2017. november 11., szombat

Vona Gábor: Orbán Viktor egy kiégett, mentálisan megbillent ember, el akarjuk számoltatni - korrupt a Fidesz

https://mno.hu/data/cikkek/2426/24269/cikk-2426929/20171106_NBB4837_focuspoint_926x504.jpg
A Jobbik elnöke a Magyar Nemzet szombati számának adott egy hosszú interjút. Szerinte a pártja néppárti fordulata olyan siker, amelyet politológushallgatóknak taníthatnak majd az egyetemen. Arról, hogy számszerűsíthetően milyen sikerről van szó, nem árul el részleteket – ez majd kiderül a 2018-as választásokon –, de ettől függetlenül úgy érzi, hogy hogy sokkal alkalmasabb ma Magyarország vezetésére Orbán Viktornál. A jelenlegi miniszterelnöknek – fűzi hozzá – nagyobb a politikai tapasztalata és rutinja,

„de mára felelőtlen, kiégett, mentálisan megbillent ember lett belőle. A miniszterelnök feladata az, hogy az országot jó célok mentén egyesíteni tudja. Orbán ellenben ma már mást sem csinál, mint a Fidesz szavazóinak politizál. Én minden magyarnak fogok.”


Vona az interjúban elárulja azt is, hogy bár nagyon lesújtó véleménye van Orbánról, még mindig miniszterelnök úrnak szólítja. Ez a tiszteletet – jegyzi meg Orbán azonban nem viszonozza, az ő lejáratását és a családja zaklatását a fideszes médiára bízza. 

http://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2017/04/Orb%C3%A1n-Viktor-sajt%C3%B3t%C3%A1j%C3%A9koztat%C3%B3-9-HPGy-1000x600.jpg„A tudást és a kitartást tisztelem a kormányfőben, az aljasságot és a korrupciót nem. Egyúttal amit jól csinált, nem fogom csak azért megváltoztatni, mert ellenfelek vagyunk.” 

Ezen túl Vona elszámoltatást ígér:

„Az elmúlt hét évben bőven van miért elszámolni, még akkor is, ha a fideszes többség az Országgyűlésben hozott olyan törvényeket, amelyek legálissá tettek korábban korruptnak számító folyamatokat. Orbánt is el akarjuk számoltatni, aki ennek az egész pókhálónak a közepén áll. (...) 
Szerintem a magyarországi korrupció mögött Orbán áll. ”
*

Nincsenek megjegyzések: