Fehérbe öltözött Ócsa mára virradóra. A hólepte táj, a fákra telepedett fehérség felvillanyozta az amúgy szürkeségbevesző várost.
A tél szépsége azonban Ócsán mindig járulékos gondokkal szül. A tízéves városlakók kultúrája az önkormányzat felvárakoztatottsági szintjét csak néhol haladja meg. Ez látható a havas közterületeken és a járdázatlan utcák sokaságán. Erre asszociál a lakosság a járdatakarítások elmaradásával, ami ügyebár kötelező feladata lenne a lakosságnak. Csakhogy az itt élő sem hülye, és minek takarítsa az előtte húzódó járdaszakaszt, ha annak nincs folytatása. Így van ez a város számos pontján.
Az önkormányzatunk ugyanis nem látja el közfeladatát e téren. A városi járdahálózat kiépítését a lakosságra bízza, amolyan "pályázati" trükkös formában. Ez azt jelenti, hogy akinek szüksége, vagy igénye van az ingatlan előtt járdára, az "pályázhat" erre, aminek után az önkormányzat fejesei elbírálják, hogy ezt a "lehetőséget" megkapja-e, vagy sem az igénylő. Vagyis a közfeladatellátási kötelezettsége, a járdaépítés feladata alól így bújik ki és így testálja másra a hivatal vezetése. A helyi önkormányzat a városi közlekedés kulturáltságát amolyan adományként biztosítja, amit "valósíts meg magad" alapon kegyként adja. Ez a járdapályázat, aminek ötödik ciklusát hirdették meg legutóbb.
Ócsán tehát a közfeladatot is lakosság látja el, amolyan pályázati formában, ahogy a városvezetés kitalálta. Ez pedig nem más, mint az, hogy aki a lakóingatlanához járdát igényel, az építse meg magának. Ehhez legfeljebb sódert, cementet, és okoskodást kap az önkormányzat hivatalától az amúgy kommunális adóteherrel sújtott városlakó.
És ha már a kommunális adónál tartunk, - amit természetesen a Bukodi-Horváth adta városvezetésnek köszönhetünk, - akkor arról is érdemes szót ejteni, hogy az eltelt négy év során ez a vezetés még egyetlen egyszer sem tette közzé, hogy mire költötte, vagy számolta el azt a 20 milliós nagyságrendű bevételt, amit ez az adóteher biztosít a városi költségvetésnek.
Mert, hogy ebből közjárdát, buszmegállót nem nagyon építettek az utóbbi időben, az tény. A Bajcsyn az iskolán túl egyre szakadozik az addig még csak egybefüggőn elhúzódó járda. A Széchenyi és a Árpád utca közti szakaszon azonban ez már biztosít egybefüggő haladást. Így a városból kivezető, nagyforgalmú úton, a buszok, kamionok, mezőgazdasági gépek, kerékpárosokkal terhelt úttestre szorulnak a megállóba igyekvő gyalogosok. Köztük iskolába járó gyerekek, mozgássérültek, idősek és mindenki más. Még szerencse, hogy ebből eddig nem volt komolyabb baleset.
De a város más részein sem jobb a helyzet. Az ország hasonló lélekszámú városit járva nem emlékszem, hogy találnék még egy olyan települést, ahol 8-9 ezer emberrel a háttérben és két vasúti átkelővel a város derekán olyan állapotokat látnánk és találnánk, mint amit Ócsán. Talán ez az egyetlen közel 10 ezres város, ahol egyik vasúti kereszteződéséhez sem vezet kiépített gyalogút, és az az átjáróban sem létezik. Itt az önkormányzat ezzel évek óta nem foglalkozott oly mértékben, hogy azt a lakosság biztonsága érdekében kiépítse. Pedig az említett Bukodi Károly és Horváth Tamás immáron öt éve együtt vezeti Ócsán és népét az orránál fogva.
Erre az utolsó háztól, az átkelő utáni első ingatlanig terjedő szakaszra azonban nem tellett a helyi költségvetésből, hiába a vezetésükkel egyidős Kommunális adóteher. Azokon a helyeken, ahol nincs ház és abban élő lakosság, ott a város ugyanúgy hanyagolja a járdát, mint ahol nem "pályázik" erre a tulajdonos. Az erre hivatott vezetés, a Városüzemeltetés, vagy a képviselők pedig nem igénylik és "pályázzák" a járdaépítést az önkormányzati kezelésű területeken. Ezért ha az Ócsai ember el akar jutni a vasúton túlra, akkor járja ki magának az utat. A túlvégről munkába akar menni, és el akar jutni az állomásra, akkor szintén azzal jár, hogy kitapossa magának az utat. Mert a város két frekventált kereszteződésében, a vasúti átjárókban nincs kiépített gyalogút, oda, és azon át nem vezet kiépített járda. Az ócsaiaknak ez nem jár csak úgy a közteherviselésből, mint polgármesternek a háztól házig autó.
Mivel a vasúthoz és az átkelőhöz nincs közjárda, így az önkormányzatnak takarítani sincs mit. Gyakorlatilag feladata sincs ezzel, gondolhatja az úri vezetés. És ha már a vezetés így gondolja, akkor a paraszt sem hülye, és ezért úgy gondolja, hogy Ő sem takarítja az előtte húzódó járdáját, mert minek, ha az amúgy a telek szélén véget ér. Ezért aztán az emberek az úttestre szorulnak, amit nem ez a vezetés létesített, de a jelenlegi önkormányzat városüzemeltetése tartana karban hivatalosan.
Csakhogy erre a városüzemeltetés sincs kellően felkészülve, hiszen a munkatársai sorában nincs olyan, aki hó esetén berendelhető lenne és a megfelelő eszközöket munkára fogná.
Seprűs, hólapátos embert az önkormányzati úthálózaton legfeljebb csak a hivatal előtt látni, mert ez a jelenség olyan ritka, hogy erre már látványos turistacsoportokat is lehetne szervezni.
A városi közterekre, a közutakra járdákra ilyen munkatárs nem jut. Az önkormányzat kommunális munkagépre az utóbbi időben egyszer sem pályázott. Pedig a Tanyafejlesztési Operatív Program keretében volt lehetőség útkarbantartó, vagy többcélú alkalmazhatóságú gépek beszerzésére is. A program során meghirdetett eddigi alkalmak egyikéből sem kért és egyikével sem élt a városvezetés.
Pedig mások ennek során piacokat újítottak fel, vagy létesítettek, munkahelyet teremtettek, vagy a tanyasias környezetet, az infrastruktúrát javították. Ócsa-Alsópakony-Felsőbabád vagy a még külterületebben élők számára ez nem adatott meg, mivel az urak tanácsa ezt nem találta bulinak.
Így marad a szocialista utókor csökevénye, a kék Ifa, - ami jól szolgált a Lakatos-ház bontásánál és elszállításánál is - ami a Városüzemeltetés birtokában áll. Ez a "szörnyeteg" az, mely - az egykori KGST integrációjának keretében legyőzte a hazai Csepelt, - ilyenkor felkapja a tolólapátot, a szóróberendezést és nekiáll a városi hóeltakarításnak. A probléma csupán annyi, hogy a járműhöz nincs alkalmazható vezetője a városnak. Ezért egy munkaszolgálatost bérelnek. Egy szerződés keretében foglalkoztatják az ismert vállalkozót, aki ilyen hófedte időben ráül a gépre és teleszórja a várost. Ezzel azonban ismét gond van, mert a "vállalkozó" nem egyedül ebből él, hanem csak járulékosan, amolyan kiegészítő tevékenységként, vagy bevételi forrásként veszi fel a munkát az önkormányzati szervnél. Ez akkor teszi, amikor a szabadideje (köztes pihenőidővel számolva) megengedi, hogy járművet vezessen. Mert az ügye nem járja, hogy hókotrás előtt, vagy végeztével egy másik járműre ne agy Isten egy buszra ülve vezessen. Ennek szabályait még a vállalkozás kereti közt sem szegheti meg, vagy lépheti át. A két szolgálat közt az előírt pihenési időnek biztosítottnak kell lenni. Így sokszor, és érthető mód nem esik egybe a vállalkozó hadra-fogható ideje az időjárás hóbortságaival, vagyis adott esetben a havazással. Ilyenkor tapasztalni, hogy Ócsán az utak nincsenek letakarítva, annak ellenére sem, hogy nem volt jelentős a csapadék.
A másik gond, pedig az, hogy a tolólapot kímélve nem akaródzik letolni a havat az útról a megbízott, cserébe úgy gondolván, a sózás olcsóbb. Ez azonban így nem elég hatásos, hiszen a nem tolt és taposott hóréteg felolvasztásához sokkalta több só kell, mint az előtte letolt, tisztított felület síkosságmentesítéséhez. A másik járulékos probléma, hogy az így teleszórt városi környezet károsodik. Az olcsó só szarától a sok helyütt árok nélküli kerítések, az autók és a növényzet issza meg a Városüzemeltetés gondatlanságának a kárát. Sót szórni a mai világban nagy felelőtlenség. Szerencse, hogy ezért még nem ütötte meg a bokáját senki.
A helyi viszonyokat, az ismert környezetkárosítást, a környezetszennyezést tapasztalva, valamint a közterület-felügyeletünk hozzáállást látva egyenlőre nincs esély a "Zöld Ócsáért" szlogenű program megvalósítására.
Nem marad más a helyi ember számára, mint a téli táj ablakon át való megcsodálása, vagy külső szemlélete, mert amint kimozdul otthonában azonnal a zord valóság csúfos következményeivel szembesül.
*
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése