2017. november 12., vasárnap

Gyurcsány próbálja kifacsarni az MSZP-t - nagyon pofátlanul lép fel a szocikat eláruló DK ( - akciózik a baloldal)

Kitartóan próbálja kifacsarni az MSZP-t Gyurcsány Ferenc. A Demokratikus Koalíció elnökének nagy a zsaroló potenciálja, és a képlet egyszerű – látszólag - írja e heti számában a Vasárnapi Hírek. 

http://24.p3k.hu/app/uploads/2017/03/gyurcsany-1024x576.jpg

http://24.p3k.hu/app/uploads/2015/12/gyurcsany-ferenc-dk-1024x576.jpgAdott a szocialista párt, amelyik kormányváltásra törekszik, de elvesztette miniszterelnök-jelöltjét. Vezetői azt mondták: éppen Botka László távozás teszi lehetővé egy baloldali választási szövetségben egymásra találjon a DK és az MSZP. Csakhogy mióta a címerfigura elment, Gyurcsány hallani sem akar közös listáról és/vagy jelöltről. Sőt az egyéni választókerületekben sem siet megegyezni arról, miképp induljon egyetlen demokratikus ellenzéki jelölt a Fidesz embere ellen. A DK vezetője úgy érzi, az idő múlása neki kedvez, az MSZP december 9-én program- és jelöltelfogadó-kongresszust tart. Ha ezen a szocialista vezérkar még választókerületi megállapodást sem tud villantani, akkor bajban van. Nem véletlen, hogy Gyurcsány – a szó politikai értelmében – roppant szemtelen. Három szimbolikus egyéni választókerületet is akar, legalábbis ezt mondja.

Hiába szorítja a kongresszusi dátum az MSZP vezetőit, számolniuk kell azzal, hogyha – a legszélsőségesebb helyzetet alapul véve – mindhárom választókerületet odaadják, akkor felbolydulhat a kongresszus. Már csak azért is, mert információink szerint mindhárom helyen elszánt az MSZP-s képviselő: ha a helyi közösség úgy akarja, akkor függetlenként elindul a hivatalos baljelölt ellenében. A XIII. kerületben és Szegeden simán verheti is, az újpesti választókerületben is esélyes egy független győzelem – de az mindenképpen, hogy a balos szimpatizánsok megosztása miatt a Fidesz jelöltje legyen a nevető harmadik. Egyszóval az MSZP vezérkara komoly taktikai hibát követett el, amikor felmerülése pillanatában nem söpörte le a DK kérését. Hogy miképp jön ki a csapdából, arról csak találgatni lehet, de egyes információk szerint az újpesti választókerület odaadásával próbál olyan helyzetet teremteni, hogy a tagságot és a kongresszust se vesse szét az indulat, illetve a DK-t is leszerelje. 

 http://nepszava.hu/picture/132306/normal/528/00528581.jpeg

A DK nem árul el részleteket
Gréczy Zsolt, a Demokratikus Koalíció szóvivője elzárkózott attól, hogy érdemi részletekről beszéljen. Azt mondta, pártja következetesen tartja magát ahhoz, hogy nem közöl részleteket mindaddig, amíg nem zárulnak le a megbeszélések. (Viszont az sem jelentette ki, hogy a DK nem tart igényt az említett választókerületekre, ami azt sejteti: azok részei a megbeszéléseknek.) A Vasárnapi Hírek úgy értesült: a DK-ban megütközést keltett, hogy a szocialisták folyamatosan szivárogtatnak a folyamatban levő egyeztetésekről, és előfordul az is, hogy ennek során hamis információkat terjesztenek. 

http://nepszava.hu/picture/132377/normal/528/00528865.jpeg

http://ripost.s3.eu-central-1.amazonaws.com/thumbs/2017-10-19/812d9f90303e91855b72a58f657d25a6/620x0.jpgMolnár Gyula elmondta, az igazi segítség kis lépésekkel kezdődik címmel az MSZP karácsony előtti országos karitatív akciót indít - közölte az ellenzéki párt elnöke szombaton, Budapesten, a XI. kerületi Bikás parknál tartott sajtótájékoztatón.

A politikus hangsúlyozta, bár az országban látszólag jó felé haladnak dolgok, mégis komoly politikai válság érezhető, az oktatás és az egészségügy rendkívül rossz állapotban van és nő a szegénység. Kifejtette: az elmúlt hét évben hárommillióról négymillióra nőtt azok száma, akik a létminimum vagy a megélhetési minimum környékén élnek, miközben csupán néhány 10 ezer ember gyarapszik. Ezért a következő választási kampányban az MSZP kampányának fő üzenete az igazságos Magyarország lesz - hangoztatta.

Kérdésre arról is beszélt a Demokratikus Koalícióval egyelőre abban állapodtak meg, hogy koordinált indulás esetén 60-40 százalékban osztják el az egyéni képviselőjelölti helyeket. Most arról folyik az egyeztetés - mondta - , hogy melyik pártnak melyik körzetben legyen jelöltje, ha ezzel készen vannak, megkezdik a tárgyalásokat a többi potenciális partnerpárttal.
 forrás: Népszava

Nincsenek megjegyzések: