2017. december 7., csütörtök

Illegális lerakóba került az Eu-s támogatással elbontott vasúti rakodovágányok melletti beton terasz Ócsán

Ki ne emlékezne még arra a beruházásra, amit Eu-s Támogatással valósítottak meg Pest megyében?

http://www.kormanyhivatal.hu/download/7/52/42000/DSC_0126.JPG
P+R parkolókat adtak át Pest megyében - az ünnepélyes átadására november 26-án került sor a maglódi vasútállomás mellett (- Ócsán a felszínre került turpisság nyomán elmaradt az ünneplés)
 
A projekt lezárását jelentő ünnepélyes átadón beszédet mondott Szűcs Lajos, a terület országgyűlési képviselője, Salacz László országgyűlési képviselő, Tabányi Pál, Maglód polgármestere, Mosóczi László, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. vasúti igazgatója és Tarnai Richárd Pest megyei kormánymegbízott.

Még Ócsán is nagy táblákkal hirdették a milliárdos tételt, aminek során a városunk vasúti környezet is megújul egy kicsit.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhoN6hyphenhyphenF1AqwXAEYjG7RJ1KiHh-0raWBLiFPo_Vu_FiiR3rGnQ3E989TJXwzjTwmqDq0JcG8Hu3AcDB3juAAv66xaqRlKCtN9KFU9hTAT6SvLVv6Hf1V_LIhiTDdOXZzdin_aWrM-h5MJA/s640/Eu-s+parkol%25C3%25B3.jpg
Volt miből mazsolázni - mégsem jutott elegendő ahhoz, hogy ne a saját otthonunk földjét szennyezzük be (- mi ez, ha nem korrupció)

Igaz, ez nem érintette a vasútállomás épületét, és a már korábban felújított aluljárót, de így is nagy változást hozott a város életébe.  

Az Eu-s támogatásból ki nem akarna részesedni? Jó pénz ez akkor is, ha nem közvetlenül jut el a felhasználókhoz. Nem véletlenül igyekeztek kivenni a részüket a beruházásból az önkormányzatok és a hozzájuk kapcsolható vállalkozói körök.

http://www.kozepgep.hu/var/kozepgep/storage/images/referenciaink/maglod_es_ocsa_vasutallomas_parkolo_kivitelezes_2015/maglod_es_ocsa_vasutallomas_parkolo_kivitelezes_024/14154-1-hun-HU/maglod_es_ocsa_vasutallomas_parkolo_kivitelezes_024.jpg
Ócsa parkoló kivitelezés a vasút Kölcsey utcai oldalán - a Közgép is beszállt ebbe a buliba (- a B2 Trans Kft már nem tiszta)

Még maga Szűcs Lajos és Pest megye előjáróságai, köztük Tarnai Richárd is megjelentek az egyes átadásokon. 

Kivételt Ócsa képzett. Itt úgy tettek, mintha semmi sem történt volna. Szűcs Lajos helyi lakos sem szólt az egészről. Inkább máshova ment pózolni. A helyi dolgokat mindegyikük elhallgatta. 

http://www.kozepgep.hu/var/kozepgep/storage/images/referenciaink/maglod_es_ocsa_vasutallomas_parkolo_kivitelezes_2015/maglod_es_ocsa_vasutallomas_parkolo_kivitelezes_042/14174-1-hun-HU/maglod_es_ocsa_vasutallomas_parkolo_kivitelezes_042.jpg
Az illegális építési törmelék kihordásában használt eszközök a Közgép oldalán közzétett fotókon is beazonosíthatók - Ócsa

Mindennek hátterében maga a helyi önkormányzat állt. Mégpedig azzal a felhatalmazás nélküli cselekedettel, melynek során a városvezetés engedélyezte a monori bejegyzésű Bognár Csaba (an: Huth Szilvia) ügyvezető (vezető tisztségviselő) B2 TRANS Kft. számára, hogy a város területén található önkormányzati ingatlanra az építkezés során kitermelésre kerülő ismeretlen eredetű földes terméket szállítson. 

http://www.kozepgep.hu/var/kozepgep/storage/images/referenciaink/maglod_es_ocsa_vasutallomas_parkolo_kivitelezes_2015/maglod_es_ocsa_vasutallomas_parkolo_kivitelezes_050/14044-1-hun-HU/maglod_es_ocsa_vasutallomas_parkolo_kivitelezes_050.jpg
Építési törmelékkel pakolják a B2 Trans szállítójárművét Ócsán a vasúti parkolóberuházáson

Ennek az engedélyezésnek nyomán, - amit hivatalosan a képviselő-testület nem tárgyalt és nem engedélyezett - a Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő Zrt beruházásában részt vevő KÉSZ  Építő és Szerelő Zrt, mint kivitelező alvállalkozójaként befogadhatott B 2 Transz Kft vezetője külön egyezett meg a helyi önkormányzat vezetőivel, hogy az építkezés során kitermelésre kerülő anyagot az erdős, használaton kívüli ingatlanra kihordja.  

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiM0xUF13KS20jo-wMuwCBeJ9mVIWEI10v9-gZEA6P_7QZ5qwT_Xdf-uYmvgUagy2aFWv0ixSASDc7K4GkGQF7UeKeN2TjjGh0r6QFPvuAEzD6eUoo7igNDqrSyjOj4-e2xDJCugg85MHg/s1600/DSCF1108.JPG
A vasúti parkolóberuházásról úton a B2 Transz gk.-ja az illegális lerakó felé - az önkormányzat és a polgárőség máig lapít ez ügyben

Ócsa Város Önkormányzata azonban erre törvényes ingatlanhasználati engedélyt, hivatalos jogosultságot valamint lerakási engedélyt nem adott ki, vagyis csak úgymond "sumákban" állapodhattak meg a fuvarokat illetően. 

Mindez persze komoly összejátszásokkal valósulhatott meg hiszen az akkori Polgárőrvezető - aki amúgy mindig arról büszkélkedett és volt elhíresült, hogy mindent és minderről tud, vagyis hogy információbirtokos, - néma hallgatásba burkolódzott és szemlesütve csapattársaival hagyta a hónapokon át zajló illegális hulladéklerakást.  

Boros Tibor ex-elnök is csak más környezetszennyezése és illegális lerakása esetén osztja az infót - az Ócsán történtek esetében bezzeg nem riasztott

Mindezzel csupán azt az együttműködését fejezte ki, mely a városvezetéshez köti, hiszen más, hatáskörébe nem tartozó esetben képes volt megosztani azt az illegális környezetszennyező tevékenységet, amit az általa őrzött városban nem. 

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhbOTR_d03S67i4xTGDCUaq_PNXRw-wS-Whymu5YvjKPOjwgwWNsPVgAFmxnKwPFkMWDjNfq3mZcl9P0grF5lhghnRSmK15eJ45hsXfH4ELI-3qOgcQSLP_Qe8lR6fWyabCdJxiOAWWQoQ/s640/SSA40142.JPG
Környezetszennyezés, valamint illegális hulladéklerakás Ócsán - önkormányzati segédlettel és titkolódzással (- hol volt ekkor a polgárőrség)

Érdekes az a hozzáállás annak tükrében, hogy a Tarnai vezette Pest megyei Kormányhivatalhoz is elkerült az eset és még a televíziótól is kint voltak.  Az ócsai polgárőségtől csak Melinda szólt, az is csak annyit, hogy Tibi telefonos utasítására nem nem nyilatkozik. Ócsa polgármestere pedig kijelentette, ha tudja, hogy ki és miért keresi, még a telefont sem vette volna fel. A B2 Transztól a monori Bognár Csabát is inkább elmenekült a tévé elől, mintsem felvállalta volna az elkövetést.
https://i.ytimg.com/vi/ICKotGIK4-s/maxresdefault.jpg
"Ócsai polgármester: - Ha tudom, hogy az N1, fel sem veszem!"  - a tv azonban felvette ( - a polgárőrvezetés tusolta)








  Az illegális hulladéklerakás bűncselekményi kategóriát is kimeríthet, amely esetben a cselekmény akár szabadságvesztéssel is büntethető. A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény 248. § (1) bekezdés a) pontja értelmében, aki arra a célra hatóság által nem engedélyezett helyen hulladékot elhelyez, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.  



*

Nincsenek megjegyzések: