2016. május 30., hétfő

Ezen is túl vagyunk - Vona ment és jött a Jobbik tisztújításán ( - végül több mint kétharmadot szerezve maradt)

A hétvége gyermeknapi eseményei és az ócsai harmadosztály ezüstje mellett a Vona vitte a pálmát a műsorszámok rangsorában.

A Jobbik tisztújító kongresszusa mindent felülírt a programok sorában, de semmi mást nem hozott, csak az előre bekonferáltakat.  Minden Vona elképzelése szerint alakult.

https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/13327645_1131842460170613_7380050839405731163_n.jpg?oh=9611faf6fd07ad3cf5f3ddf6622d0170&oe=57E516F3
Úgy tartják, ami késik, még nem múlik - nagygyűlés Kongresszusi Központ

Tisztújító kongresszust tartott Budapesten a Jobbik. Először az dőlt el, hogy Vona Gábor marad a párt elnöke: Vona Gábor 79 százalékos támogatottsággal lett újra a Jobbik elnöke, 479-en szavaztak igennel és 116-an nemmel. Vona ezután bejelentette, hogy átadja a frakcióvezetői posztot Volner János alelnöknek, hogy ő a pártépítésre koncentrálhasson.

http://kep.cdn.index.hu/1/0/1187/11879/118792/11879234_bca5dccbfb12b3228bafa3e1960a8177_x.jpg
Erő, vagy gyengeség - Jobbik és ami mögötte van  ( - sajtótájékoztató)

Majd az is eldőlt, kik lesznek a jövőben a párt alelnökei. 12 ember szerezte meg a szükséges jelölésszámot a kongresszus előtt: Volner János, Toroczkai László, Z. Kárpát Dániel, Sneider Tamás, Hegedűs Lórántné, Novák Előd, Fülöp Erik, Janiczak Dávid, Kepli Lajos, Murányi Levente, Gyüre Csaba, Bana Tibor. Közülük Novák Előd teljesen behúzta a kéziféket, csendben nézi végig, hogy Vona nem engedi, hogy elinduljon a pozícióért, Hegedüs Lórántné pedig péntek este jelentette be csúcskategóriás Facebook-posztjában, hogy nem indul mégsem.
Volner János, Toroczkai László, Z. Kárpát Dániel, Sneider Tamás, Fülöp Erik, Janiczak Dávid
− ők hatan lettek végül a Jobbik alelnökei, Vona Gábor úgy fogalmazott: bombaerős csapat állt össze, a mai napon a Jobbik nemzeti néppárttá vált.

A hat most megválasztott alelnök közül hármad eddig is alelnökök voltak, az újoncok Janiczak Dávid, Ózd, Fülöp Erik, Tiszavasvári és Toroczkai László, Ásotthalom polgármestere.

Nincsenek megjegyzések: