2017. december 11., hétfő

A közelgő választások szele számos pártot és vezetőt szédit meg - Bernadettet is elvarászolta a hatalom mámora

Dávid Ibolya az egyik kiemelkedő hazai példája annak, hogy a női politikus vezető szerepben mennyire alkalmatlan pártvezetésre valamint közhatalmi feladatokra. 

Tipikus, hogy általa a valaha volt kormányzópárt, az MDF ma már csak egy rossz emléke annak a formációnak, amit maga és pojáca követői foszlattak szét. 

http://www.demokrata.hu/sites/default/files/szel_bernadett_3.jpgErre most mit hoz Isten, a férfiasságát vesztett LMP élére került Szél Bernadett próbál a szétesett és politikailag teljesen megbukott MDF-s Ibolya nyomdokaiba lépve az erős asszonyságot bemutatva eljátszani, miközben legalább olyan eszement mód csap bele a pártot kiútnak tekintő lehetséges választok arcába, hogy az már eszement képzetet kelt. Ezzel nem hogy növelné az LMP támogatottságát, hanem ellenkezőleg, még hitelét is veszti. 

Olyan hülyeséget találtak ki a párton belül, hogy az már a régi pártállami idők politikailag kreált pereire emlékeztet.

A minap tudni illik, az LMP képviselői a parlamentben osztogattak egy listát, amelyen azok a büntetőeljárások szerepelnek, amelyeknek a megindítását egy esetleges 2018-as kormányváltás után szükségesnek és lehetségesnek tartják. 

„Nem fogják megúszni azok, akik az elmúlt 7 évben a legfőbb politikájukká tették a korrupciót” - kommentált a Facebookon Szél Bernadett. 

http://www.metszet.info/wp-content/uploads/2017/09/20131118-szel-bernadett-lmp-es-kunhalmi.jpgA baj ezzel csak az, hogy azt a korrupciót, amit mostanság tapasztalnak, nem egy politikai hatalom birtokában kellene megtorlásként felhasználni és peresíteni, hanem most, amikor adott a dolog és bizonyosság van mögötte. Ez esetben nem kell politikai térnyerés, kormányváltás vagy más hatalomi befolyás ahhoz, hogy bíróságra kerüljön az ügy.

A jelen kijelentése Szél Bernadettnek azonban pont azt igazolja, hogy hatalomra jutása esetén az LMP elszakad a demokratikus folyamtoktól és politikai hatalmi eszközzel, a bíróságokra gyakorolt pártbefolyással indítanának ügyeket.  Ez pedig nagyon veszélyes irány. 

Bernadett feje körül elszállni látszik a józanság, talpa alól meg kezd kifordulni a talaj. Ha ugyanis az Orbán-kormányt a demokrácia és a demokratikus folyamatok leépítésével vádolva valaki olyat tesz, amit a Fidesz sem, akkor azzal nagyon túl lőnek azon a bizonyos határon, ami szerintük már amúgy is túl távol van az Európai normáktól. 

Így nem lehet választókat nyerni. A Fidesszel szembeni küzdelem, a politikai ellenszenv nem csaphat át a tébolyult hatalomra törekvés eszmeisége okán olyan koncepcióvá, mely az egykori elnyomó hatalom eszköztárában volt használatos.


 A listát először a 24.hu fotózta le, ezután kértem el az LMP-től. Az első oszlopban az elképzelt jövőben meggyanúsított személy neve szerepel, majd a gyanús tevékenység, végül az a törvénycikk, amely alapján az LMP szerint eljárást lehetne indítani. 

*

Nincsenek megjegyzések: