2017. augusztus 7., hétfő

Ma már nem nyit ki a Polgármesteri Hivatal - talán visszaélést sem követnek el ez idő alatt ( - nincs itt felelős)

Jegyzői közleményben tájékoztatják Ócsa lakosságát, hogy Ócsa Város Önkormányzata 

2017. augusztus 7-től augusztus 11. napjáig igazgatási szünet lesz a hivatalban és az zárva tart.


Ezt Bukodi Károly polgármester közösségi oldalán is megerősítette, három nappal az után, hogy az augusztus 1.-ei edzőmérkőzés későbbi kezdésére hívta fel a hódolói figyelmet. 

Mert ügyebár a fontossági sorrend nem mindegy. 

Csak mellékesként jegyezzük, hogy a legközelebbi ügyfélfogadási nap: 2017. augusztus 14.-én hétfő délután 13.00 órától kezdődik.

Ez idő alatt remélhetőleg senki illetéktelen nem jut be a hivatalba és így talán egyetlen állampolgár iratai és adatai nem fognak illetéktelenek kezébe kerülni, úgy mint volt ez korábban. 

Jó lenne, ha Ócsa Önkormányzatában is megvalósulhatna az az országos gyakorlat, hogy az állampolgárok biztonságban tudhatják magukat és dokumentumaikat az önkormányzati ügykezelés alatt és azt követően. 

http://nagykovacsi.hu/wp-content/uploads/2015/08/pmkh2012.jpgMint ismert, korábban több illetéktelen személy is az ügyintézők mellett tartózkodhatott amikor hivatalos ügyeket intézett pár ócsai polgár. Ez nem rendhagyó mód, szabályellenes ténykedés, amit a városvezetés nem gátolt és nem akadályozott meg. Ennek okán több lakos kifogással és panasszal élt, s volt, hogy a jegyzőhöz, valamint a Kormányhivatalhoz is fordultak, de egyik sem tett érdemi lépéseket az illetéktelenek felbukkanásával szemben.


https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjdS76e-XBT6xonIwVXYbTYXOyOnle9yAAzhoZZDLFTN3TeiuOgeLqu-OFLskt6CNNT-re-lEq6TNFbh41rsZnp7UBatUW7hNFi5c7Oo50j_eDPCisu6mmfAFKCcYb9QuOsrkP1FlakW2k/s320/%25C3%2593csa+v%25C3%25A1rosh%25C3%25A1za.jpg
A különböző visszaélések, irateltűnések, személyes adatok kikerülése  odáig fajult Ócsán, hogy egyszer maga az önkormányzat a korábbi jegyző által tett feljelentést hivatali visszaélés gyanújával az ócsai önkormányzat, vagy a  Polgármesteri Hivatal érintettségét illetően.  

Aztán egy esetben a bíróság kezdeményezett eljárást, és több esetben a rendőrségen is eljárást folyt az önkormányzatot érintő zavaros ügyeket illetően. Az információ és adatkikerülések kapcsán bűncselekmények feltételezett gyanújával nyomozás indult, aminek során tanúmeghallgatások is eszközölt a hatóság.  A lefolytatott tanúkihallgatások során több dolgozó mellett a jegyző, a polgármester is idézést kapott, de a rendőrség más érintett magánszemélyt is meghallgatott.


http://polopokol.hu/img/mintaalap/tb3/polopokol_atlatszo_logo-visszaelesszeru_adatigenylo_fekete_3306.jpgElmondások szerint az egyik érintett fél egy helyi iskolai alapítvány elnöke, a másik pedig épen aktív hivatali tisztségviselő, egyike annak, aki az igazgatási szünet ideje alatt (minden nap 9.00-14.00 óráig) ügyeletet tart.

Az évekre visszamenőleges ügy ma sem nyert nyugvást, hiszen az egyik ebben érintett féllel szemben még mindig folyamatban van legalább egy eljárás. 

Ócsán az ügygazda és a jegyző felelőssége a hatóságok előtt nem nyert elismerést, és a Kormányhivatal a felszínre került visszásságok ellenére ugyanúgy nem járt a cselekmény végére, ahogy a városvezetés által lehetővé tett, és az önkormányzati telekhasználattal biztosított környezetszennyezés esetében sem. 

Úgy látszik Ócsán az önkormányzat, valamint a vezető tisztségviselők felelőssége tárgyában nem számoltatják el a pártos feleket.  Valószínűleg az egy ívásúak nem emésztik fel saját fajtájukat.

Márpedig itt, és ez esetben is igaz, hogy a fejétől bűzlik a hal. 
Ócsán pedig elég büdös szokott lenni.

*

Nincsenek megjegyzések: