2017. november 27., hétfő

Hiába reménykedtünk, a csapat ismét kikapott - három gólt kaptunk és semmit nem rugtunk ( - a kiesés szélén)

Hetek óta foglalkoznak közösségi oldalakon a Bukodi nevéhez köthető, de az önkormányzat költségvetési pénzeit is felhasználó városi csapat teljesítményével. 

https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t31.0-8/23800091_837003453144738_6632906218492076866_o.jpg?oh=0ffbe5c3ebfdea6f2a1a9223f01b7dd9&oe=5A94A3AF
Felsőpakony az élen, Ócsa a kiesők közt

Tegnap még reménykedtünk, és szorítottunk a srácoknak, tekintettel, hogy Bugyi csapata sem a legjobb formáját mutatta az elmúlt 5 hét során. Azt is tudtuk, hogy eléggé rapszodikus teljesítményt tudnak mutatni, így képes kikapni és jó teljesítményt is felmutatni. Összességben hazai pályán is verhetők.  Ezt igazolja, hogy Pereg, Dömsöd is képes nyerni ellenük. Újlengyel pedig döntetlent ért el velük szemben. Tehát nem lehetetlen a feladat és a győzelmi remény.
 

A vereségnél azonban még a döntetlen is elviselhetőbb.

Nem véletlen, miszerint az utóbbi hetek sorozatos veresége után a szurkolók már nem is a győzelem érdekli, hanem a játékosok hozzáállása. Győzelmi elvárások nélkül azt latolgatják, hogy a mérkőzéseken elszenvedett vereség mennyire volt jogos, vagy éppenséggel méltánytalan. Már az egyszerű drukker a sofőr is azt vallja, majd írja ki a falra: gyenge, valamint vegyenek példát másoktól.


Arról azonban senki nem szól, hogy a polgármesteri focicsapat az őszi szezon 15. (befejező) fordulójának utolsó mérkőzésén túl zsinórban vesztett. 11 hete csak veszítünk, és így a pénz pumpolása helyett inkább arra kéne törekedni, hogy a sportegyesület önállósága növekedjen, mintsem a városi költségvetésből biztosított (lakossági) támogatása. Ez azért is fontos tényező, mert az önkormányzat jövő évi költségvetésébe már nem kéne azokat a milliós kiadásokat beállítani, amit hosszú évek óta rájuk fordítanak, ahelyett, hogy a várost tennék rendbe ebből. A  közösségi ráfordítást inkább közösségre, arra a 9000 ezer emberre kéne költeni, aki nem kívánja ebbe az örült fociba fecsérelni a jövőjét.

A kátyúban fekvő fociba kár tömni a pénzt.

Tibor Pelikan Tibor fényképe.
A helyi foci önkorm.-i támogatásából sok ilyet lehetne javítani
A lehangoló városképet, a kicsipkézett utakat, az összefüggéstelen és használhatatlan járdákat, a balesetveszélyes kereszteződéseket kéne elsősorban biztonságosabbá tenni. Csak és kizárólag ezek után jöhetne a labdajáték.

Ócsa városi sportegyesülete ma ismét 3 - 0 vereséget szenvedett, és az utolsó előtti helyre csúszott vissza. Két pont választja el Ócsa együttesét Tököl II.-től.

Emlékeztetőül jegyeznénk meg, hogy Ócsa felnőtt csapata mondhatni véletlenül, illetve a szerencse által került fel a megyei másodosztályba. Aztán tavaly hasonló mód csak azért maradhatott bent 3 győzelemmel és 4 döntetlennel záró Ócsa VSE, mert a teljesítményben előtte álló 7 győzelem és 3 döntetlennel rendelkező Gyáltól 13 pontot levontak.

Ócsa nem érett a megyei II. osztályra. Nem valók ebbe a csoportba. Ráadásul nincs is annyi pénze a városnak, mint Gyálnak. Tavaly már a tisztesség is megkívánta volna a visszalépést. Felesleges volt a várost és a csapatot belehajszolni ebbe az erőn felüli küzdelembe. A szurkolókat, a meccsre látogatókat nem érte volna kár, ők akkor is maradtak volna. A csapat is sikeresebb lenne a megyei III. osztályban, ami legalább a büfé fogyasztásán is meglátszana. Ez a kínszenvedés senkinek sem jó. Az itt élők már eddig is túl nagy árat fizettek a fociőrület oltárán.

Aztán nem is kell, hogy az önkormányzat tovább szórja a költségvetés (lakosság) pénzét. 

*

Nincsenek megjegyzések: