2015. december 13., vasárnap

A tűzoltók is bajba kerülhetnek, ha Facebookon kommentelnek - célkeresztben a közfeladatot ellátók

 A katedrán állóknak, volánnál ülőknek, beteget gyámolítóknak a köszönöm helyett egyre többször az öklüket mutatják az emberek. Érthető hát,ha a közfeladatot ellátók több elismerést kapnának.  Azonban ehhez nekik is úgy kell viselkedniük, hogy azt kiérdemeljék.

http://frsz.hu/sites/default/files/pictures/biro.jpg
A közfeladatot ellátók és a közszereplők is kénytelenek elviselni valamiféle nyilvánosságot, többet kénytelenek eltűrni, más szóval szűkebb a magánszférájuk, ...
 

A közfeladatot ellátók és a közhatalom gyakorlói esetében a nyilvánosságot az indokolja, hogy akinek érdekében ellátják a feladatot, akinek a nevében gyakorolják a hatalmat, az szemmel tarthatja őket. Ez pedig maga a nép. Ebben az esetben a nyilvánosság indoka az ellenőrizhetőség, az, hogy a hatalom forrása folyamatosan figyelemmel kísérhesse azt, hogy akikre bízta a hatalom gyakorlását, illetve akit megbízott a közfeladat ellátásával, az neki tetszően, az indokolt korlátok figyelembe vételével teszi-e azt. A nyilvánosság tehát mint egyfajta hatalmi ellensúly funkcionál az esetükben. Az Alkotmány e nyilvánosság-igényt a közérdekű adatok nyilvánosságának biztosításán keresztül igyekszik kielégíteni.

A közfeladatok ellátói és köztük a közhatalom gyakorlói, amikor ilyen minőségben tevékenykednek, nem alanyai az alapvető jogoknak, ez ellentétes lenne az alapjogok funkciójával. A határozatot előkészítő köztisztviselő, a mások felett ítélkező bíró, a népszavazás időpontját kitűző köztársasági elnök, a tömegoszlató rendőr nem magánemberi minőségében tevékenykedik, hanem mint a hatalom képviselője, mint az a felület, ahol a sokféle szabadságjoggal rendelkező állampolgár szembetalálkozik a hatalommal. Ennek megfelelően az ilyen funkciót betöltőnek nincs is – akkor, abban a pillanatban, illetve az ilyen tevékenységével összefüggésben – önrendelkezési joga.

http://static.origos.hu/s/img/i/1312/20131216-izsak-rendorok-birosagi-pere-elozetes-illusztracio12.jpg
Egy példa a szükséges nyilvánosságra
A hatalomgyakorlóknak részben az ellenőrizhetőség, a felelősségre vonhatóság miatt kell átláthatóan tevékenykedniük, részben pedig azért, mert a jogállamban az átláthatóság a hatalom sajátja, mert ez következik például abból, hogy minden hatalom a néptől származik, ezért nem lehet szinte semmit eltitkolni előle, ami a hatalom megnyilvánulása. (Amit el lehet titkolni, az mindig nagyon pontosan körülhatárolt információ, és a titkossága pontosan megindokolt.) 

http://static.origos.hu/s/img/i/0703/20070305fotosfoto1.jpg
A rendőr szerint a fotós támadólag hatott
Ugyanakkor előfordul, hogy az állam képviseletében fellépő hivatalos vagy közfeladatot ellátó személyek olyan magatartást tanúsítanak, ami kimeríti a diszkrimináció fogalmát - olvasható a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának 2000. évi jelentésében.

Kaltenbach már 2000-ben elismerte: - a közfeladatot ellátók gyakran diszkriminálnak.

Ez manapság leginkább a közösségi oldalakon tapasztalható meg, ahol egyes közszolgálati tevékenységet ellátó(k) fölényeskedő, vagy éppen lekicsinylő megjegyzéseket tesz(nek) másokra.

Már arra is van példa, hogy a közfeladatot ellátó az interneten nyíltan személyeskedő, bántó, vagy éppen cinikus bejegyzéseket tesz.

 Tibor Boros 2015. november 26. 19:17
Te Lacus! Ki ez az agyoniskolázott ételfutár, aki beleböfög a mi dolgunkba? Csak nem az az irgalmatlan nagy ember, akinek Henije körbe piszkíttatja a Dózsa a telepet az ebeivel? A lovai rövid "o" Atus. A címben pedig a nőtt kettő darab "t" betű. Szívesen segítek! :)


Más esetben személyiségi jogait sértő képeket, illusztrációkat osztanak meg az érintett belegyezése, vagy hozzájárulása nélkül.

Ezek az ismérvek arra kötelezték a közhatalmat gyakorlókat, hogy közbelépjenek és beavatkozzanak a feladatot ellátók vonatkozásában.

Így ma már a rendőr nem kommentelhet, nem vehet részt közösségi oldalak hozzászólásaiban, és nem léphet fel szolgálatban ilyen jelleggel a felületre.

http://frsz.hu/sites/default/files/pictures/net_komment.jpg
Nem nyilváníthatnak véleményt a rendőrök rendőrként az interneten - így utasította az országos rendőrfőkapitány az állományt


Az utasítás célja, hogy a rendőr vagy közeli hozzátartozója ne legyen kitéve "a hivatali kötelezettséggel összefüggésben illetéktelen befolyásolásnak", a rendőri foglalkoztatásra visszavezethető esetleges fenyegetésnek. További célja, hogy a rendőrség működésébe vetett közbizalom csorbítására alkalmas, így különösen a rendvédelmi hivatás etikai alapelveivel össze nem egyeztethető véleménynyilvánításokat megelőzze - áll az utasításban, amely a nyáron lépett hatályba. (MTI)

Azonban ezzel még nincs vége.

http://civishir.hu/civiskepek/cikk/2015/12/06/84056/84056_big_face-015-12-06-172744.jpgA rendőrök után a tűzoltóknak is vigyáznia kell, milyen magánvéleményt fejtenek ki a virtuális térben – írta meg a Lánglovagok.

Még a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek szolgálati jogviszonyát szabályozó törvény teremtette meg a lehetőséget arra, hogy megtiltsák a hivatásos állomány tagjának az internetes felületen magánszemélyként való megnyilvánulásakor, magánvélemény nyilvánításakor a hivatásos állományba tartozására vonatkozó adat nyilvánosságra hozását. Erre a júliusban hatályba lépett jogszabály a rendőröknél az országos rendőrfőkapitánynak, a tűzoltóknál az országos katasztrófavédelmi főigazgatónak adott felhatalmazást.

A Propeller érdeklődésére Hajdu Márton, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője közölte: már kidolgozták a vonatkozó belső szabályozót, ami a közeljövőben hatályba lép.

Az előírások célja, hogy az állomány tagjainak magánéleti megnyilvánulásai ne legyenek méltatlanok a szervezethez, hiszen az itt szolgálatot teljesítők az egyik legmegbecsültebb szakma képviselői.

A Lánglovagok Egyesület új szolgálati törvény számos pontja – köztük az internetes korlátozás – miatt még júniusban fordult az alapvető jogok biztosához. Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala szerint az új jogszabály miatt olyan sok panasz érkezett, hogy külön munkacsoport foglalkozik vele.

Idén a vizsgálat lezárása nem várható.
Propeller / MTI / Facebook / Origo

1 megjegyzés:

Boros Tibor írta...

Te Lacus! Már megint kóstolgatsz. Én szabad ember vagyok. Saját nevemben írok és nem használom fel a Te fényképeidet alantas céljaimra! Ez a lényegi különbség kettőnk között. Van még több is. Jelents fel, perelj be bátran! Én vállalom a felelősséget tetteimért és nem fogok hazudni, húzni az időt gyáva módon! :)