2021. június 21., hétfő

Boros Tibor a megosztó polgárőr - az OPSZ és a PMPSZ férgese ( - Bilisics kitart a politikai gyűlölködés mellett)

 Boros Tibor az a polgárőr, aki folyamatosan gyalázatos - ha úgy tetszik, gyalázkodó - posztokat oszt napi sorozatában a világhálón. 

Boros polgárőr Fidesz-ellenessége és kormánypárti gyűlölete szemmel látható - miként lehet  elfogadott mindez a szövetségi szerveződésben
  
Ezek a megosztások nem csak a Facebookon történő osztást, hanem a társadalmi megosztottságot is kifejezi a Pest Megyei Polgárőr Szövetség és annak egyik elnökségi tagja által.  
Boros polgárőr nem egy esetben a járvány-elleni oltással is politikailag szegregált - ahogy a nézetei és a Polgárőr Szövetség engedi

 A polgárőrszövetség, a Pest megyei elnökség és annak vezetése ugyanúgy elnézi, eltűri ezt, ahogy az Országos Polgárőr Szövetségben sem látnak kivetni valót abban, hogy az elnökségi tagja közösséget megosztó, számos esetben nyíltan uszító és gyűlölködéstől fűtött, mások személyiségi jogait, politikai nézeteit sértő, uszító megnyilatkozásokat tesz közzé. 

Boros Tibor polgárőrt a bíróság egyszer már elmarasztalta - a szövetség ezután is kitart mellette

Ezek során nem csak nőket minősít sértően, hanem feleségeket, anyákat is visszatérőn közösít ki, és tesz különbséget közöttük politikai nézetei szerint.

Boros polgárőr is házas, de a feleségét senki nem kezdi ki - Ő viszont politikai alapon ezt mégis megengedheti magának a PMPSZ elnöksége és Bilisics árnyékában másokkal szemben

https://www.opsz.hu/storage/upload/2021-FOTO//20210110-Elismeres-pest.jpg
A megyei elnök kitartása a gyűlölködő társa iránt vitathatatlan

 

A polgárőrség ócsai embere, a PMPSZ elnökségi tagja, mondhatni Bilisics Péter közvetlen környezetében eléggé vitatható mód jeleníti meg a polgárőrséget. Azt a szervezete, mely állítólag politikamentes és a polgárőr értékek mentén, annak érdekében teljesít szolgálatot.


Boros Tibor és Bilisics Péter ismert kapcsolatának, vagyis a Pest Megyei Polgárőr Szövetség elnöke és elnökségi tagja esetében azonban azt tapasztalni, hogy Boros Tibor évek óta folytatott közösségellenes izgatása, a politikai értékrendjétől eltérő nézeteket valló személyeket lenézi, lekezeli, és mint már ismert, volt, hogy fideszribancozta is. 

Boros polgárőr még nem kért bocsánatot a fideszribancozásáért - a polgárőrök is eltűrik mindezt ( - miféle társulat ez)

Ugyancsak hasonlóan gyalázatos mód egy kaptafára húzva minősítette kormánypárti politikusok feleségét úgy, mint a fideszes feleségek egységbe foglalt egészét.  

Boros polgárőr más asszonyainak (bájait) politikai hovatartozás szerint méri - megengedhetetlen viszonyítás

Bilisics Péter a számos visszhang, a közéleti felháborodása, és az interneten is elérhető kritikák ellenére nem határolódik el, sőt kitart Boros Tibor polgárőr viselt dolgai mellett.

Ugyancsak ez jön le a helyi polgárőr egyesület vezetésében is, amikor az általuk ismertettek, megválaszoltak szerint maguk sem hajlandóak kiközösíteni a köztük és a polgárság közt éket verő személyt.  

https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.6435-1/p100x100/110607485_107761471025915_7105473327731792932_n.jpg?_nc_cat=111&ccb=1-3&_nc_sid=1eb0c7&_nc_ohc=qYS6VAXfqm4AX8q5buF&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&tp=6&oh=85e50042ace8226f5c8b9bb9023254ef&oe=60D3F415

Az Ócsa Városi Polgárőr Egyesület szerint mindez összeegyeztethető a polgárőrség etikai kódexével, hiszen ők azt írják, hogy mindez a korábban már személyiségi pert veszett, aztán fideszribancozó polgárőrtől, csak egyfajta egyéni vélekedés, amit magánvéleményként tiszteletben tartanak.

Ócsa város polgárőrség is kitart a magából kivetkőző polgárőre mellett - magánvéleményként értékelik a politikai gyűlölködést ( - megengedhetetlen)

Vagyis a polgárőség egy meghasadt személyiségzavaros szervezet lehet, egy olyan szövetség, ahol a polgárőrök nem csak,  hogy átöltöznek, hanem ki is vetkőzhetnek magukból. 

 Tehát a magából kivetkőzött Boros Tibor politikai ellenszenve ugyanúgy osztható, és vállalható  a polgárőrszövetség számára, ahogy a Gyurcsány szimpatizánsok számára a magából kivetkőzött farkát kamerázó és megosztó Gréczy Zsolt is. 

Boros polgárőr ez esetben is kicsapatta a bohócot - a kamerának önkielégítő DK-s Gréczy és a ribancozó Boros sem szeméremsértő a tagsági körben

 Ma már nem csak a politikai szelekció és a szövetség tagjainak hangulatkeltő gyűlölködése elfogadott a polgárőrség kötelékében, hanem a kormányfő gecizése, a kormánypárti szavazók negatív minősítése is, ahogy a nők polgárőrünk által kifejezett ribancozása is. 

Ribanc (főnév)

1. Argó: Magát kihívóan kellető nő, aki könnyen kapható egy felelőtlen nemi kapcsolatra.

A kiszemelt fiatalemberre egy ribanc mosolyog egyfolytában. A kis ribanc addig-addig forgolódott körülötte, míg a fiú elvitte őt táncolni.

2. Argó: Nemileg erkölcstelen nő, aki becstelen, kicsapongó, buja életű személy; kurva.

Az utcasarkon két ribanc beszélget. A ribanc kivágott ruhája rögtön elárulta, hogy mire kívánja felhívni a figyelmet.

3. Népies: Erkölcsileg értéktelen ember.

Egy ribanc nem szeret dolgozni. Az anya óvja a lányát a ribancoktól.

4. Régies: Eltépett rongydarab, ami már semmire se jó.

A ribancokat összegyűjtik és összetépik, majd papírt készítenek belőle. A műhelyben összegyűjtik és elégetik az olajos ribancokat.

Eredet [ribanc < középmagyar: ribanc (rongy) < ómagyar: riba (rongy) < ősmagyar: ribál (rongyol, szaggat) < dravida: uruval, uruvudal (rongyolás, tépés) uruvu (tép)]

Ma meg már ott tart a megyei polgárőrszövetség elnökségi tagja, hogy nem csak másokat, hanem önmagát is féregnek titulálja a megosztásával. 

Boros polgárőr szerint a férgek megosztják a magyarok összetartozását - Ő máris megtette és ezzel megfelelt önmaga meghatározásának

Érdekes, hogy mindezt a politikai alapú kormányellenes propagandát megengedheti magának az Országos és a Pest Megyei Polgárőr Szövetség és annak vezetése. 

(Az ócsai polgárőrökről és Boros szembehelyezkedéséről nem is beszélve. A gátlástalanság valamint a gerinctelenség itt sem gond.)

*

Nincsenek megjegyzések: