talál gazdára.

A II. osztály mezőnyének kialakulása sem volt teljesen papírforma szerinti. A kiírás és az eredmények alapján feljutott a fentebb már említett három bajnok, míg kiesett mindhárom csoport utolsó két helyezettje, azaz Északról a Leányfalu és a Vácduka, Délről a Táborfalva és (pontlevonásokkal) a Gyáli BKSE, míg Keletről a csoport két korábbi visszalépője, az Ecser és a SURBER. Ez összesen kilenc csapat. Helyükre a két I. osztályú kieső mellett a „megye-három” hét bajnoka – jött volna... 


https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjfs_5Etc4gTZ8PX9_s6sUj6mCXhIvY-hyWVvWdh1ZTpOTn3PvOt9A1s4lY_a29PTle2vfxJu6JPsS0iFIaSLqP1gcVcAhPZlFlLLmdKMlucQPPj1jTFezUaqswJnJE_fTVo2tqx0JMp70/s640/N%25C3%25A9vtelen.png
Először Bukodi is azt hitte, hogy kiestek, aztán már a bent maradásról szól, ami alatt a sok érthetetlen hozzászóló is azt igazolja, hogy meglepte a történet a focista közösséget - képzeljék el ezek után a gyáliakat ( - később ezt a megosztás Bukodi törölte)


Az Erdőkertes, a PILE-Szántó, a Pilis II., a Diósdi TC, a GEAC és a Tápiószőlős nevezett is, azonban a Püspökhatvan csak a III. osztályra. Akárcsak az a Zsámbok, amelyik a pályán egyébként kivívta a bennmaradást. Az így kialakult két üres hely egyikét a visszább lépő Kisnémedi töltötte be, míg a másikat – a fellebbviteli bizottság feltöltésről való határozata alapján eljárva – a versenybizottság. A hatályos Labdarúgás Versenyszabályzat /19. § (1)c) bekezdés A2. pont 1) alpontja/ értelmében elsőnek azt a százalékosan legjobb megyei III. osztályú, 2. helyen végzett sportszervezetet kellett felkérni, amely megfelelt a feltöltendő bajnoki osztály követelményeinek (up.-csapatszám stb.). Ez a gárda pedig a Monor II. volt, mely élt is a kínálkozó eséllyel. (Csak a rend kedvéért a III. osztály 2. helyezettjeinek sorrendje: 1. Göd II. 86,11% – de elsőszámú csapata miatt nem mehetett feljebb; 2. Monor II. 83,33%; 3. Kistarcsa 80,77%; 4. Kiskunlacháza 72,22%; 5. Csővár 71,21%; 6. Perbál 68,33%; 7. Abony 64,81%.)

Ócsa az elmúlt szezon legalja teljesítményével kegyelemből úgy maradhatott a másodosztályban, hogy a gyáliaktól pontokat vontak el.  A gyáliak közül ezt természetesen igazságtalanságnak tartják  elég sokan és vannak olyan szirénhangok is amiből bundát lehet kivenni.


Az ócsai Bukodi Károly valóban beleszólással bírhat - a rossz nyelvek szerint - az MLSZ egyes határozataiba - minden szentnek elhajolhat a keze


Az MLSZ Pest Megyei Társadalmi Elnökségének tagjai. Elnök: Szlahó Csaba (Vecsés város polgármestere). Alelnök: Rózsavölgyi Sándor (a Prime Rate Nyomdaipari Kft. gödöllői egységének vezetője). Tagok: dr. Bársony Farkas (a General Electric Hungary Kft. ügyvezető igazgatója); Bukodi Károly (Ócsa város polgármestere, az Ócsai VSE elnöke); Hahn Árpád (golfoktató és versenyző, korábbi magyar bajnok golfozó; magyar bajnok és kupagyőztes, 5-szörös válogatott labdarúgó); Koloszár Krisztián Ákos (az Airport Hotel Budapest szállodaigazgatója, NB III-as játékvezető-ellenőr, egykori NB III-as játékvezető); Kovács Márton (cégtulajdonos, cégvezető, élelmiszeripari mérnök).
http://enmg.hu/images/2015/04/3Focilabda_a_fuvon__tungphoto.jpgA grémium megtárgyalta a szakmai bizottságok előzetesen írásban megküldött beszámolóit, elfogadta jövő évi ülés- és munkatervét, majd rátért a bizottságok összetételére. A személyi javaslatokat – számos előzetes egyeztetés lefolytatásának eredményeként – Benkő Tamás megyei igazgató terjesztette a testület elé. Az MLSZ Pest Megyei Igazgatóságának felügyelete alatt az öt állandó – fegyelmi, fellebbviteli, igazolási és átigazolási, játékvezetői és verseny- – bizottság mellett természetesen változatlanul működik majd a szakmai, valamint a tavaly létrehozott, de eddig inaktív biztonsági bizottság is.
 
Azt azonban senki nem tudta még kifogástalanul visszaigazolni, hogy Ócsa csapatának bent maradása valamilyen belső segítség folytán jött létre. Hiába igyekeznek azt a takarót elővenni hivatkozásul, hogy az ócsai sport egyesület polgármester elnöke egyben az MLSZ megyei elnökségének a tagja is, ami nem csak előnyt, hanem esetleges befolyásoltságot is jelenthet. Talán nem is annyira a sport-teljesítmény után, hanem a befolyásoltság következményeként kaphatott annyi pontelvonást az Ócsánál jobb teljesítményt nyújtó Gyáli BKSE, hogy végül csak kiesett. 

Így talán nem véletlen, hogy Ócsa pedig maradhatott.


A látszat ellenére sincs összefonódás a MLSZ-ben - a felvétel Ócsán a pincesoron készült Benkő Tamással (MLSZ PMI igazgatója) és Boross Tamással karöltve ( - Bukodi Károly közösségi megosztása)


A játék mögötti foci csak ezután jön.  

Charlie, Gyurika és a polgárőrség prominensei mehetnek a pénznyelőkhöz csápolni.

*

Nincsenek megjegyzések: