2016. június 16., csütörtök

Garázdaságban lehet érintett a Juhfesztivál egyik fontos előadója - kedvenc a pácban ( - miért is jó ez nekünk)

A Blikk értesülése szerint garázdaságban lehet érintett Kis Grófo, aki a III. Ócsai Juhfesztiválon az est fénypontjaként lépett fel a szervezők meghívásának köszönhetően. Ócsán úgy tűnik, bizonyos körökben kedvelik azt a műfajt, amit Grófo személye  és a másik fellépő Nótár Mary képvisel, hiszen vele még Bukodi Károly is együtt mutatkozott és fényképezkedett a nyilvánosság előtt. Ez pedig nagy szó, mert a polgármester ezt más hölgyek vonatkozásában nem tartotta közérdekűnek. 

http://ocdn.eu/images/pulscms/NWY7MDQsMCwyMSw3Y2YsNDY0OzA2LDMxNCwxYmM_/1f344779a89d452ab94401b249da7cea.jpeg
Fegyverrel fenyegetőzött volna a felkapott bulizós emberke - durva vád Kis Grófo ellen

https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/12274687_1946538465572292_2413840831754916504_n.jpg?oh=f44db092e45167e6a24709e866b1372c&oe=5A4F4F62
Károly és Mary - egymásra mutatva
Nótár Maryval kapcsolatosan azonban nem merült fel híresztelés, míg Kis Grófo vonatkozásában két férfi is azt állítja, hogy a fellépéseiről ismert bulizós ember és társai - két hete, vasárnap a testvérével együtt - leszorították őket kocsijukkal az útról.

Gyigor Zoltán és barátja a Fókusznak elmondta egy kellemes vacsorára indult, de állítólag verekedés lett az útszéli csetepaté vége. Gyigor szerint a támadók fenyegetőztek, pofonok csattantak el, majd a két férfit a bulikirály és testvére egy temetőbe szorította be, ahol egy fegyver is előkerült. Gyigor barátja nem vállalta arcát a Fókuszban, csak véraláfutásait mutatta meg, mert mint mondja, fél Kis Grófo rajongóinak bosszújától.

https://fbcdn-sphotos-g-a.akamaihd.net/hphotos-ak-xlt1/t31.0-8/13173392_1010506295708032_6509641271510364581_o.jpg
Grofó az ócsai fesztiválon a polgárőrök védelmi gyűrűjében
A sértett és barátja az eset után feljelentést tett, majd ügyvédet fogadott. Zoltán elmondása szerint a verekedés során Kis Grófo is ütött, majd valahonnan egy fegyver is előkerült, amiről a sértett nem tudta megmondani, hogy riasztó pisztoly, vagy igazi.

Állítólag maga a mulatós énekes biztatta testvérét, hogy vegye elő a pisztolyt, amit az meg is tett, és ráfogta a sértettekre.

Kis Grófo a testvérével egy elszámolási vita miatt állítólag megvert és megfenyegetett két abonyi férfit. A kis köpcös mulatós roma szerint azonban kitaláció az egész ...

Úgy tűnik, a verekedés az egyik adonyi sértett kishúga, és Grófoék unokatestvére miatt tört ki, akik egy ideig együtt jártak, sőt, a lány oda is költözött az unokatestvérhez.

A pár kapcsolata azonban megromlott, és az állítólagos pofonok után hazaköltözött. A sértettek pedig szerették volna visszakapni mindazt, amit a lány a Kis Grófo unokatestvérével való rövid románc alatt a dologba belevitt. Aztán még szóba jött az édesapa, aki egymillióért vett bútorokat a fiataloknak, de a lány arany ékszerei is említésre kerültek. Részint ezek miatt tört ki a balhé, másrészt meg azért, mivel Grófo-ék neszét vették, hogy a sértettek "követelőznek".

Ócsán a Juhfesztiválon, Boros Tibor felvezetésében és a kivezényelt polgárőrök csoportjának gyűrűjében a fegyverhasználattal is hírbe hozott személy  - a botrányos (egyeseknek mégis becses) Kis Grófo, akinek ügyében a rendőrség nyomoz

 És nem a nézése vagy a járása nem tetszett valakinek ...
Nyomoz a rendőrség Kis Grófo verekedős ügyében.

Ezek ismeretében igazán furcsa, hogy Ócsán ezt a fickót hívták meg fellépőnek. Aztán az sem semmi ahogy Borosék csapata olyan gyűrűbe fonva kíséri át ezt a kétes személyt, mintha maga Michael Jackson jött volna Ócsára szerepelni. 
Érdekes az is, hogy ehhez a műsorhoz Bukodi miként adja magát, s a várost, valamint annak támogatását, pénzét. 
Különösen elgondolkodtató ez, a színpadon elhangzottak ismeretében, mely szerint az első napon már 2000 látogatót számoltak. Az ötszáz forintos belépők ismeretében máris 1 milliós bevételt jelent. Másnap estére ez rendesen duplázódhatott. 
Ha ez valós, akkor minek ehhez még a 600 ezres önkormányzati támogatás, amikor ennél fontosabb dolgokra nem adnak a városi költségvetésből. 
Ócsa polgármestere erre rossz szokásához híven nem tért ki.

https://i.ytimg.com/vi/FtvNeOURgSU/maxresdefault.jpg
Bukodi Károly viseltesen nyilatkozik az ócsai juhfesztiválról - ahol Grófo volt a vendégfellépő

Kis Grófo és családja a Fókusznak eljuttatott üzenetében felháborodott a sértettek nyilatkozatán.
Kis Grófo garázdaságban érintett.

*

2 megjegyzés:

janika írta...

Megbolondult ez a világ, vele a magyar is, a régi szép időkben csedőrök kísérték az efféle ,"művészeket".

admin írta...

Itt meg a Tibiék azt sem tudták, hogy kísérjék át a füvön a porondig. Mint valami muppet show.