2017. június 5., hétfő

Hogyan lett a zsidó aratási ünnepből pünkösd

A "hetek ünnepe", vagyis a pünkösd, onnan nyerte nevét, hogy kezdete a húsvéttól számított hét hét utáni első, azaz az ötvenedik napra esett. Az "ötvenedik" görögül pentekosztész: ebből a szóból lett az angol pentecost, a német Pfingsten és a magyar pünkösd is. A "hetek ünnepe" az Ószövetség egyik legjelentősebb nemzeti és vallási ünnepe volt – de az Újszövetség egyik meghatározó eseménye is ezen az ünnepen történt - írja Dr. Grüll Tibor ókortörténész, aki rekonstruálta, mi történhetett Jeruzsálemben az ünnepen, 50 nappal Jézus kivégzése után. Bár Pünkösd a keresztény egyház születésnapja, épp az ünnep előtt jelent meg egy felmérés, ami szerint soha nem volt ilyen alacsony a magukat hívőknek vallók aránya az Egyesült Államokban. (Az okokról az Új Exodus magazinban olvashatnak.)

 http://m.cdn.blog.hu/vi/vigyazo/image/o-shavuot-facebook.jpg

 Az aratóünneptől a törvényadásig

Az ószövetségi rendtartás szerint a páska (húsvét) után két nappal, Niszán hó 16-án megtartott "első zsengék ünnepe" a tavaszi árpaaratási idény kezdetét jelezte. Ettől fogva kellett hét hetet számolni, hogy az utána következő napon (vagyis az ötvenediken) megtarthassák a búzaaratás kezdetét jelző "aratóünnepet". (A hetes szám a bibliai szimbolikában a teljességet jelképezi, a hét hét tehát a teljesség teljességét.) A sávuót, vagyis a hetek ünnepe másik elnevezése tehát "hág hakacír", azaz "aratóünnep", amely arra utal, hogy ez jelentette a nyári aratási idény hivatalos kezdetét. Az ünnepet a későbbi hagyományban "zárásnak" is nevezték, mert ez zárta le a húsvéttal kezdődő tavaszi ünnepkört.

A sávuót egyike volt Izrael három jelentős zarándokünnepének, amikor minden izraelita férfinak meg kellett jelennie a jeruzsálemi Szentélyben, természetesen nem üres kézzel. Mózes törvénye szerint az áldozat mellett szabad akaratból ajándékot kellett vinni a Szentélybe, az egész családnak örvendeznie kellett az Úr előtt, valamint meg kellett emlékezni az Egyiptomból való szabadulásról. A szombathoz és más ünnepnapokhoz hasonlóan a pünkösd is "szent gyülekezés napja", vagyis pihenőnap volt, amelyen nem volt szabad dolgozni.
A jeruzsálemi Szentély lerombolását (i. sz. 70) követően azonban új helyzet állt elő: a vallási törvények egy részét – így az aratási ünnepet is – lehetetlen volt eredeti formájukban megtartani, minthogy nem lehetett többé áldozatot bemutatni a Templomban. Ezért 140-ben Usában (a mai Haifa közelében) a rabbik azzal a javaslattal álltak elő, hogy a római hódítás következtében előállott új helyzetben az ünnep mezőgazdasági jellege helyett domborítsák ki annak történelmi vonatkozását, hogy maga az ünnep a Templom pusztulása ellenére is megmaradhasson.

Így lett sávuót modern értelmezésben "Törvényünk adásának ideje" (Zeman mattan Toraténu), vagyis a rabbinikus judaizmus születésnapja. Sávuótra ma is zöld növényekkel díszítik fel a zsinagógákat, egyes helyeken még a tórafülke elé is hímzett zöld takarót akasztanak, vagy virágfüggönyt szőnek a bima, azaz a tóraolvasó állvány fölé.

Pünkösdvasárnap: 2017. június 4.

Pünkösdhétfő: 2017. június 5.

A pünkösd, amelyet a húsvét utáni 7. vasárnapon és hétfőn ünnepelnek, keresztény ünnep, a Szentlélek kiáradásáról való megemlékezés a keresztény világban.

A Szentlélek kiáradását úgy írják le, mint az Atya és a Fiú kölcsönös szeretetének végpontját. A Szentlélek (görög: pneuma, latin: Spiritus Sanctus) pünkösd napján árasztotta el Jézus tanítványait, az apostolokat, ezzel a történéssel pedig a keresztényeknek új tartalommal lett felruházva e jeles nap.

Krisztus idejében a pünkösd zsidó ünnep volt, mégpedig a sínai szövetségé. Szél zúgása és tűz sercegése jelezte Isten jelenlétét és kegyelmének kiáradását. Az Ószövetségben a próféták már megjövendölték az Újszövetséget mielőtt Krisztus megszületett. Keresztelő János jövendölésében is megtalálható a Szentlélek motívuma.

Jézus megkeresztelkedését követően Keresztelő Jánosnál a Szentlélek egy galamb alakjában szállt le  Jézusra. Így kapta a Szentlélek a galamb szimbólumát a katolikusok ikonográfiájában.

A katolikus pünkösd tárgyát a húsvéti misztériumnak a beteljesedése képezi. Ekkor ünneplik a Szentlélek eljövetelét és ajándékainak kiáradását, az új törvényt, valamint az Egyház születésnapját. 1956-ig vigíliáját és oktáváját is ünnepelték, a húsvét időszaka így a pünkösd utáni szombattal fejeződött be. 1969-et követően a pünkösdhétfőt már az évközi időhöz sorolják.

A Pünkösd eredete

Az ószövetségi zsidó ünnepből ered, amely héberül Sávuót, a törvényadásnak vagy tóra-adásnak és az új kenyérnek az ünnepe.
Az Ószövetségben három fő ünnep rendeltetett el a zsidóknak az Úr által. Ezek közül a pünkösd, az 50. nap, a középső ünnep.
A Szentírásban szintén említett húsvét utáni ötvenedik napon kerül megtartásra. Ebből következően pünkösdvasárnap (a nyugati kereszténységben) legkorábban május 10-re, legkésőbb pedig június 13-ra eshet.
A név görög megfelelője, a pentékoszté szintén 50-et jelent, a magyar elnevezés is erre a szóra vezethető vissza. Egy hétig tart, ugyanúgy, mint a húsvét, amiből két napot ünnepelnek nyilvánosan.
Az ókori keresztény írók a 2. században tesznek először említést a pünkösdről, mint ünnepről. Viszont a pünkösdöt már az egyház kezdetétől, az apostolok ideje óta ünneplik. A bérmálás szentségének kiszolgáltatása a hagyomány szerint pünkösdtől veszi kezdetét a római katolikus egyházban. Az ünnep nevéről májust a pünkösd havának is szokás nevezni.

Pünkösdi népszokások

Kultúránkban sokféle szokás kapcsolódik a pünkösd ünnepéhez, amelyek közül több is a kereszténység előtti időkre vezethető vissza. Ilyenek például a római floráliák, melyek tavaszköszöntő ünnepségek voltak Flóra istennő tiszteletére. Flóra a virágok, növények, általánosságban a termékenység istennője volt. Görög neve Khlóris, jelentése Zöldellő vagy Viruló. (vagy: jelentése halványzöld, zöldellő, friss.)

Májusfa

A hagyományok szerint nem csak május elsején, hanem pünkösdkor is állítanak májusfát.
Bizonyos településeken az a szokás, hogy a májusfát pünkösdkor bontják le. A májusfa, a zöldellő ág a természet állandó megújulását szimbolizálja, valamint az udvarlás szándékának is kifejezője. A májusfát szalagokkal, étellel, itallal díszítik.

Pünkösdi király

Már a középkorban is meglévő szokás volt, hogy ügyességi versenyeken(, mint például tuskócipelés vagy karikába dobás,) megválasztották a legrátermettebb ifjút, aki a többiek vezetője lett. A pünkösdi király állandó vendég volt lakodalmakon, ünnepségeken, mulatságokon. A kocsmákban a közösség számlájára ingyen fogyaszthatott. Tisztsége egy héttől akár egy évig is tarthatott.

Pünkösdi királynéjárás

Az eredeti szokás szerint négy lány vitte körbe a faluban az ötödiket, a legkisebbet és legszebbet. A menetet énekek és jókívánságok kísérték. A lány feje felett kendőt feszítettek ki vagy fátyollal takarták le. Éneklés közben járták körbe a királynét, majd végül felemelték, a rituálé közben pedig termékenységvarázsló mondókák hangzottak el. A lányoknak ajándékokat is adtak. A termékenységvarázslás elsősorban a Dunántúlon elterjedt szokás. A későbbiekben adománygyűjtéssel is egybekötötték.
Forrás: dr. Grüll Tibor: A hetek ünnepe, Hetek és PontosIdő
*

Nincsenek megjegyzések: