2021. május 6., csütörtök

Mucika ne hülyéskedjél már! - mondta Havas Henrik ( - de ez még csak a kezdet volt)

Gréczy után most éppen Kálmán Olga a Dobrev-Koalíció női sajtós párttagja fakadt ki. 

Ebben sokkal kevesebb szexualitás és erotika keveredett, mint a Gyurcsány-házaspárt szintén pártos szóvivőjének ismert cselekedetébe. Kálmán Olga esete valamivel árnyaltabb.

https://hang.hu/wp-content/uploads/2019/04/nagyblanka.jpg
A "gecizés" Olgában is benne van, ahogy a pártszóvivő G Zsoltból is ez árad - DK-sként még a trágár Nagy Blankával is összeállt ( - pénzért mindent?)

Erről a  HVG kedden számolt be.

Kálmán Olgának állítólag "a rendőrségen a feljelentését szövegezték"

A volt ATV-s asszonyság, aki a G-napot követő HírTV-s székfoglalás során azonnal átnyergelt a több pénz reményében a gyűlölködést fokozni, most pedig nem tudta saját maga megfogalmazni a problémáját? 

Az egyik kedd este különös műsor-beszélgetés zajlott A Hír TV Egyenesen című adásában

Kálmán Olga vendége Havas Henrik volt. 

Aztán Havas 'lemucikázta' Kálmán Olgát. Innentől kezdve egészen megváltozott a beszélgetés stílusa.

Havas Henrik  'Emlékszel arra, hogy amikor először felhívtál, hogy jöjjek be hozzád, mit mondtál?'

Kálmán Olga: 'Nem.'

Havas emlékeztette: 'Te mocskos disznó!' 'Együtt voltunk húsz évvel ezelőtt, fiatal voltam és szép. És engem miért nem molesztáltál, te dög? Ezt mondtad a telefonban.'

Kálmán Olga először szóhoz sem jutott, majd leszögezte, hogy ő ilyet bizony nem mondott. Havas azonban váltig ragaszkodik hozzá, hogy de igen.

K Olga nem tudta előadni, vagy leírni és benyújtani a rendőrségnek hogy lekurvázták, és fejvesztés terhének kilátásba helyezésével, avagy elnyerésének lehetőségével üzentek (leírták) neki egy hozzászólásban a közösségi oldalán?

Kálmán Olga számára ezért a rendőrségen szövegezték meg a feljelentést?  Micsoda egy elfogult és mondvacsinált dolog (ügy) ez már. 

https://olkt.net/wp-content/uploads/2020/11/kolga.png
Ki tudja, hogy nem provokációról van-e szó a Facebookos üzenetben, mint már előfordult annyiszor - megint erősödik a nácizmus a baloldalon

Erre azt írja a balliberálisan elfogult Propeller: "A magát győri illetőségűnek valló asszony sok más mellett lehazaárulózta, nemzetellenes rohadéknak nevezte és lekurvázta a politikust azért, mert kritizálta Orbán Viktor járványügyi intézkedéseit."

Kálmán Olga Facebook oldalán és más liberális, baloldali hírportálokon megjelentetettek szerint szövegezetten kiolvasható közösségi bejegyzésből nagyon olyan összhatás bontakozik ki, ami arra utal, hogy mindezt egy, a mostani kormánnyal szembehelyezkedő aktivista, vagy csoport fogalmazta volna meg és küldte el a saját táborának kiválasztott politikusának, hogy ezzel ismét kikezdhesse az Orbán jelképezte konzervatív pártiakat.  

A bejegyzés szövegezése, önmeghatározása, szándékosan alantas, primitív stílusa, mind olyan tipikus jegy, ami arra utal, hogy ezt szándékosan így és ebben a sajátos megfogalmazású szövegkörnyezetben, az adott mondandókkal kerüljön feljegyzésre, hogy minél inkább a jobboldali szavazóbázisra utaljon. 

Az sem véletlen, hogy ez a DK-s Dobrev Klára bejelentett jelöltsége után került bejegyzésre. 

Az is erre a sandaságra utaló jel, hogy azt a Kálmán Olgát találták meg vele, aki pont, hogy nem sok vizet kavar ebben az egész Gyurcsányhoz szorosan köthető viszonyban.  

Arra viszont nagyon megfelel, hogy a jobboldalt egy mellékágon kikezdjék és ezzel levegyék (áthelyezzék) a célkeresztet Dobrevről. 

 Azt ugyebár a rendelkezésre álló ismereteinkből még nem tudjuk teljességgel megítélni, hogy a "győri illetőségű" embernek igaza volt-e vagy sem bizonyos jelzők meghatározott használatával, netán hogy miként és mivel igazolja vissza kifejtett állításait. Azt viszont biztos tudjuk, hogy ennél vaskosabb szavak is elhangzottak már Fideszesekkel szemben büntetlenül a baloldali liberálisok táborából.

Még az Országos Polgárőr Szövetség sem kapja fel a fejét azon, amikor a megyei szövetségének elnökségi tagja politikusok célzott kilövése céljából adnak és osztanak meg technikai dolgokat, vagy adnak tanácsot a lőszerhasználatra, amivel majd át lehet ütni még a feltételezett golyóálló mellényt is.  

A Facebookon az ismert gyurcsányisták, - köztük polgárőrök - már célzottan fegyverkezve készülődtek kivégzéshez  - ehhez képest a Mucika tálalta üzenet egy könnyed babapiskóta

Ez esetekben nem fogalmazott meg feljelentést senki és a rendőrségen sem szövegezett jegyzőkönyvet egyetlen nyomozó sem. 

Persze lehet, hogy Kálmán Olga egy olyan különleges DK-s dúvad, aki magasabb rendőri védelemre és segítségre érdemes, mint bármely kormánypárti vezető politikus.

Ráadásul Kálmán Olga még nőnek is érzi és vallja magát, ami a liberális oldalon eléggé furcsának tűnhet szintén gyurcsányista és náci-mód rasszista Niedermüller Péter (a DK alelnőke) meglátása szerint akinél a fehér heteroszexuálisok egyfajta "rémisztő képződménynek".  

Márpedig Kálmán Olga maga is az. Ha hinni lehet a náci fajelmélet alapján szelektáló Niedermüllernek, akkor a hetero fehér Olga is csak egy átigazolt rémisztő képződmény lehet. Mindez valószínűleg belefér a DK-sok osztályrasszizmusába.

https://ocdn.eu/pulscms-transforms/1/TcTktkpTURBXy9mYzg0NzdhZWJiODUxMWQ3YTg1ODFhZGY0MDUyNGE5Ny5qcGeSlQMAzIPNCWXNBUiVAs0C2QDCww
K. Olga nem tűnik megrendültnek, hiszen egyből visszavágott és politikai harcálláspontot vett fel politika üzenettel terhes válaszában - valójában nyoma nincs a valós  megfélemlítésnek

 Ahogy beállt Kálmán Olga a DK soraiba, úgy illik és vonatkozik rá a Niedermülleres DK-sok fajelméleti osztályrasszizmusa.  Az a kivagyi (birodalmi) árja megkülönböztetés, ami által magukat a DK-sokat tisztának tartva összeköti és átkapcsolja  a „már vegyült fehér fajú” szemitákhoz, nem más, mint maga a nácizmus fajelmélete. Így akár a jobbikhoz, vagy az éppen általuk elutasított és meghatározott rémisztő képződményekhez való viszonyuk se másból fakad. 

Miért hát most ez a felhajtás némi mocskolódásért, amit amúgy maga Kálmán Olga is űzött a hírcsatornákon, valamint felvállal a DK-sok kötelékében?

Erre a finnyáskodásra most, hogy már túl van az orálisan trágár Nagy Blankán, Dobrev Klárán és Gyurcsány Ferencen, máris olyan érzékeny lett, hogy némi túlzással állított fenn-hangos szó olvastán a rendőrségig fut?  

Öregszel Olga!  

https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2019/06/K%C3%A1lm%C3%A1n-Olga-7-HPGY-1000x600.jpg
A láthatóan G. Zsolt Facebookos bejegyzéseit követően K. Olgát is megmozgatja és beveti a közösségi felületen átvezetve a saját médiáján keresztülvíve - Mucika is a képünkbe hazudott már

Nem bírod a strapát?

Már nem vagy az a régi sminkkel retusáltan zabolátlan nő az ATV-n, akit később már csak úgy le Mucikámozhattak.  Ma már futhatsz a tisztesség után, amit rég kivetkőztél magadból. 

 Nem véletlenül szokták azt mondani, hogy aki finnyás, az nem menjen kuplerájba. Aki kényes, az ne a tévéstúdió biztonságából kritizálja és kezdje ki a másikat, aztán meg ne álljon be megélhetési politikusnak, mert még a végén azt is a fejéhez vágják, hogy politikai prostiként szorgoskodik és áll bizonyos párttagok szolgálatába. 

Mindezek olyan alapvető dolgok, amiket maga a Gyurcsány-Dovrev koalíció vezéregyéniségei messze túlszárnyalnak. Ott, abban a pártkoalícióban,  ahol G. Zsolt magából kivetkőzve csupasz-kézzel veri ki magából az igazságot, ott ne álljon le az ember azon finnyáskodni, hogy mocskos szemét baloldali rohadéknak titulálják. 

*

Nincsenek megjegyzések: