2015. október 3., szombat

Amerikai népírtás, koaliciós NATO fedettség és orosz-ellenesség az önkényes célok érdekében ( - háborús világ)


Kurva amerikaiak Barackkal az élen szinte ugyanazt az erőszakos hatalmi világpolitikát folytatja, amit W Bush megtestesített az aljas és hazug indokkal alátámasztott katonai akciózással. Obama egyazon tőről fakadóan küldi az államok katonái harcba különböző indokokkal, hogy fenntarthassa országa harci gépezetét. Azt a katonai erőt, amivel országok berendezkedéseit, megszokott és kialakult életét változtatja meg. Nem tetszett nekik Afganisztán, aztán beavatkoztak Irakban, és ilyen alapon bolygatták fel Észak-Afrika nyugalmát.  Líbia, Egyiptom belső hatalmi erőviszonyainak felbontásában legalább annyira benne voltak, mint ahogy Szíria egységének felbomlasztásában benne vannak, vagy ahogy Izrael érdekeit szolgálva vétózzák a Palesztin állam létrejöttét.  

http://www.chinavegan.com/userfiles/2012-06-09/20120609_1912283962.jpgAmerika a pénzügyi zsidó érdekek mentén támogat másutt antidemokratikus és elnyomó hatalmakat úgy, mint az Egyiptomban katonai puccsal hatalomra került diktatórikus kormányt.  Vagy azt a szaúdi rezsimet, ahol nem, hogy demokrácia nincs, de még a női egyenjogúság sem biztosított.  

Amerika hosszú évek óta egyfolytában háborúzik. A világ számos pontján jelen vannak katonái által, és csapataik számos helyen titkos, vagy nyílt harcot folytatnak. Ehhez többnyire „szövetségeseket” vonnak be, illetve használnak fel, mint egyetértő támogató feleket.  Így, és ezzel a célzattal van érdekeltsége Európai országokban. Ekként használja fel a NATO-t és az őket támogató nyugati államokat. Elsősorban Anglia, Németország, Franciaország játszik ebben meghatározó szerepet.  

Így természetesen Európa híradásaiban mindig egy „Amerika barát” szemlélet kerül bemutatásra és jelenik meg a népesség előtt.  Ezzel egyfajta szimpátiát, együttérzést keltve a világ csendőrének szerepébe bújt, de valójában egyeduralmi célokat teljesítő harcos Amerikával szemben.  

Nem véletlen, hogy míg a jenkikkel szövetséges nőket igázó szaúdiak harci tevékenységei során békés állampolgárok tucatjait – köztük lakodalmas tömeget – gyilkolhatnak, addig másokkal szemben kevesebbért is jajveszékelnek.  

http://i.huffpost.com/gen/2324552/images/o-BARACK-OBAMA-facebook.jpg

Legutóbb azért cirkuszoltak, hogy az oroszok az Iszlám Állam elleni fellépésükkel a Szíriai kormányerőket támadó, persze Amerika által támogatott csoportokat is bombázott.  Obama erre kivicsorította fogsorát és kijelentette, hogy Aszad elnök az Ő számára nem elfogadható államfője Szíriának. Oroszország azonban támogatja, Aszad államát és nem szívesen fogadná be, egy újabb amerikai stílusú váltás következményeit. Putyin politikájának nem célja a Közel-keleti térség továbbszabdalása.  Oroszországának elege van Amerika hatalmaskodásából. 

http://888-s3.s3.eu-central-1.amazonaws.com/thumbs/2015-10-03/6221ef361f8be137115cdd27fd069e64/760x0.jpgA jenkiknek egyszerűen az fáj, hogy az általuk kiképzett terroristákat bombázzák az oroszok, egyébként nagyon helyesen. Erre azt visítják a világba, hogy civileket ért támadás.  Közben arról mélyen hallgatnak, hogy hajnalban egy rosszul célzott amerikai támadás telibe találta Kunduz városának egyik kórházát....
Amerika egyből a katonai szövetségesei mögé bújik az esemény kapcsán, kijelentve, hogy ez egy NATO akció volt. Egyes tudósítások máris arról szólnak, hogy a kórházat "Hosszan tartó" légitámadás érte, amit valószínű, hogy a koalíciós erők gépei hajtottak végre. Ezek pedig amerikaiak voltak. (Kassa bombázása óta tudjuk, hogy miként zajlik ez.)
Aztán helyi NATO-misszió szóvivője "elismerte", hogy a kórházat ért bombatalálat során - időpontja (hajnali 2 óra 10 perc) légitámadást hajtottak végre. Alig emelik ki, hogy mindez valójában egy amerikai akció volt. A NATO tagországok többségének ehhez semmi köze. A magyar ember sem adott ehhez hozzájárulást. Tehát a hivatkozás nem más, mint egyfajta felmentés az Amerikai terrortámadásra. Az AlJazeera értesülései szerint jelenleg 9 halott orvos van, és további 37 ember súlyosan megsérült a támadás következtében - köztük 19-en az MSF személyzetéhez tartoztak. 

http://img.444.hu/kunduz_msf.jpg“Megbocsáthatatlan” és talán még bűncselekmény is volt a kunduzi kórház elleni amerikai légicsapás, jelentette ki Zeid Raád al-Huszein herceg, az ENSZ emberi jogi főbiztosa. A kórházat ért légicsapásban 19-en vesztették életüket, köztük az Orvosok Határok Nélkül (MSF) 12 munkatársa is. A 37 sérült között is 19 MSF-alkalmazott van, a maradék 18 sérült vagy ápolt, vagy ápoló.
Az értelmetlen halál, a civil és ártatlan áldozatok sora most mellékes. Ez csak az oroszok esetében boncolandó.
 
Oroszország a Szovjetunió felbomlása óta nem vett részt olyan háborús konfliktusokban, mint Amerika.  Az orosz hadsereg nem vett részt kormányellenes beavatkozásokban, és nem állt szemben másokkal úgy, mint ahogy az USA tette. Mondhatni békés és harcmentes politikát folytatott a magába visszahúzódó volt szocialista birodalom. 

Most, hosszú évek után nyúltak fegyverhez, és léptek idegen földre az oroszok, amikor a sarokba szorított szíriai kormánysereg megsegítésére szánták magukat.  Ezzel azt az orosz fennhatóságú katonai kikötőbázist is védelmükbe vették, amire az amerikaiak mögöttes célként maguknak szántak.  Ezért az Obama elnökölte Egyesült Államok az Aszad ellen is harcban álló Iszlám Állam ellen látszólagosan lépett fel - önös érdekei céljából. Putyin ezt megelégelve kért és kapott felhatalmazást a terroristának kikiáltott iszlamista alakulatok szétverésére. Természetesen az oroszok sem hülyék, és jól tudják, hogy miért nem akarják Szíria széthullását.  

http://mandiner.hu/attachment/0129/128859_1024px-russian_air_force_mig-31_inflight_pichugin.jpgOrosz repülők támadják az Iszlám Államot a Bassár el-Aszad szíriai elnök kezén lévő Damaszkuszhoz közeli légibázisokról - írja az Ynet. Az izraeli lap nyugati diplomatákra hivatkozva arról ír, hogy egy orosz kontingens már meg is érkezett a bázisra: harci helikopterekkel és vadászgépekkel támadják majd az Iszlám Államot és a felkelőket

Az amúgy is szétvert térség számos sebből vérzik.  Az amerikai demokrácia-export a stabilitás helyett szétziláltságot, halált, nyomort és menekültáradatot szűlt.  

Putyin Oroszországa ezzel a hatalmi erővel szemben vette fel a harcot - elsődlegesen és jelképesen Szíriában.
A szír külügyminiszter szerint hatékony az orosz beavatkozás.
 
A politikai hírvilágban tapasztalható kétszínűség, és képmutatás leplezi azt a pusztítást, amit ma a világ egyeduralmi pozícióban álló vezető nagyhatalma megengedhet magának. 

*

Nincsenek megjegyzések: