2017. augusztus 31., csütörtök

Úgy tünik, félreállították a polgármestert - testület csóválja a kutyát ( - "stratégiai irányítók" Ócsára kellenének)

Furcsa, de nem ismeretlen dolog, ha a polgármestert nem bólogató birkaként követi le a testület. Valami ilyesmi történt a város önkormányzatában Pécset, az Index feltételezése szerint

Úgy tűnik, félreállították Páva Zsoltot: egy fideszesekből álló "stratégiai irányító testületet" kapott a nyakába. Pont Orbán látogatása előtt.

Egy stratégiai irányító testület segíti a jövőben Pécs vezetését, amelynek célja, hogy a város kellőképpen helyt tudjon állni a település előtt álló feladatok ellátásában, a pénzügyi kihívásoknak jobban meg tudjon felelni, és a helyi gazdaság megerősödése is új lendületet vehessen, írja a PécsMa.

A cikk szerint szerdai ülésén döntött a Fidesz-KDNP Frakciószövetség pécsi városi képviselőcsoportja arról, hogy a város irányítását immáron egy új, stratégiai kérdésekben a döntéseket előkészítő, de sok esetben döntéshozó elnökség segíti a jövőben.

A testületnek a fideszes polgármesteren, Páva Zsolton, és az alpolgármestereken kívül tagja lesz Pécs két egyéni körzetben megválasztott országgyűlési képviselője, Csizi Péter és dr. Hoppál Péter.

http://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1819/18193/181937/18193721_9662c51a6666d81cd0ca5ded6c38091e_wm.jpg

Egy új politikai szakasz kezdődik a város irányításában.
Közös erővel segíteni a város működését, szorosabbra fűzni a viszonyt a városirányítás és a kormányzati szinten folyó tárgyalásokban oroszlánrészt vállaló parlamenti képviselők között, és sokkal határozottabban bevonni a mindennapok gondolkodásába a város gazdasági és szellemi életének szereplőit– mondta Csizi a PécsMa kérdésére

Gyorsan és határozottan lezárni a múltat, akár a gazdasági ügyeket is, és nekilátni a jövőnek, a holnapnak, közölte. Mint mondta, "a közelgő választások, Pécs pénzügyi tennivalói, és az uniós fejlesztési források lehívásának finise kikényszerítette egy, a város működését dinamizálni képes testület létrehozását. A jövőnk szempontjából meghatározó esztendők előtt áll Pécs".

Csizi azt is mondta, hogy "szinte azonnal át kell tekinteni a város hosszú távú működését, kezelni kell a gazdasági problémákat, át kell tekinteni a Pécs kulturális életét befolyásoló intézmények, szakterületek működését, és persze új, hatékony megoldásokat kell alkalmazni a mindennapok működésében. A város karbantartásában, takarításában, gondozásában is."

A Pécs ügyeit jól ismerő SzabadPécs, amit a Mészáros Lőrinc kezébe kerülő megyei laptól távozó újságírók csinálnak, úgy értékeli a dolgokat, hogy rendkívüli puccs történhetett, Páva Zsolt már csak nevében polgármester.

Azt is írják, hogy Orbán Viktor pénteken látogat Pécsre, és "egyértelmű, hogy nem véletlen, hogy egy ilyen súlyú döntést nem hoznak meg véletlenül és egyetlen nappal a kormányfő tervezett látogatása előtt." Orbán egyébként a Magyar Felsőoktatás Napján, a pécsi egyetem alapításának 650 éves évfordulója alkalmából rendezett díszünnepségen mond majd beszédet.

*

Nincsenek megjegyzések: