2024. május 7., kedd

Ócsa polgármesterének tiltása dacára mégis csak fellép Koltai - nem önkormányzati létesítményben ( - teltház)

 Bukodi Károly Ócsa polgármestereként próbálta távol tartani Koltai Róbert színművész a fellépéstől.

Bukodi Károly a Fidesz támogatottságával lett polgármester és jelenleg is a kormánypárt helyi jelöltjeként indul újra a polgármesterségért, Pánczél Károly és párttársai támogatásával az elhíresült esetet követően (is).

Bukodinak nem ez volt az első botlása, ha úgy tetszik botránya. Polgármesterségét számos közpénzes fiaskó, békétlenség, perek, és eltusolt események tarkítják. 

Polgármesteri ígéretei megvalósulatlanok maradtak. Választási ígéreteit nem teljesítette, de a lakosságot mégis kommunális adó-teher alá helyezte, miközben a járdahálózat fejlesztésektől többnyire elzárkózott. 

Polgármesteri térnyerése a képviselő-testületen túlterjeszkedve, azt megkerülve, vagy azon átnyúlva a lakosságot kizárva amolyan egyéni akciótevékenységként valósult meg. 

Bukodi igyekezett a maga kezében tartani, és intézni a dolgokat, behálózva és befolyásolva az intézményi működést is.  Így volt ez a kultúrát illetően is, amikor a rendezvényeket áttekintve maga mazsolázott a fellepők lehetőségeinek sorában. Így (l)áthatóan szívesen ölelkezett Beás asszonnyal, vagy éppenséggel távolságtartóan Koltai Róbertet illetően. 

Bukodi gyakorlatilag beleszólt, kézi vezérlésre állította művelődési házat, a helyi kulturális életet.  Mindez igazán Koltai művész úr fellépésének megakadályozása, netán letiltása nyomán került előtérbe. 

Az eset komoly felháborodást váltott ki és nem csak a helyiek köreit érintve.  Ócsán ismert fideszesek is Bukodi viseltes dolgai ellen szóltak és elhatárolódtak a polgármesteri döntéssel szemközt.  Bukodinak ezzel sikerült megosztania az amúgy is kétes lábon álló helyi kormánypárti pártközösséget.

Koltai Róbert függetlenül az általa nem hangoztatott és általunk eddig nem ismert politikai nézeteitől, egy nagyon szerethető, kiváló és érdemes művész, aki értéket ad és teremt sokak számára még ma is idős kora ellenére.  Fellépése és szerepei, vállalásai csak elismerést, dicséretet érdemelnek, boldogságot teremtenek. 

 Bukodi ennek tett keresztbe kicsinyes és alantas politikai hovatartozása, álláspontja, buta elképzelése és hatalmi gőgje nyomán, megfosztva ezzel Ócsa közösségét, Koltai közönségét a jó hangulattól a fesztelen kikapcsolódástól. 

Történt mindez május elsejét megelőzően, akkor, amikor a választásokra készülve, a kampányidőszak alatt a város első majálisára adott pénzt a közösből. 

A kikerült eseményt, Koltai letiltása után olyan társadalmi összefogás, polgármesteri elutasított alakult ki, ami arra kötelezte a városban élő értelmiség, a kultúrát értő, az értékeket féltő emberek egy részét, hogy megszervezzék, és amolyan sajátos bűnbocsánatként  ismét felkérjék, rábeszéljék Koltai Róbertet egy önálló est, egy kisebb közönség előtti műsor megtartására, jelezve ezzel is, hogy Ócsa népe, a többség szereti, kedveli és nem politikai célzattal értékeli mesterségét, munkásságát.  

Erre az Öregfalu Kulturális Közössége szervezésében keresték fel az érdemes művészt, és sikerült felkérni, meghívni egy szabad előadásra, az önkormányzat által közpénzből fenntartott, nagyobb befogadó képességű Egressy Szabadidő Központ helyett a kisebb hellyel bíró református közösségi házba.  Koltai úr ezt abszolválta és elfogadta.

Ócsa Öregfalu Kulturális Közössége pedig tálcán kínálta fel a helyiek számára ezt az alkalmat, egyben lehetőséget, amolyan kompenzációs célzattal is, de leginkább a művészi-, kulturális érték érvényre juttatásának kifejezése célzatából, továbbá a polgármesteri cenzúra demonstratív elutasítására utalva.

Köszönve a helyi kulturális közösségnek, a Koltai műsor,a fellépése ingyenes. Csupán  jelentkezni, regisztrálni kellett az erre fogékony közönségnek. 

Eztán jött az, amire sokan nem számítottak.  A férőhelyek órákon belül elfogytak. Ócsa népe kíváncsi Koltaira, és ezt ennél erőteljesebb, intenzívebb mód ki sem fejezhette volna.  

 Bizony sokan lemaradtak erről az eseményről olyan gyorsan megtörténtek a helyfoglalások.  Akkora az érdeklődés, hogy az előadás az Egressyben is telt házat hozna. 

Jelenleg azon az Egressy-t nem adja a polgármester és az intézményvezető nem biztosít helyt az eseménynek, annak ellenére sem, hogy a rajongók fizetnének is érte.  

Bukodi és felesége, valamint csókosai (Puskás, Kardos, stb) gondolom nem foglaltak helyt, ahogy vélhetőleg (Pataki, Szné,SÁ) sem jelentkezett be, ha már saját maguk nem voltak képesek ezt megvalósítani az erre adott és költéségvetésünkből fizetett, fenntartott (erre hivatott) helyen. 

Süljön rá ez az esemény Bukodi városvezetésére és az Egressy agyonajnározott, túlfizetett csapatára.

*

Nincsenek megjegyzések: