2017. július 9., vasárnap

Megint csak veszítettünk az önkormányzattal - belterületi utakra ismét mások nyertek ( - nekünk a szar is jó)

A helyi illetőségű Szűcs Lajos több sikert jelent le új választási körzetében, mint tette ezt annak előtt, hogy Ócsát képviselte.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgCURd6zFZkqcKHy3mcYFt2sNbUNVCyd77gnZs6H64WSWPEB0ELXiW2xJ9z6w_Bvhp_MjJBaTkUlfLlAF-jDKiA3jzW7Y2aV-k_nGf3ZQMlgSj87fVxRt2KpmP9naAFJUEhFBwmXdNvt6M/s1600/DSCF9299.JPG
Szűcs Lajos,  Horváth Tamás mögött - Ócsán a fideszes ellentüntetésen ( - a lúzerek persze mi vagyunk)

Bár lassan a ciklusa végéhez ér a "mi Lajosunk", mégis úgy tűnik távol marad Ócsától az elkövetkező választások során is.  Mostani körzetében több és jobb lehetőségek kínálkoznak számára, mint a kiüresített ócsai körzetben, holott korábban a megyei közgyűlésben is jobbkezének számító Horváth Tamás jelenlegi alpolgármesterünk volt az egyik kampányfőnöke.

Azonban, ahogy Szűcs ideje is eljárt a megyében, úgy Horváth fénye is megkopni látszik. Bár egyikük sem veti meg a pénzt, és Tamás lehet a város egyik legtöbb anyagi juttatást begyűjtője, azért még az Ő hatalma is véget ér egyszer.

Szűcs Lajos viszont nem akar Horváth-hoz hasonlóan felégni, ezért számos híradást tesz közzé úgy, mint a vele elért sikerek egy részletét.

"Újabb nyertes pályázat a választókerületemből! Pécelen megkezdődhet az Újtelep rehabilitációja. Gratulálok a pécelieknek!"

Érdekes gondolatokat ébreszt mindez, mert amikor Szűcs Lajos Ócsa képviseletében volt az országgyűlés tagja, akkor nem igen adott hírt magáról és a sikerekről úgy, mint mostanság. Nem, mintha szerényebb lett volna akkoriban, sokkalta inkább léha, vagy sikertelen, hiszen Ócsa vonatkozásában alig kapni valami jóravaló hírt.

Szűcs Lajos Bukodit segítve a pályaátadón - milliók a semmiért
Na, nem is épül itt semmi új, és nem fejlődik úgy a város, mint más, akár Szűcs által is képviselt - település. Mostanság is ugyanúgy a sor végén kullogunk, mint akkor táj, amikor bennünket is képviselt ez a jó ember.

Valójában azonban nem is Szűcs a legfőbb kerékkötője a helyi közéletnek, hanem az, aki a Városházán dölyfösködik. 

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhAmwHcVBa2T5NvpRQ3lBefH9AtpfVuSEPu3KS9H4mLpYs79e_AMFiHPIPd-RR018H9YN6T-aTJfrZAV3M_e1RLFtVjCYsh0UU6OfRtx1pRcloH2Hs3aEFWk5WfdCqMsv8DpP9jWe_EKjw/s1600/SSA40029.JPG
Hanyagság és hűtlen kezelés - itt az eredmény
Bukodi Károly, Horváth Tamással a második ciklusát tölti a város élén, de közel sem tudnak olyan mérvű fejlődésről, azonos mértékű fejlesztésekről beszámolni, mint más települések vezetői.

Bukodiék évei alatt egyetlen kilométer kerékpárút nem épült a városban. A templomtól-templomig járda-összeköttetés nem valósult meg, mert a Bajcsy sarkától a Panyik Andoron át hiányzik a műemlék templomig érő szakasz. A Spar előtti feltöredezett burkolat cseréjére 6 év sem volt elég. A vasúti átjárók állapota a reformátusok (műemlék) presbiteri házának állapotával egyenesarányban romlott. Bukodi ugyanúgy nem foglalkozik ezzel, ahogy a képviselőként is tisztséget vállaló református lelkész sem. Hiába a város védett műemléke, ha gondatlan gazdák kezei közt vész el az érték.

A Nemzetgazdasági Minisztérium Pest megye célzott fejlesztését szolgáló programjának első két felhívására többszörös túligénylés történt, így a tárca az eredeti támogatási keretösszeget összesen 2 milliárd forinttal emelte meg - jelentette be Rákossy Balázs európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkár.
 
A belterületi utak gazdaságfejlesztési célú felújítására 53 települési önkormányzat nyert el összesen 4 milliárd forintot.

A támogatásból az önkormányzati tulajdonú belterületi utak szilárd burkolattal történő kiépítését, felújítását és korszerűsítését valósíthatják meg, ezzel is javítva a helyi munkába járás körülményeit és a helyi gazdálkodó szervezetek működési feltételeit, a munkahelyek és közszolgáltatások jobb elérését. Az egyes Pest megyei települési önkormányzatok 20-150 millió forintot nyertek el. A támogatás eredményeként 53 települési önkormányzat területén javul a belterületi utak állapota: összesen 14 200 m szilárd burkolattal újonnan ellátott önkormányzati tulajdonban lévő belterületi út megépítésére, valamint 48 420 m önkormányzati tulajdonban lévő belterületi út felújítására nyílik lehetőség

"Belterületi utak épülnek, újulnak meg Pest megyében - a választókerületemben Üllőn"

A város összképe sem javult a jelen városvezetés alatt, hiába emelték a járandóságukat. Az önkormányzat Tsz-Irodája ma is azt a rozzant arcát mutatja, amit a 27 milliós vételkor. A hanyagság és a hűtlen kezelés mintaképeként.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhi4AoBUAo4vzRhx_Byvwr1FXABBc6NQ8EChWcHrAluXZ1aX41y76GlqsykslkTUCkwpAZytvfJQ1MtADm7VokMDgzAMboXvU81j72KTwUZbF2szv0565T29uRqCjYLtDJLJNlCs2iDquw/s1600/SSA40012.JPG
Az egykori Tsz-Iroda ma az önkormányzat épülete - az ingatlan akkor sem érte meg a vételi árat (- ma még úgy se)

Bukodi új közszolgálati autója az egyetlen, mely fejlődést mutat. Elvégre a városi költségvetés tervezésekor ez fontosabb volt számára, mint a belterületi utak rendbetétele.

Nincs is Ócsa azon a listán, amelyen azok a szomszédos települések nevei szerepelnek ahol a lakosság érdekeit tartották fontosnak.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiM0xUF13KS20jo-wMuwCBeJ9mVIWEI10v9-gZEA6P_7QZ5qwT_Xdf-uYmvgUagy2aFWv0ixSASDc7K4GkGQF7UeKeN2TjjGh0r6QFPvuAEzD6eUoo7igNDqrSyjOj4-e2xDJCugg85MHg/s1600/DSCF1108.JPG
Csipkézett szélű belterületi út Ócsán - hivatalosan kitiltott nehézgépjárművel és illegálisan szállított építési törmelékkel ( - Bukodiék városvezetése idején)

Bukodiék önkormányzata olyan mint egy rakás szerencsétlenség olyan sikertelen hogy még azon pályázatokon sem képes nyerni, (vagy talán indulni sem) amin a szomszédos Inárcs (31,99 millió Ft), Újlengyel (52), Dunaharaszti (106,9), Dabas (125,4), Üllő (85,57), Vecsés (82,4), Szigethalom (73,3), Péteri (30,5), Szigetszentmiklós (150 millió) és összességében  53 települési önkormányzat  nyert el 4 milliárd nagyságú összeget belterületi utak felújítására.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhkMnUNaChuo58qpDb73AMYH5TY4HxpitMKibOjkNw6Si5lBhqOE8ZjNPdTXAPo-DYuwWloe2mVl8QrwMDmZGMfL0IZhtHVyYn5ZK2mGiH6hN1DNBgwoIr8GjW_pBv26SWOSkzBpHmJwUs/s640/SSA40442.JPG
Belterületi útjavítás Ócsán - a helyi önkormányzat nem juttat pénzt az utak rendbetételére ( - a lakosság besegít)

Bukodiék Ócsája ismét nem szerepel a nyertesek sorában.  Ahogy ezek szerencsétlenkednek a város élén, úgy nem is fogunk egyről a kettőre jutni.

Csak tudná az ember, hogy ki az a korrupt kisebbség, aki még ezt a bandát támogatja?!? 
Mert az kizárt, hogy a józan ócsai többség még egyszer bizalmat szavazzon ezeknek a figuráknak. 

*

Nincsenek megjegyzések: