2017. december 31., vasárnap

Sikerült ellenségképet vizionálva gyűlölködő csoportosulást létrehoznia pár hülyének - a polgárőr szurkoló trsai

Az év utolsó előtti napjára sikerült felszínre hoznia az elnökségből kibukó ócsai polgárőrnek és cimboráinak a bennük rejlő gyűlölködést.    

Az igazság látszatát propagálva kezdtek álságos ámokfutásba - az obszcén, gyűlölködő bejegyzéseket a moderátorok gerjesztették

A "negatívumok Ócsán és környezetében" csoportosulást a Facebook se vette be
A Facebook felöklendezte majd kihányva eltakarította az egészet obszcén csoportosulást.

Szilveszterkor robbantották a közösségi oldalt Ócsán.

Tegnap záróra előtt még sebtiben feltártuk a sötét oldalt, amit mára letiltottak. Még a Facebook sem visel el mindent, ahogy a WC-be sem illik mindent beönteni, úgy a közösségi oldalakra sem illő minden szemetet behordani, mivel az is felgyülemlik és vissza jöhet alkalom aztán, az üzemeltető sem tűr el minden galádságot.  

Akiknek az obszcenitás, a gyűlölködés, és Ócsa nevének lejáratása köszönhető

Kár volt túlhúzni a közösséget és nagy buzgalommal annyi mocskot felöklendezni Tiboréncnak a Facebookra, amennyit már a szolgáltató sem bírt elviselni.  

A "hallgatag és nélkülözött mérnök" - képmutatása





Boros eddig sem volt piskóta, de amit 2017-ben művelt, az már sokakban ellenérzést váltott ki, ami aztán elutasítottsággal járt. 

Ócsa Városi Polgárőrség egykori elnökének idén sikerült a békétlenség magjait rendesen szétszórni és ezzel bomlasztást gerjesztenie az egyesületen belül, aminek következményeként többen is otthagyták a szolgálatot.

Tiborral valahol a múltban szaladt el a ló. Nem csak a díjazott polgárőrtársait hozta kínos, sokszor felvállalhatatlan helyzetekbe, hanem egyre szélesebb körben keltett zavart közéleti szinten.  Polgárőrként a rendőrséggel együttműködve olyan belső információkat szivárogtatott ki korábban is, ami végett az egykori kmb-s is szót emelt korábban.  Aztán blog szintúgy foglalkozott azzal a történettel, amikor belső forgalmazású rendőrségi vonalakon elhangzó rádióüzeneteket szivárogtattak ki. 

Ócsa városának polgárőrségi oldalán az infotörvénybe ütköző személy adatokat tettek közzé, mely alapján személyi beazonosítás, azaz jogsértés állt elő - felelőtlenség, hozzá nem értés, vagy szándékos rosszindulattól vezérelve Boros által

Boros képes a jogsértésekre. A polgárőrség elnökeként olyan hatalmi felruházást és jogosultságokat érzett, amivel valójában nem rendelkezett és nem is bírt. A túlkapások nem egyszer jogosulatlan fellépéseket, megjelenítéseket, tagságon belüli értetlenségeket, működési zavarokat okoztak. A személyes adatokkal való visszaéléstől, a személyiségi jogok megsértéstől sem állt távol polgárőr létére. 

Boros Tibor a lányával egykor jegyben állót ugyanúgy nem kíméli és nem tiszteli, ahogy mások jogait sem ... - modortalanul suttyónak nevezi a városban ismert személyt, akivel hosszú ideig a lányával volt frigyben
 
Akkor is előtérbe került Tiboronc személye, amikor azt a hírt tette közé internetes közösségi oldalon, hogy polgárőri segédlettel elkapták, s meglett az alsópakonyi házbetörésnek az elkövetője, az a két fiatal, akik a vízteres kandallót is kiszerelték, majd menekülés közben hátrahagyták. Akkor azt híresztelte, hogy az elfogott srácok beismerték tettüket. Később kiderült, hogy a jól informáltságot tükröző híresztelés nem volt igaz,  a házba az egykori biztonsági szolgálat egyik embere hatolt be.  Boros helyreigazítást nem tett közzé, a valós hírt nem osztotta meg. 

Aki hazudik és aki bevette - Boros
Tibor mindezekkel a jól-informáltságát próbálta demonstrálni, próbálva emelni személyi nimbuszát. Ahogy a közösség előtt ki is jelentette, számára az információ maga a hatalom. Ezzel manipulál. A látszólag jól értesült, bennfentes ember látszatát keltve városi polgárőrkörökben lassan felemésztette magát és a korábban csatlakozott népes tagságot. Ma már csak a pálya szélén állva keresve próbál szövetségesekre lelni.  A polgárőrség hagyatékaként megőrzött foci egy ilyen kitörési lehetőséget jelentett számára a hanyagoltságból.

Tibor és Feri csoport adminisztrátorként alkotnak egy párt - egymásba zártan
Boros a Facebookon több csoport tagjaként tündököl. Van ahol moderátorként szerepel és avatkozik, "kutyás" Ferivel alkot egy oldalnyi csapatot.  Az ócsaiakat egymás ellen uszító új oldalon nem véletlenül tűntek fel ismét párban és együtt. Itt is csak a negatív hozamra, a gyűlölködésre, a köpködésre specializálódtak. szól bele a dolgokba. Az egyik ilyen ócsai közösségi oldalon a mezőőr

Anikó Ditrich és Molnár Gábor ezekhez kötődik egyrészt a kutyák, másrészt a polgárőrség kapcsán. Nem véletlen hát, hogy maga is És Molnár Gábor is csatlakozott a két ismert figura gyűlöletkampányához az ócsaiak negatív csoportjában.

Állatmentés és egyéb közéleti cselekvések - kutyás, polgárőri és más egyéb kapcsolatok (- kötődés a gyűlöletkeltőkhöz)

Ócsa polgármestere, mint a helyi sportegyesület elnöke, mindvégig bizalommal és jó szándékkal közelített Boros felé, annak ellenére, hogy elvileg és politikailag teljesen más nézeteket vall a két ember. Bukodi mégis pályára engedte és állította, amiért a polgárőség ellenszolgáltatásban részesült. Ugyancsak így kaptak feladatot az Oxyfa-ültetvények őrzésére szerződés szerint. Ez amolyan támogatás volt a végzett feladatokért cserébe, hiszen a csenevész, majd kipusztuló növekmények a Boros-féle polgárőrség sem tudta megvédeni a kártételtől. Mindezek után azt gondolnánk, hogy hálás és szolidáris a kapott lehetőség nyomán az egykori polgárőrvezető, de nem így van. A foci mögöttes támogatását  ugyanúgy kritikával illeti, ahogy sokan, csak kicsit másként. Megosztásaival országos szintű problémaként tálalva.

Boros focihíradós megosztása szerint: - "Jó itt a buli, csak sok a köcsög"

A Facebook előtt ülve állandóan olyan bárgyú és a fideszes polgármester politikai nézeteivel sem egyező butaságokat osztogat meg, ami jól kifejezi azt a másságot, amit valójában személye képvisel. És itt nem a fiatal lányok átkarolására, fotózott ölelgetésére kell asszociálni, hanem azokra a nem igazán burkolt tartalmú megosztásokra, amikkel a kormányzópártot támadják balról, továbbá a helyi viszonyokra is értelmezhető. 

Boros a Fideszt is megfigyeli - itt is a focira elköltött pénzek kritikáját osztja, holott magát is ebből protezsálja
 
Ezt kifejezve tette közzé a focival kapcsolatos tetszéseit, és nemtetszéseit, utalva az erre fordított összegek aránytalanságára. Aztán a stadionépítések során keletkezett hulladékok illegális elhelyezése kapcsán tett közzé megosztást, miközben Ócsán erről csak a blogon kirobbant bejegyzéseket követően szólt csak. Vagyis a cinkosság és az ellentmondás mindvégig ott volt Tiborunkban.

Érdekes, hogy a focistadion elbontásainak költsége és a törmelék illegális lerakóba hordása csak a focival kapcsolatosan volt érdekes a számára

Valójában soha nem értett egyet az ócsai foci törekvéseivel, a polgármester céljaival, mégis azt a bensőséges látszatot keltve állt össze vele, és csapat szurkolóival, mintha készséges barátként szolgálná ki őket. Mindez mögött inkább a pénz dominált, semmint az őszinte lelkesedés. 
 
Tibort nagyon is érdekli a foci és annak mögöttes pénzügyi háttere - különösen a ráfordítások aránya ( - no meg a szerény teljesítmény)

https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/14690850_1139226982835962_8468659060235119331_n.jpg?oh=fe5fc56a8828c5c0e4c5d3e15b8620b3&oe=5AFC46C8
Boros önkéntes tűzoltó-toborzóként is feltűnősködött
Az ócsai önkéntes tűzoltósággal sem tudott mit kezdeni. Több évvel a toborzást követően olyan fals információkat hozott nyilvánosságra beszámolójában, amit valójában senki nem igazol. Kontrollálatlan és hamis állításait senki nem vette komolyan. Mégis olyan taglétszámot varázsolt, mely ma sem áll rendelkezésre az újdonsült ócsai tűzoltócsapatnak. 

Mindezek megkérdőjelezik annak valóságtartalmát, hogy valaha is létezett itt egy 150 fős polgárőri állomány.  A vizionált taglétszám soha nem állt össze, nem volt valós.

Gábor Molnár szerint: ipari balfasz és élvezi
Ezzel el is jutottunk a hitelesség és az igazság tartományába. Abban a képzelt csodavilágban, ahol a Tibor az egyszemélyes tűzoltó, a kommandós, a titkos-ügynök és a korabeli lehallgató, ott a jelenben a másik énje a jóságos, a szende és a készséges embert kívánja beállítani a közéleti tevékenységében.

Nem titkolt, általa is hangoztatott jó kapcsolat fűzi a helyi rendőri vezetéshez, miközben Dabasi kapitányságon már megromló viszonyokat említenek vele kapcsolatosan. Ezt maga ismerte el buszszámolójában, holott ez idő tájt még nem voltak ismert rendőrségi ügyei. Azok, amikkel hol Ő, hol pedig vele szemben fordultak a hatóságokhoz. 

A polgárőrség elnökválasztása sem volt vihar mentes. Ott a belső elrettentés, a megfélemlítés és a hamis látszatkeltés, a névtelen fenyegetések kijátszása jelentette számára a túlélést. Mindez arra volt jó, hogy ne az esélyesnek tartott karakteres jelölt, hanem inkább egy olyan ember kerüljön az elnöki posztra, aki nem fogja átformálni az egyesület életét. Vagyis nem néz mélyen a körmére, és nem bolygatja a korábbi könyvelést. Egy bábot szánt a helyi egység élére, akit gondolván nyeles bábként mozgathat majd. Az események tükrében és a nehézkes átalakulást követő vérveszteségek okán mégsem látszik megvalósulni a Boros-féle forgatókönyv, mert a mostani polgárőrség igyekszik elszakadni attól múlttól, amit Boros képviselt és jelenített meg Ócsa előtt. Ma sokkalta visszafogottabb, megfontoltabb, mondhatni nyugodtabb és szervezettebb az állomány, mint volt korábban, még akkor is ha a züllesztések nyomán a tagságból a legmegbízhatóbbak távoztak. 

Boros mostanság új csendes társat keres - üzletnyitáshoz, maszkban feszítővassal ( - vaj' meddig feszítheti a húrt)
 
Ennek ellenére ma már a polgárőrség nem egy bulvár hírtestület virtuális képeként jelenik meg, hanem sokkalta inkább a helyi polgárvédelem szolgáltató szervezeteként. Fellengzés és  feltűnősködés nélkül. Pusztán a feladatellátásra szakosodva. 
  
Boros a keletkezett légüres térben nem tudott mást tenni, mint az internetes közösséghez fordulni. Azokhoz a lelátókról ismert könnyen befolyásolható emberekhez, akik hajlamosak az uszításra felülni, mondván bántja és kikezdi őket egy blogger. A blogon azonban valójában soha nem volt ilyenről szó. Nem foglalkozott senki a szurkolótáborral addig, amíg közülük amolyan sértett félként nem hívták fel a figyelmet magukra. Holott itt mindig is arról szóltunk, hogy az ócsai foci ugyanúgy és ugyan olyan aránytalanságokkal kap nagyobb összegeket, ahogy és miként az országos méreteket öltve is látszik. 

A "negatívumok Ócsán és környezetében" a 234 tag közt Boros az egyik főszereplő

Ezt maga Boros is egyetértően osztotta az oldalán, de mindez a jelenérdekeivel ellentétes volt személyes érdekeivel, tehát a helyi szurkolók bőszítése során nem hozta elő. Oldalágon azonban mindig odafricskázta a fideszes tábornak az erre fordított túlzó költségeket.  A kettős játszma számára a hangulatkeltés céljából volt fontos. Neki az a felbolydulás kellett, amit maga generált sokakkal szemben, vagy éppenséggel ellen. Részint ezért távozott annyi jó polgárőr a tagságból. Erre a focisták felkorbácsolása már csak amolyan bábjáték. Mert hiába is tesszük szóvá, hogy Ócsán is aránytalanul sok pénzt áldoznak önkormányzati szinten a focira, ha a játékosoknak drukkoló szurkolóknak azt prezentálják, hogy a szórakozásukat, a játékterüket támadva kívánják őket kiszorítani a pályáról. 

Soha nem erről beszéltünk. Még akkor sem, amikor a polgármesteri hibák folytán korbácsolták fel a közhangulatot, aminek perlekedése ma is élő közteherként lóg Ócsa nyakán. 

Tibor a mostani közösségi felkavarásaival is mellé lőtt - polgárőrként pedig különösen
 
Igen, mert januárban nem csak a Borosnak lesz tárgyalása, hanem a rossz helyválasztással kierőszakolt iskolai pálya, a korábbi birtokháborítási per folytatásából is Ócsa Önkormányzatának kell most helytállnia. Vagyis a lakosság pénze nem csupán a közvetlen támogatásokkal folyik el a focira, hanem az ehhez társult haveri banzájozással kivívott perlekedésekkel is. 

Tibort a foci kapcsán a benne rejlő és a mögöttes pénz érdekli
Bukodiék önkormányzatából túlontúl sokat költöttek már ügyvédre és perekre. Ennek egyik ága az a
foci, aminek csekély-számú szurkolója mostanság Boros szövetségeseként veri a tam-tamot.  

A lényeg azonban változatlan. Arányaiban túlzottan sokat fordítanak Ócsa önkormányzati költségvetéséből a polgármesteri egyesületre, ami nincs összhangban a lakosok elvárásaival, és érdekeivel, valamint a focisták teljesítményével. Azzal az eredménnyel, amit valójában produkálnak. De azzal az állapottal sem, ami a várost illeti. Mert ügyebár az utcákon jobb, látványosabb helye lenne mindazon milliós ráfordításnak, amit csak úgy elrugdosnak egyesek.  Valójában ez a vérlázító. 

Aztán az, ahogy ennek az átfordítására egy egész gyűlöletkeltésre szakosodott Facebook-csoportot hoztak létre. Tibor ügyesen használta ki a kétkezi munkások egyszerűségét. Azoknak a szurkolónak bárgyúságát, akiket felültethetett a lóra és nevére íratta a kezdeményezést. 

Tükörbe nem néznek, a negatívumot másban látják
Tibor és Feri a két cinkostárs akik amolyan szak-kommentátorként a háttérben lapíthatnak, más arcát tolva előtérbe. Ezt fejelték meg egy állprofillal, aminek valós alapja az OPV mail címéről fakadó arcpoétika. Ez pedig nem mást takar, mint a városi polgárőrség, prominens személyének aktív közreműködését. Azt a háttérbeli fiókmunkát, amivel önmagát leleplezte le. A hátteret a tartományt, amit nem akart felfedni. Mindenesetre a negatív kampány, a ellenségeskedő oldal az internet pöcegödrében eléggé nagy szart ahhoz, hogy többek figyelmét felhívja az obszcén próbálkozásra. Ahogy Wellmann is beismerte,  jól felkavarták a szart. 

Állítólag fél a kihívásoktól de mesterségre vágyik
Senkinek nem kell IQ-bajnok lenni ahhoz, hogy meglássák, kik és miként csatlakoztak magukból kifordultan trágárkodókhoz, akik célkeresztjébe a blog, pontosabban annak egyik vélt személye került.  Borosék melléfogtak. Még akkor is, ha  Ócsán nem kell személyes ismeretség ahhoz, hogy valakit gyűlöljenek. Itt a másik utálata magától fakadó érzés. Boros csak rápakolt erre.

A gyűlöletkeltéshez elég egy megosztó ember, egy adminisztrátor társ, a hangulatkeltő bejegyzés, a hamis profil és a megtévesztés. Máris felrobban az internet és kuktába zártan fortyognak az indulatok. Többen a dárdájukat rázzák a bokor felé, ahonnan a nyulat akartak ugrasztani, de nem vették észre a csalánost. A lényeg a hamis ellenségkép gyártás, a lejáratás és a közutálat elérése volt. 

Egyfajta heccelése az embereknek.
Az igazi probléma, a valós negatívum kit érdekel
Olyanok kikezdése, akik soha nem vétettek Ócsának.

Akik nem közszereplők, nem közpénzfelhasználók, nem képviselők, nem jutalmazottak és nem szolgák. Olyanok, akik nem kapnak pénzt az önkormányzattól, legfeljebb csak befizetnek oda, és nem a Facebook zárt csoportjaiban osztják a hamisságot úgy, mint egyesek, vagy sokan az érintettek közül.  

Nem tudni, hogy Tiborék (az itteni fociszurkolókkal Anikóval és csatlós párjával) mit akartak elérni a  gyűlölködésen, a köpködésen és a trágárságon túl? 
Annyit máris látható mód sikerült kivívniuk, hogy a létrejött csoport öngyilkos terroristaként felrobbantotta magát. Azt a közösséget, ahol megregulázni, netán megleckéztetni próbálták a vázolt ellenséget. 

Borosék gyűlöletkampánya hamarabb érhet a végéhez, mint a Fidesz soroszása. 

Senkit nem utálnak jobban ... - ókori görög filozófus
Barcz, Boros, Wellman adminisztrátori tevékenysége csúfos kudarcot vallott. A gyűlölködő csoport ma és most nem volt elérhető. Láthatóan saját maguk sem voltak képesek kézben tartani, kezelni és moderálni azt, amit maguk hoztak létre. Nem tudtak úrrá lenni  rosszindulatukon, nem voltak képesek átlépni az árnyékukat.  Befellegzett számukra a dicsőség, lejáratódtak. 

Maga a polgármester is jelezte a hülye gyereknek, hogy rossz úton jár, és nem kéne Ócsát negatív jelzővel spékelve linkelni. Ennek sajnos már lenyomata marad a neten akkor is, ha a csoport törlésre kerül önmaga, akár Mark Elliot Zuckerberg munkássága által.  És még örülhetnek is a felek, ha megússzák a minősített gyűlöletkeltést eljárás nélkül. Mindez persze nem mentesíti a felbujtókat, de gondolom, Anikónak és Gábornak is lekonyul a szája széle, ha ezért meg kell jelennie valahol.Ferinek sem tenne jót, ha bíróság elé kerülne, ahogy a Tibornak sem kedvezne egy elmarasztalás. Holott neki nagyon áll a zászló.  Talán éppen ez a fuldoklás rántotta mélybe a mentségére igyekvőket. Azonban a sánta kutya és a leváltott polgárőr esete sem külön az ismert mondásnál. Ahogy a kútra járókorsó is eltörik egyszer, úgy a nép sem bolondulhat meg többször. Az Ócsaiak egymásért után az Ócsaiak egymás ellen elgondolás egy olyan agyrém, aminek negatívumait a város egy ideig még magán kénytelen viselni. Mindez köszönhető a magukat obszcén mód megjelenítő személyeknek, valamint a mögöttes hangadóknak. Azoknak az arctalan provokátoroknak, akik álnok mód képesek hangolni a csoporttársaikat.

Önkormányzat és önkormányzat közt is van különbség - hát még ...
Bukodi Károly polgármester ez esetben vétlen és korrekt mód próbált eljárni a város érdekében és  fejével beszélni, de hiába.  Nem értette. A negatív szövegkörnyezetbe helyezett Ócsa város neve, a botrányos mögöttes tartalom mindazt a rossz érzést erősíti, ami most a polgármesteri hozzászólást igazolja. Bukodi javára legyen mondva az ilyen-olyan személyeskedő és alantas csoportok megnyilvánulásaitól hozzászólóként igyekszik magát távol tartani. Jelen esetben is csupán azért, és annak érdekében szólt be, hogy az általa képviselt város neve ne kerüljön, ne kapcsolódjon  olyan negatív tartalomhoz és szövegkörnyezetbe ami rossz képzetet kelt Ócsáról. Barcz, Boros, Ditrich, Molnár, valamint Wellmann mindezt nem képes felfogni. Nem pusztán a város, hanem a polgármester és maguk alatt vágják a fát. Az értetlenek bájgúnár logikájával.
Barcz István

Akkor most, hogy is van ez Tibor

A konklúzió mégis csak, az, ahogy tegnap is megírtuk. Az internet képes a szemét összehordására, de vannak akik a pöcegödörből nem képesek önmaguk által kiemelkedni. Ez az életterük. Az efféle szarakodás, pedig nem tesz jót senkinek. A bűzük azonban máris túlterjeng a városon.


Maradjon meg ez tanulságként azok számára, akik eddig nevüket és felmutatott hüvelykujjukat adták ezeknek. 

*

Nincsenek megjegyzések: