2016. augusztus 28., vasárnap

Ma újabb lehetőséget kap Ócsa csapata - kérdés, hogy kikerülünk-e a nyeretlenek táborából ( - fordulópont)

Nem sok csapat maradt veretlen a megyei II. osztály felnőtt bajnokságában a lejátszott két fordulót követően.

https://fbcdn-sphotos-e-a.akamaihd.net/hphotos-ak-xap1/t31.0-8/13603317_1128350713872751_2438039735501318340_o.jpg
Ócsa felnőtt csapata a 2015. évi bajnokság után, és a feljutás előtt

Egyesületünk felnőttjei mindkét mérkőzésüket elvesztették. Ezzel a rossz szerepléssel kisvárosi csapatunk elég gyenge kezdést mutatott be az emelt osztályban. Vigasztalásul legyen felhozva, az eddig lejátszott két kör után nem sok együttes maradt veretlen a pályán. Mi viszont legutóbb csúnyán kikaptunk a saját pályánkon is.

Ócsa mindkét mérkőzését rosszul kezdte. A sárga és piros lapok gyűjtése nem az eredményességet jelzi. Csak azért vagyunk utolsók, mert sikerült 10 kapott góllal és és nulla ponttal a Gyáliak mögé sorolni magunkat. A csapat becsületét legutóbb azzal sikerült menteni, hogy a hazai pályán beszedett négy gólra sikerült eggyel válaszolni.

A második forduló összefoglalója:

A Tököl II ott folytatta, ahol tavaly abbahagyta, második győzelmét aratták. A Törökbálint az azonnali feljutást tűzte ki célul, amit az újonc Táborfalva ellen egy győzelemmel segítette. Tavaly még két osztálynyi különbség volt köztük. A Felsőpakony nagyot játszott, Wrábel nem hagyta otthon a góllövő cipőjét, mesterhármassal zárta a Taksony II elleni találkozót. A Bugyi, a Dunavarsány és a Ráckeve is győzelemmel folytatta, így öt csapat áll jelenleg hibátlanul. a Dömsöd, Gyál, Táborfalva, Ócsa trió egyelőre pont nélkül áll.

Az élmezőny: 1. Törökbálint, 6 pont, 2. Ráckeve, 6 pont, 3. Bugyi, 6 pont, 4. Tököl II , 6 pont, 5. Dunavarsány, 6 pont

Dömsöd-Újlengyel 2-3, Felsőpakony-Taksony II 5-1, Pereg-Dunavarsány 0-1, Örkény-Gyál 4-2, Újhartyán-Ráckeve 2-3, Táborfalva-Törökbálint 1-6 Ócsa-Tököl II 1-4, Bugyi-Alsónémedi 2-0 
  
Kérdés azonban, most hogyan tovább.
Ma ismét idegenben játszunk 16.:30-kor.

Ráadásul a magabiztos Újlengyel csapata lesz az ellenfél, aki Alsónémedit előzve a 6 pontos Tököl II mögött jegyzik a szerzett 4 pontjával és egy győzelem, egy döntetlen eredménnyel. Így a 6 helyen áll. Ócsa a 16.-kon. 
Számukra jól jó lehetőség lenne a mostani fordulón Ócsa csapatának leiskolázásával a felzárkózás a két győzelemmel rendelkezők táborához. Valószínűleg ez a cél. Az ócsai srácoknak viszont pontot kell szerezni a feltápászkodáshoz. Ki tudja ma délután mit hoz ki magából a két csapat.

Ócsának valószínűleg nagyon össze kéne szednie magát, hogy legalább egy döntetlent kiszorítson, mert különben félő, hogy beágyazódik a mezőny legaljára. Ez pedig csúnya és méltatlan válasz lenne arra a bizalomra, amivel a feljutást megszerezték.

Ma délután, izgalmasnak ígérkező mérkőzés során várjuk az eredményt. 
Csak bátran srácok; - Hajrá Ócsa!

*

Nincsenek megjegyzések: