2016. augusztus 28., vasárnap

A szunyoghálót kihasítva mászott be a házba az exéhez - a rendőrség szerint gyilkolni szándékozott ( - bűnügy)

A rendőrség szerint ölni akart az a fiatalember, aki múlt vasárnap hajnalban betört egy ócsai házba. 

Emberölés bűntett kísérlet és kifosztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályán R. Gergő 28 éves gyáli lakos ellen.
 

 A 28 éves gyáli férfit őrizetbe vették a Pest megyei nyomozók.

A jelenlegi adatok szerint kivágta a szúnyoghálót a fürdőszoba ablakán, így mászott be az épületbe, ahol volt barátnője tartózkodott. Amikor bejutott, azt kiabálta, hogy megöli őt, illetve a nála lévő késsel megvágta a karján.

Miután ez megtörtént, felkapta volt párja telefonját és elmenekült, ám egy óra múlva önként jelentkezett a rendőrségen. 
 
Emberölés kísérelte és kifosztás miatt hallgatták ki gyanúsítottként, majd őrizetbe vették, illetve kezdeményezték előzetes letartóztatását – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn.

A nyomozóhatóság előterjesztést tett a férfi előzetes letartóztatásának elrendelésére.
*

Nincsenek megjegyzések: