2024. május 8., szerda

Nem normális, hogy valaki mindig egy ugyanazon lerágott csontra igyekszik inakat varrni, hogy cupákolhasson

 Bukodi egyszer már több mint 16 milliót szórt el a játszótér felújításra tisztázatlan, amitől az nem lett funkcionális, nem lett használhatóbb, nem lett élvezetesebb és nem lett jobb. Most erre újabb gombot var a projektre, ami ezáltal sem fogja teljesíteni az elvárásokat.

A Köztársaság (millenniumi) téri játszótérteret hirtelen ötlettől vezérelve Bukodi polgármester 2019-ben a gyerekek elől elvette, azt bezáratta és eldózeroltatta. 

Aztán egy évig semmi nem történt. Majd kiderült, hogy csak ezt követően álltak neki megtervezni, hogy mi legyen az egésszel.  Egyesek szerint az egész gödröt át akarta alakítani, de maga sem tudta, hogy minek, vagy mire.  Aztán jöttek a lakossági hangok, a felszólamlások és panaszok. 

Végül a testület elé került az ügy, ahol a polgármester hablatyolt valamit, hogy ez, meg az, és amaz. Vagyis ismét a tesze-toszasága, az észszerűtlensége és az átgondolatlansága okán az akkori egyetlen játszóteret szüntette meg.

Később lakossági nyomásra ki molinózta, hogy felújítás zajlik. Határidőt is megjelölt. 

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhKhSmaS2ayPvf7rMCj3-oWx3HrhyphenhyphenQP1swurFXeCAX8yA4eo7aBm2edWLrpNHp379LOspddWX3c5e1navwe43OFBkHJOd3-IycCu0a3hI2AyPsqUehWME90_1W-bxeWijkt1Awrj8kofkw/s1600/Milleniumi+j%25C3%25A1tsz%25C5%2591t%25C3%25A9r.jpg
Bukodi polgármester eljutott odáig, hogy ami nála rögzítve, írva vagyon, az sem igaz - hazudozás mindenek felett

Az már csak "természetes" volt nála, hogy ezt sem volt igaz. A határidőt nem tartotta be, a játszótér nem készült el.  Ismét bizonyossá vált, hogy csak hazudott a városban élőknek a botcsinálta polgármester.

Végül vagy 20 milliót (közpénzes játék) elköltve az amúgy elfogadható játékokat félredobva a gödröt új játékokkal ellátva ünnepélyesen átadta.

Aztán jöttek a kritikák.  A játszótér legnagyobb hibája megmaradt.  A gödörbe telepített játékok lecserélése semmit nem javított azon az állapoton, hogy a gyerekek nyáron szinte odasülnek a homokba.

Ezen a helyzeten a polgármester közpénzből eldobált milliói sem segítettek. Hiába az új arculat, a szar ugyanaz maradt. Nyáron a napfény a fásítatlan öblös területen mint valamilyen homorú tükörben koncentrálódik, ott ahol éppen a gyerekeink játszanak. 

Bukodi előtt ismert volt, amikor az ottani augusztus 20.-ai ünnepségen az egyik fellépő diáklány a forróságban elájult és összeesett. Azt is tudta, hogy ezt az öblös kialakítású közteret "katlannak" nevezték el az ott megrekedő forró levegő nyomán.

A milliókból felújít játszótér árnyékolásáról mégsem gondoskodtak, azt nem rendelte meg a projekthez a sebtében intézkedő Bukodi. 

Bukodi polgármestersége az ámításból, a hazugságokból és a sete-suták hülyítéséből állt össze - lerágott csont

A városi költségvetés közvagyonából szervezett átépítés során a másik nagy hiányosságot, a köztéri vécét sem pótolta, azt nem illesztette a tervezetbe.

Most, hogy ismét szorul a választási hurok a nyak akörül újfent elővette a rég lerágott gumicsontját és újabb in-szálakat próbál ráfércelni, hogy legyen a népnek min rágódni.  Érdemi munka és megfelelő teljesítés hiányában. Hiszen Bukodi soha nem volt képes normális, épkézláb munkát kiadni a kezéből,  vagy olyan pályázatot elnyerni, megvalósítani, ami érdemi elismerést, fejlődést, vagy előrelépést biztosított volna Ócsa népének. 

Most a hajrában, kapkod, ígérget, látványterveket mutogat, miközben mindenki tudja hogy a szabad tereket vagy pergolával, a kevésbé látványos, sokkalta egyszerűbb, olcsóbb árnyékoló vitorlával szokták elviselhetőbbé tenni. Ehhez az utóbbi árnyékoláshoz nem kell más, csak pár karó, pózna, ami elbírja a kifeszített vitorla terhét a ránehezedő széllökésekkel és máris adott a megoldás. 

Bukodi még mindig képes hülyíteni az ócsaiak egy részét - 130 állandó lájkolója adott

Bukodinál ez is körülményesebb. Neki ehhez a választási hajrá kell, aztán a pénz nem számít, mondván jön a nyár és megsülnek a gyerekek, akik immáron évtizedek óta ott pirulnak a katlanban.  Nem számít, hogy az általa elbontott, majd egy évre rá újraépített játszótér millióiból igazán futotta volna árnyékolásra 4 évvel ezelőtt is. Nem, mert Ő most akarja megmutatni.

Ismerve Bukodi és tempóját, a játszótéri közvécére is úgy két ciklusnyi polgármesterséget kéne vállalnia. Így talán 2035-ben eljut oda, hogy talán ezt is megtervezteti amikor rájön a szapora. 

Szóval hagyjuk már a polgármester magamutogató semmisségeit. Bukodinak lett volna 10 + x éve ahhoz, hogy bizonyítson.  Illetve bizonyított, mert a szemétsége, a simlissége,  a hozzá nem értése és hazugságai mély sebet ejtettek Ócsán.  

Ezt kihevertetni, begyógyítani csak a BÉKE képes.  

Karcsi pedig bontson vitorlát másutt.

*

Nincsenek megjegyzések: