2021. május 4., kedd

Ócsán a helyzet változatlan - telephelyen kivül, közterületen tárolva elhagyatottan áll a műszaki nélküli jármű

 Bár a a polgármester büszkén vallja, hogy Ócsa beleterültei útjaira csak a behajtási engedéllyel rendelkezők és a telephelyhasználattal bírók jöhetnek be a városba, ennek ellenére egyes fuvarozó vállalkozók szarnak rá.

 

Szokták mondani, hogy minden jogszabály annyi ér, amennyit betartanak belőle.  Ez nem csak a megállókban történő dohányzási tilalomra, vagy az intézmények, üzletek bejáratától számított öt méteres távolságtartásra igaz, hanem a csikkeket eldobáló, vagy más szemetelők rendszabályozásra is értendő.  Mert ahogy azt sem tartják be és vonják  felelősségre az ellene vétkezőket, úgy a város közterületein szétszórtan vagy a személyforgalomnak fenntartott parkoló közepén leállított nehézgépjárművek vezetői is zavartalanul szeghetik meg a helyi és a KRESZ által előírt szabályozást.

 

Ócsa százmilliókért kialakított P+R parkolójának térkövezett beállóinak egy részét már beszakították és részint tönkretették az ott szabálytalanul leálló "kamionok".

Ugyancsak ezt a parkolót használja a hivatalos telephelye kiváltásaként és az helyett az egyik helyi vállalkozói is, aki ezen a közterületen tárolja a rendszám és műszaki vizsga nélküli félpótkocsiját évek óta.  Teheti ezt zavartalanul, miközben közterület-felügyelők jönnek-mennek és köszönnek be, vagy éppen távoznak a jegyzői hatáskörbe tartozásuk alól, de az ismert vállalkozót mindez nem hatja meg, ő is szarik az egészre, ahogy a hivatal is a saját maga alkotta jogszabályi meghatározásra és ezzel a városra is.

Arra városra, aminek a vezető tisztségviseletét állítólag betöltik, és ellátják.

Bár ebben kétségeink vannak, annak ismeretében, hogy itt egyesek mindezt felülírhatják azzal, hogy mit sem törődnek ezzel. 

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEg9jETePggqh3LPPKqwxkJIP3o8iuhqnKtt7rLOT6JIR_30iPbwdtYBPg6PX_S7Uip953Yb5-19oSlZpb7MlCYRqm7ecDhiZMZtfww_qpKys1km8dYqlY9pAzDx-yNB1BS3vKPDVl0pCa4/s1600/SSA40424.JPG 

Mások szerint azonban nem egy hanyag munkavégzésről, hanem egyfajta elnéző engedélyezésről van szó, mint ahogy az építési törmelékek önkormányzati területre helyezésekor is történt. Mint ismerté vált, azt a vezető tisztségviselők és a vállalkozó közötti egyezség alapozta meg.

Most is erről lehet szó, hiszen a több éve fennálló állapot egy olyan tartós jogsértés, ami már nem csak szemétszúróan feltűnő, hanem zavaróan hat az önkormányzat tisztakezűségére is.  

 

Mert ki az a hülye, aki elhiszi ezeknek, hogy mindezt lekötelezettség nélkül korrupciómentesen meg lehet tenni ott, ahol a Polgármesteri Hivatal feje olyan kemény kezekkel képes megmarkolni mások tökeit, hogy azok szólni sem mernek. 

Itt azonban valahogy fordítva történnek a dolgok. Van valaki, aki inkább a vezető tisztségviselők  mogyoróit tartja kézben-fogva, hiszen mi másért ne mernének intézkedni azért, amit maguk alkottak és foglaltak jogszabályba, vagyis tiltottak meg.

A közterületi tehergépjármű tárolás márpedig ilyen. A P+R parkoló nem az ilyen  nehézgépjárműveknek, köznyelv szerint "kamionoknak" létesült.  AZ Eu-s beruházásban megvalósult parkoló nem a kialakítatlan és a nem megfelelő telephellyel rendelkező vállalkozóknak szolgál járműtárolónak.  

Ez nem lehet megváltatni a polgármesternek fizetett alamizsnával. Ez nem az otthoni szódavíz, amit a hivatalnak számlázunk.  Ez egy olyan közterület, amit nem szabad hagyni más felelőtlen és nemtörődöm emberek által tönkretenni.  

Ez nem a több tonnás tehergépjárműveknek készült. A térköves burkolat és a kialakított parkolóhelyek nem a nyerges szerelvények parkolására létesült.  

*

Nincsenek megjegyzések: