2016. május 25., szerda

Miért tartanak Orbán népszavazásától az EU döntéshozói - mások is megtették már ( - csak hát az ellenzék...)

A népszavazás (ritkábban használt nevén referendum) a választópolgárok akaratának az érvényesítése, a demokráciának (népuralomnak) közvetlen eszköze. A közhatalom önkényével szemben betölti a fékek és az ellensúlyok legjelentősebb szerepét

http://www.korkep.sk/wp-content/uploads/2016/05/szavazas-770x470.jpg

Mivel az uniós jog sem tiltja, az Európai Unió tagállamai egyre gyakrabban használják a népszavazás intézményét, mint egyetlen demokratikus eszközt a véleménynyilvánításra, a nemzeti önrendelkezés védelmére abban az esetben, ha úgy vélik, hogy az Unió legfelsőbb szervei  előnytelen döntéseket akarnak rájuk kényszeríteni. Ezért retteg a nemzeti referendumoktól a legtöbb EU komfort országvezető és irányadó politikus.

Nem csoda, hiszen az Európai Unió az utolsó három népszavazását elvesztette! Bármennyire is más volt a kérdés Görögországban, Dániában és Hollandiában, a szavazók válasza ugyanúgy hangzott: elutasították  Brüsszel önkényeskedését. Különösen a holland választók okoztak meglepetést, mert határozottan Brüsszel tudtára adták az ellenérzésüket az EU politikai folyamatai ellen.

Népszavazásokon tesznek keresztbe az Uniónak

A liberális körökben eddig az égig magasztalt hollandok népszavazáson mondtak nemet az Európai Unió és Ukrajna társulási szerződésére. 2015-ben a görög választók is népszavazáson utasították el a nemzetközi hitelezők követelményeit, ami szintén arculcsapást jelentett az EU számára. A dánok többsége is a tavaly decemberi országos népszavazáson elutasította, hogy országuk átvegyen bizonyos európai uniós szabályokat a bel- és igazságügyi együttműködés területén, aminek szintén nem örültek az EU hatalmasai.

Most pedig Magyarország is beállhat azon országok egyre hosszabb sorába, amelyek népszavazáson tesznek keresztbe az Európai Uniónak.

A magyar parlament 136 kormánypárti és jobbikos honatya igen szavazatával, 5 független képviselő nem voksa ellenében döntött a referendum elrendeléséről az „Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?” – kérdésre. Az egyszerű „igen vagy nem”-es válaszadásra augusztus közepe és október eleje között kerülhet sor valamelyik vasárnap.

http://static.168ora.hu/db/02/BF/kormany-plakat-nepszavazas-d000242BF119dfb1649a8.jpg

Az uniós jog nem tiltja a népszavazást

Az uniós jog nem tiltja a népszavazásokat – jelentette ki Klaas Dijkhoff, az Európai Unió soros elnökségét képviselő Hollandia bevándorlási minisztere. Hozzátette: a tagállamokra tartozik, hogy módot találjanak a brüsszeli döntések megvitatására, de arra egyelőre nem adott választ, hogy mi történhet a voksolás után. A holland miniszter hozzátette: manapság nagyon népszerű népszavazásokat tartani.  Gianni Pittella, az Európai Parlament szociáldemokrata frakciójának vezetője szerint
„Orbán Viktor ismételten kísérletet tesz arra, hogy politikai célokból felkorbácsolja az EU-t és migráns­ellenes érzelmeket keltsen…”

Az olasz politikus szerint Európának a szolidaritáson kell alapulnia, a kötelezettségeknek eleget kell tenni, amikor az Európai Unió Tanácsa által megszavazott döntések teljesítését kérik, akkor teljesíteni kell azokat. „Európa nem lehet á la carte menü, amelyből az ember kiválasztja a számára hasznos részeket, a többit pedig figyelmen kívül hagyja” – tette hozzá.

Miért veszít egyre többször Brüsszel?

A spanyol belügyminiszter egyenesen az Európai Unió halálát vizionálta, ha általánossá válik a népszavazás. Jorge Fernández Díaz ugyanakkor elismerte, hogy nem könnyű összeegyeztetni az államok szuverenitását az Európai Unió arra irányuló szándékával, hogy igazi politikai egységet képezzen.

De miért veszít egyre többször Brüsszel az urnáknál?  Nem vitás, hogy a most már szabad utat kapott magyar népszavazáson a kötelező betelepítési kvóta ellenzői többen lesznek, mint a hívei. Legfeljebb az kérdés, elegen mennek-e el majd szavazni ahhoz, hogy a referendum érvényes legyen.

Maguknak a kvótapárti nyugati politikusoknak sincsenek illúzióik az eredménnyel kapcsolatban, amit jól mutat a luxemburgi külügyminiszter nyilatkozata, amely szerint Orbán Viktor biztos meg fogja nyerni a népszavazást. De még árulkodóbb volt Jean Asselborn következő mondata, hogy „az unió meghal, ha a kérdéseket népszavazásokkal döntik el”.

http://godolloihirek.hu/tartalom/vedjukmegazorszagot1113.jpg

További népszavazások jöhetnek?

Újabb sortűz érkezhet tehát Magyarországra a kötelező migránskvóta megnépszavaztatása miatt, ami ellenkezik az Európai Uniós érdekekkel, és akár precedens értékűvé válhat Európában migránsügyben. Ez pedig elkerülendő! Erre utalt már Bill Clintonnak, az egykori amerikai elnöknek is a magyar demokráciát megkérdőjelező baljós üzenete is az óceánon túlról.

A magyar balliberális ellenzéknek viszont nincs más lehetősége, mint a népszavazás ellen illetve a „igen” mellett kampányolni, ha nem akarja elveszíteni európai és nem európai (lásd USA) szövetségeseinek támogatását, akikkel vállvetve képzeli el a jelenlegi magyar kormány megbuktatást legkésőbb 2018-ban.

Viszont ezzel a hozzáállással egyáltalán nem biztos, hogy növelni tudja a magyarországi ellenzék választói táborát. De az is biztos, hogy hatásosabb figyelmeztető jel lett volna az Európai Uniós önkényeskedésre, ha a V4-ek másik három tagállama is népszavazást kezdeményez a migránsok kötelező befogadásának kérdésében.
Száraz Dénes
*

Nincsenek megjegyzések: