2021. június 10., csütörtök

A DK (Dobrev - Gyurcsány Koalíció) aljasságának a netovábbja - az átvedlett kommunisták népárulása

Kezdjük a jó hírrel: egyre több helyről erősítik meg az információt, miszerint Dobrev Klára túl van a covidon, állapota stabil. Bár mások is elmondhatnák ezt, akikkel akkor kampányolt, amikor még fertőző volt. Elvégre a DK-s is ember, és az ő haláluk is számít, ha nem is azon az oldalon, de mint ember és a mögöttes család több, mint egy vadkapitalista, nácibarát párt céljai érdekében hozott áldozatvállalás. Adjunk hálát az Istennek, hogy Dobrev túl van ezen, és imádkozzunk együtt a többiek felépüléséért.

 

Viszont muszáj szót ejtenem valami másról is. Messzebbről indulnék. Onnan, hogy olykor magam is céltalannak érzem a kritikát, amit a politikusok egymásra szórnak. Méltatlan és aránytalan mindez ahhoz tömegesen fizetett közpénzhez, amit ezek mégis megkapnak és felvesznek ezért a mocskolódásért.

https://static.magyarhirlap.hu/images/202103/dobrev-41.jpg 

Lehet, hogy ezek alkalmatlanok, hogy nem bírják elég magas szinten a nyelvet, hogy hiányzik belőlük az alázat, a figyelem, a méltóság - de könyörgöm: ez nem vicc, nem játék.

 A társadalom elsöprő többsége úgy van vele, hogy itt nem megengedhető a slendrián hazugság, a másra mutogatás, vagy a saját múltunk bűneinek mérlegelése helyett a másra mutogatás. Hogy itt senki nem felelős, senki nem kerül felelősségre, nem sérül a politikus, és a szakmai-nyelvi csűrcsavar igénytelenségtől, a pontatlanságtól, a hazugságtól megmérgezett közélet elviseli, míg a hozzádörgölődző sajtó a hátán hordja ezt a szemetet. 

https://cdn.nwmgroups.hu/s/img/i/2105/20210529gyurcsany-ferenc-dobrev-klara-laza1.jpg?w=800&h=534&t=5

  Aztán jön egy ilyen helyzet, és az arcodba robban a felismerés: ennyire ízléstelen, az arányokat, az emberi méltóságot ennyire nem ismerő, a határokat, önmaga felelősségét föl nem fogó, a szerepével tisztában nem lévő hazug miniszterelnök-jelöltet Gyurcsány óta nem hozott fel a szenny.  Most is csupán a harmadik felesége, az a bizonyos bolgár Dobrev volt képes a korábbi kígyót ebben felülmúlni. Az ilyen arcokat egyszerűen tilos politikai szerepbe helyezni, tilos képernyőre engedni. Bűn.

Bűn a jóérzés, az emberi méltóság, a normalitás, haza és a politika ellen.  Ez nem más, mint egy hataloméhes hazaellenesség. 

 Ebben a le kellett volna keverni, ráadni egy bejátszót, beszólni a műsorvezető fülére, hogy azonnal vegye el tőle a szót, és magyarázza el neki, miért megengedhetetlen a jellemtelenség hazudozás, és mindaz, amit csinál.   Dobrevnek és a hozzájuk csapódottaknak azonban van bőr a képükön.  Egy olyan mögöttes gyűlölet a magyarság, a magyar néppel szemben, amit csak egy ilyen bolgár születésű kommunista neveltetésű nőszemély képes így kifejezni. 

https://hirtv.hu/data/cikkek/2521/25216/cikk-2521615/Dobrev_fit_1200x10000.jpg

 Politikatörténeti mélypont, ízléstelenségi csimborasszó, amit Gyurcsány az öszödi beszédének nyilvánosságra kerülésekor feltárt a jellemtelenségéből. Amit Dobrev tett, és kifejtett a tévé kamerái előtt a 2006- gyurcsányi rendőr-terror kapcsán, az felülmúlja hazug szemkilövető férjének aljas tettét. 

Százhúsz izraeli katona érkezett Magyarországra nem sokkal a 2006. október 23-i rendőrterror előtt, hogy "rutin terrorelhárítási gyakorlatokat végezzen" – derül ki a Stratfor amerikai hírszerzési cég elemzőinek levelezéséből, amelyet a WikiLeaks ma közölt. A WikiLeaks 2012-ben kezdte meg a birtokába jutott mintegy ötmillió straforos levél feldolgozását.
 
https://0701.static.prezi.com/preview/v2/yz4vssbxizis5ezi2o7pfc4lkd6jc3sachvcdoaizecfr3dnitcq_3_0.png

Ugyanakkor figyelemre méltó, hogy éppen ebben az időben az 1956-os forradalom 50. évfordulóján tartott békés megemlékezést azonosító szám nélküli, fekete maszkos rendőrök brutálisan szétverték" – írta 2010 márciusában a Stratfor egyik munkatársa, Klara E. Kiss-Kingston a szintén stratforos Sean Noonan-nek. Kiss-Kingston a 2010-es izraeli kémgépek magyarországi berepülése kapcsán elevenítette fel a magyar-izraeli titkosszolgálati kapcsolatokat.
 
https://flagmagazin.hu/sites/default/files/0052/52948/utca.jpg
 
Az amerikai titkosszolgálatok legfontosabb alvállalkozójának számító Stratfor munkatársai a kiszivárogtatott levelezésben arról értekeznek, hogy mi lehetett az izraeli kémrepülők feltűnésének az oka, illetve, hogy mit csináltak a magyar légtérben. A berepülést annak a szíriai-magyar férfinak a meggyilkolásával hozták összefüggésbe, aki a 2010-es e-mailezésben az "évszázad pénzügyi csalásaként" emelgetett Kulcsár-ügyben segítette a rendőrséget. A pénzmosásos-sikkasztásos ügyben Medgyessy Péter és Gyurcsány Ferenc neve is felmerült.
 
A stratforosok szerint Gyurcsány segített eltussolni "az országból óriási pénzösszegeket eltüntető" brókerbotrányt, amihez bankárként szerintük Medgyessynek is köze volt. Ennek a műveletnek a része lehetett a befolyásos pénzváltóként ismert szíriai-magyar férfi meggyilkolása is.
 
 
A levélből az is kiderül, hogy a kémgépek azon a napon jártak a magyar légtérben, amikor a szíriai férfit megölték. Az eset előtt két hónappal Gyurcsány Izraelben járt, ahol nem tudni miről tárgyalt. "Mivel a pártja nagy bajban van, engem egyáltalán nem lepett meg a kémrepülők feltűnése" – írta az elemző.
 
A Magyaroszágra érkező, Gulfstream V-ös típusú izraeli gépek a legmodernebb hírszerzési eszközökkel voltak felszerelve. A zsidó állam direkt titkosszolgálati akciók végrehajtására vásárolt ilyen gyártmányú gépeket. A Honvédelmi Minisztérium álláspontja szerint a gépek diplomáciai szolgálatot teljesítettek.
 

 

Ha valamit, ezt biztosan tilos folytatni.

*

Nincsenek megjegyzések: