2015. október 9., péntek

Végre megkezdődhet a környzetkímélő szolgálat - kerékpáros polgárőr szolgálat is lehetséges Ócsán

Mint már szóba hoztuk, más településeken már régóta használják a kerékpárt ló helyett a járőri munka során.

A kormány segítségével tavaly már autókat, motorokat, kerékpárokat kapott a polgárőrség, amit Budapesten a Készenléti Rendőrségen át a szervezetnek. Ekkor az Országos Rendőr-főkapitányság 15 millió forint értékben kétszáz kerékpárt adott át a polgárőröknek. A Belügyminisztériumtól kapott 2013. évi többlettámogatásból pedig hat segédmotoros kerékpárt szerzett be az Országos Polgárőr Szövetség.

https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/hprofile-xap1/v/t1.0-1/p200x200/10355746_678570132234985_1397070305430463053_n.jpg?oh=aeaeec4b4645e858ae327c230ce05846&oe=56882C0E
Sajnos Ócsa Városi Polgárőrsége ebből valahogy kimaradt. Blogunk ekkor fel is vetette a kerékpáros szolgálat hiányát. Kerékpárral ugyanis gyorsabb a közlekedés, mint gyalog.  Ha van kerékpár, nem kell fuvarra, illetve szolgálati autóra várni. A kerékpár városi aszfalton környezetkímélő, jó eszköz, mert nem bűzlik nem trágyáz és nem hagy nyomot. A kerékpár nem vonzza a legyeket, és gazdaságosabb mint a ló. 

A lovasság nem a flaszterre való. A lovasszolgálatnak ott az erdőalja, a terep és a város menti övezet, ahol az illegális szemétlerakók burjánzanak. Ott szabadon galoppozhat a szolgálat, és legalább ráláthatnak a kupacokra. 

Egyszer majdcsak megszűnik a kihordás a jószolgálatért cserébe. Ezért is hasznos a lovas egység odavezénylése a belvárosi patacsattogtatás helyett. 

https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/hphotos-xat1/t31.0-0/p600x600/12094982_895166260575370_2113779492040867484_o.jpgAz ócsai polgárőrkerékpároknak ezért is örülünk. A két kerékpár máris több annál, ami volt. 

Az eszközök több száz településen segítik a polgárőrség munkáját, ami nyilvánvalóan jelentős minőségjavulást eredményez majd. Remélhetőleg ez Ócsán is bekövetkezik, mert sokan sokféleképpen látják és értékelik a helybeli tevékenységet.

A tavalyi átadón Hoppál Péter megköszönte a polgárőröknek, hogy az emberek mindennapos szubjektív biztonságérzetének növelése érdekében ilyen önzetlen munkát végeznek.

Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke – megköszönve a járműveket – arról beszélt, hogy ma nagyon jó polgárőrnek lenni, mert olyan kormányzati hátterük van, amely folyamatosan biztosítja a polgárőrség fejlődését. Hozzátette: az elmúlt négy évben 3,4 milliárd forint értékben kaptak támogatást a kormánytól, míg az azt megelőző 19 évben mindössze 1,5 milliárdot.

Ezek szerint voltak rosszabb évek a szolgálat terén. Az idei máris biztató jeleket mutat. A két kerékpár nagy segítség lehet az alakulat számára. Csak használják egészséggel.

*

Nincsenek megjegyzések: