2016. január 23., szombat

Elismerés és dicséret - "mindent bele" írta, s üzente Lajos ( - csupán Ócsa népe nem érti és érzi a különbséget)

 A helyi emberek joggal várják el a megválasztott vezetőktől, hogy értük dolgozzanak, cserébe a bizalomért, hogy sorsukat, az előrejutásukat, a jobb létüket és a városukat rájuk bízták.

Ócsa embere, az itt élő nem akar nagy dolgokat. Sőt többet sem akar annál, ami más számára is adott, vagy elérhető.

Kérem, ne értsék félre: - Nem a közpénzből vásárolt polgármesteri autóra kell most gondolni, és nem is a közpénzes jutalmazások kifizetésére, vagy felvételére. Nem Buza Ernő javaslattevő, vagy Kardos Zoltán, esetleg Puskás Imre, netán Gallai doktor, és az erre szavazó képviselőkre kell akkor gondolni, ha egyébként mindent megtesznek a lakosság jobb léte, boldogulása és megsegítése érdekében. Nem csak úgy, ahogy azt maguk közt osztják, vagy élik. Ugyanis, ha a lakosság is részesül a bőség kosárból ahogy ez elvárható lenne, akkor nincs mit a képviselők szemére hányni, hogy miként adják a juttatásokat vagy biztosítják a maguk haladását, és közpénzes javadalmazásait.

Az arányosságról, és az ellátás kiegyensúlyozottságáról beszélhetünk ekkor. Csakhogy Ócsán mintha ezt nem nagyon élhetik át úgy, ahogy másutt.  Ócsán az embereknek valahogy mindig kevesebb adatik, mint ami elvárható lenne. Legalábbis ez jön le az összehasonlítások és a példák során. 

https://fbcdn-sphotos-g-a.akamaihd.net/hphotos-ak-xat1/t31.0-8/12186639_1633621993591948_27620412382789653_o.jpgMost is csak egy ilyet kíván a blog bemutatni és szembesíteni ezzel a helyben uralkodó, döntéshozó és a sorsunkról szavazó képviselők számára, hogy nézzenek már körül, és mélyedjenek magukba a tapasztaltak, a különbségek, mint hiányosságok alapján.

Igaz, mi már tavaly májusában is arról írtunk, hogy "Csak pályázni kell és dől a pénz", de ez valahogy nem mozgatta meg, és nem motiválta a helyi képviselőket. Nem véletlenül maradt el a városunkat érintő fejlődés, és veszett kárba a fejlesztés lehetősége.

https://fbcdn-sphotos-g-a.akamaihd.net/hphotos-ak-xtp1/v/t1.0-9/s720x720/12193750_1633622360258578_6246911904578770391_n.jpg?oh=da77aad55302ed7a9e839010c3582c8c&oe=570348BC&__gda__=1463797145_7625839d9ec6bf2f47b1549458078a25Nem kell messzire menni, hogy lássuk miről is beszélünk. Ehhez nem kell mást tennünk, mint egy ismert ócsai polgárhoz fordulni. Ezért újfent Szűcs Lajos segítségével és sorainak kíséretében tekinthetünk, és léphetünk amolyan körbetekintésre a szomszéd földjére.

Szűcs Lajos  2015. december 16. 
Választókörzetem legkisebb, de annál lelkesebb települése Felsőpakony most faluszépítésbe kezd. Mindent bele, Pakony!


Felsőpakony pályázott és pénzt kapott, nyert. Ezzel bővítette a szociális csomagot, két új elemmel. 

Az egyik a 65. évüket betöltő helyiek számára Egészségmegőrző csomagot biztosít a település, a másik pedig egyfajta "kelengye" azaz Babacsomag, amit minden újszülöttet megillet. Ráadásul Felsőpakony a szociális tűzifa-programot is kiegészíti, kipótolja.  Mindemellett "természetesen" az óvodát is "becsomagolták" és a polgármesteri hivatalt szintén hőszigetelték.  Továbbá a könyvtáruk sem maradt el, és az orvosi rendelő, az iskola szintén részesült ebből. Több intézmény teljes nyílászáró cseréjét szintén támogatásból oldották és valósították meg. Továbbá több millió jut még a belső eszközök, bútorok cseréjére is a nyert KEOP-os pályázati pénzből.  

https://fbcdn-sphotos-f-a.akamaihd.net/hphotos-ak-xft1/v/t1.0-9/q82/s720x720/11986969_1617466168540864_9083958452685922390_n.jpg?oh=907faa92ed4278b32e622cf008430143&oe=57328548&__gda__=1463439843_efed60739aeab20de0aedf96437e1ea2Szóval valóban van miről beszámolni és hírt adni. Példát mutatni.

Bár Ócsán is büszkélkedhetnénk a szomszédhoz hasonlatos sok jóról, kedvező hírről, haladásról.

Sajnálatos mód, azonban nálunk nem ekkora az előremenetel. Nálunk még várat magára a régi orvosi rendelő rendbetétele, felújítása, újjá varázsolása, és beüzemeltetése. A könyvtárunk részleges felújításával nem valósult meg a hőszigetelés, és a régi problémák nagyrészt tovább nyomasztják az intézményt. Az általános iskola gondjairól szinte minden egyes beszámolóban olvasni lehet még. Hol beázás, hol elektromos problémák nehezítik a mindennapokat, aztán pedig a tető, vagy a faszerkezet hibáiról hallani, olvasni. Ezeken a gondokon a felszerelt napelemes rendszer és a kiharcolt műfüves pálya létesítése sem segített.
Az Ady Endre utcai műemlék "református" ház ma is romokban hever, miközben a templom külső világítására milliós nagyságrendű közpénzt fordítunk hosszú évek óta.
A konyhai dolgozók továbbra is arra gondolnak, és azon aggódnak, hogy az ismételt pályáztatással, az újra kifizetett díjjal, és az emeléssel miként fog javulni az ellátás, vagy mivé lesz a mostani munkahelyük.  

Mindezek dolgok, kétségek itt vannak, és félelmeink közt bennünk élnek. A helyi jobbulás, a jobb lét, a fejlődés, mint felzárkózás, a megszépülés várat még magára.

Ócsán valahogy nem akkora, vagy nem úgy mutat a jólét, mint másutt, de az itteni átlagnak még csak a választott képviselőikével sem ér ez fel. És ez az igazán elszomorító. 

Ilyenkor soha nem érti a helyi ember, hogy miként lehetséges mindez, amikor egy tálból meríthetünk mindannyian és mégis mi az a többlet, vagy másság, aminek okán az egyik helyen van látvány és haladás, a másikon meg nincs. Nem adatik. Csak a kínlódás. 
A polgármester új autójáról, az év végi jutalmazásáról nem beszélve.

*

Nincsenek megjegyzések: