2021. május 9., vasárnap

Provokáció - Jobbszél ( - Ungváry)

 https://static.dw.com/image/15705485_401.jpg

– Ez itt a Deutsche Welle magyar adása, amit annak szándékával sugárzunk, hogy a kormányzati terror miatt a valós információk elől elzárt szegény, ostoba magyarok is megértsenek valamit ebből a bonyolult világból. Itt van velünk Baranyi Krisztina, aki ellenzékiként is polgármester tudott lenni Budapesten, amiből kitűnik, hogy Orbán még a diktatúrát sem tudja normálisan működtetni, mert előadódnak ilyen rendszerhibák. Melyik kerületet is vezeti? – kérdezem kedvesen a rendszerhibától.

– A kilencediket, vagyis a Ferencvárost.

– Jól tudjuk, hogy a méltán népszerű korábbi miniszterelnökről, Gyurcsány Ferencről nevezték el közfelkiáltással a kerületet?

– Kétségkívül, errefelé nagy tisztelet övezi a haladó erőket. Ezért is ért sokként bennünket, amikor a városrész ékességét, a szivárványszínű szabadságszobrot fasiszta vandálok meggyalázták.

– Elképesztő állapotok! – rémüldözik a DW riportere. – Miképpen tud erre méltó választ adni egy olyan elkötelezett demokrata, mint ön?

– Szerencsére vannak a tarsolyomban még tervek. Október 6-án felállítjuk Haynau táborszernagy emlékművét a Knézich utca és a Bakáts tér sarkán. Huszonharmadikára az Angyal István parkba egy kisebb Kádár János-térplasztikát szánunk; ez a pártfőtitkárt egy szovjet tankon ábrázolja, amint kedvesen integet. Később a kompozíciót kölcsönadjuk a nyolcadik kerületnek, hogy elhelyezhessék a Corvin közben.

– Elképzelhető, hogy a helyi szélsőségesek kárt tehetnek Haynau vagy Kádár szobrában?

– Ebben a fasiszta országban bármi megeshet. Nagyon kérem a szabad világot, számoljon be majd ezekről az esetekről is.

– Természetesen, hiszen köztudomású, hogy mi, németek mindig a szívünkön viseltük Közép-Európa népeinek függetlenségét.

– Köszönöm a haladó, felvilágosult magyar állampolgárok nevében. Mikor számíthatunk a Deutsche Welle határozottabb jelenlétére és támogatására?

– Úgy tudjuk, Merkel kancellár a közeljövőben vendégül látja Orbán miniszterelnököt egy alpesi kastélyban. Akkor majd a DW is megteszi a szükséges lépéseket.

*

Nincsenek megjegyzések: