2017. június 14., szerda

Lehetne büntetni, de nem teszik - a bringásokat nem vegzálja a rendőrség ( - többniyre csak az autós fizet)

Igazán nem kell rendőrnek lenni ahhoz, hogy rájöjjünk, a kerékpárosok azok a közlekedésben résztvevők, akik a  legkevésbé tartják be a rájuk vonatkozó szabályokat.

https://berettyohir.hu/images/stories/marcius2017/kerekpar/20170203143649.jpg
Alig találni szabályos felszereltségű kerékpárt a közlekedésben - a rendőrség szerepe itt sem elhanyagolandó

Nem kell Ócsán élni ahhoz, hogy belássuk a hatóság emberei mennyire nem kötelezik a pedálosokat a jogkövető magatartásra. 

http://kaposvarmost.hu/files/3/a/3abd568a97d2776003d468e6d909fdca.jpg
Egy be nem csatolt öv is sokba kerülhet
Közúton közlekedőként megállapítható, hogy míg az ellenőrzések során az autóst képesek kiforgatni a kötelező okmányok ellenőrzése után a csomagtartójából is, addig a kerékpárosok röhögve tekerhetnek tova hiányos felszereltséggel, enyhén bódult állapotban.  Holott a kerékpáros ugyanúgy részt vesz a forgalomban és ugyanazt a közútat, forgalmi sávot használja, mint az autós. Mégis elnézőbbek velük szemben a hatóság emberei. Pedig a bringásoktól is lehetne rendesen bevételt szerezni, ha már az autósok lefejése nem elég.

Ócsán napjában és rendszerességgel közlekednek olyan kerékpárosok, akiknél az  alapvető felszereltség sincs meg. Sőt, javában ezek közlekednek a városban, mert nincs szerv, mely gátat szabna. Hajnalban, valami esti szürkületben a legtöbbjük ugyanúgy nem használnak világítást, mint nappal. De miként is lenne rá képes, ha nincs felszerelve a bringára. Olyan ez, mintha az autóból kivennénk a lámpákat.  

Talán az esélyegyenlőség kedvéért ezt is belehetne vezetni.

A biciklire, akárcsak más járművek használatára, a KRESZ nagyon pontos szabályokat fektet le. Ezeket kötelező lenne ismerni, mielőtt nyeregbe szállsz, ám mégis sokan bizonytalanok az előírásokat illetően.

Komoly különbség van a kerékpárforgalomtól elzártan, sporteszközként való használata és a közlekedés között. Ez az oka annak, hogy a frissen vásárolt biciklik egy részét bizony néhány dologgal fel kell szerelni, mielőtt el lehet velük indulni. Mutatjuk, mik azok, amikre kötelezően szükséged van, és melyek a leginkább ajánlott extrák!

 http://fulopkerekpar.hu/wp-content/uploads/2014/12/k%C3%B6telez%C5%91bic%C3%B3cuccok.jpg

 

A bicikli kötelező tartozékai


Először is a biztonságos közlekedés legfontosabb alapja, hogy a bicikli kormányberendezésének hibátlanul kell működnie. A könnyű kezelhetőségen túl feltétel, hogy a további berendezések működtetését a kormány ne akadályozza.

Legalább ugyanennyire fontos, hogy a fékek rendben legyenek. A KRESZ szerint kötelező, hogy ezek egymástól függetlenül, esőben is hibátlanul működjenek. Sem az első, sem a hátsó fék magában nem elég. Ezeken felül a következőket írja még elő a törvény.
  • Lámpák közül kötelező első és egy hátsó lámpa is, melyek mindegyike legalább 150 méter távolságról látszik. Az első világítás színe fehér vagy kadmiumsárga, a hátsóé piros. A folyamatos és a villogó fény, valamint a lámpák ruhán való viselése is megengedett.
  • Prizmából legalább kell egy fehér előre, kettő kétoldalú, borostyánsárga küllőprizma az első kerékre, valamint hátulra egy piros, nem háromszög alakú darab. A küllőprizma helyett fényvisszaverő csöveket is használhatsz. 
  • Csengőnek kell lennie a biciklin, melyet nem helyettesíthet kürt, duda vagy más, hangot adó eszköz.
Ezeken felül fontos, hogy ha rosszak a látási viszony, lakott területen kívül közlekedsz, vagy sötétedés után indulsz útnak, akkor köteles vagy fényvisszaverő ruházatot - például mellényt - viselni.

A nem megfelelően felszerelt bicikliseket 5-150 ezer forint bírsággal sújthatja a rendőrség.
 Forrás: Femina
*

Nincsenek megjegyzések: