2015. augusztus 12., szerda

Politikusok, akik hiányzó vizsgával is csúcsra járnak - pénz és posztó ( - Eduline nyelvészkedés)

Pár éve nagy felháborodás kísérte, hogy Ócsa polgármestere a ciklus derekán ráébredt, hogy az alapfokú nyelvvizsgája után jár neki ezért a pótlék. Egy előterjesztést követően havi ötezer forint kiegészítést kapott a havi járandóságai mellé.

http://keyframe.nava.hu/service/gallery/keyframe/2015/05/04/m1-78558/m1-78558-03401600.jpg
Kép: - illusztráció ( - Ócsa polgármestere a tévének nyilatkozik)

Akkor az volt a kritikai felvetés, hogy mennyire anyagias és kicsinyes a város polgármestere, hogy a több százezres apanázs mellé még ezt az ötezret is képes kiaknázni a városi kasszából. 

Azóta persze ezen már túl vagyunk, ahogy a laptopok felvásárlásán, majd milliós pótlásán, és sok más egyéb turpisságon is. A városlakó lassan semmin nem csodálkozik és semmiért nem szól. A többség él mint bárány a karámban. A villanyt sem vágja ki semmi, és a politikusok arcbőre se pirul fel. A pénz, a közélet és az autó sem jelent akadályt számukra.

Így már nem sok embert foglalkoztat a politikai elit nyelvezete, nyelvkészsége, avagy nyelvvizsgája. Pedig ők is csak egy halandók, mint bármelyikünk. 

Ma az ország házában sem jobb a helyzet, mint kisvárosunkban. Az Eduline merítése erre ad igazolást.

A száztizennégy fős Fidesz-frakcióban hetvenhat képviselőnek nincsen nyelvvizsgája, a tizenhat fős KDNP-frakcióból tizenkettőnek, a huszonkilenc MSZP-s országgyűlési képviselőből és a huszonhárom jobbikosból pedig nyolcnak-nyolcnak.* Az LMP-s képviselők közül mindenkinek van nyelvvizsgája, Ikotity Istvánnak és Szél Bernadettnek kettő, így az ötfős LMP-frakció több nyelvvizsgát tud felmutatni, mint a KDNP-s képviselők, akik ráadásul a hat bizonyítványból kettőt a volt köznevelési államtitkárnak, Hoffmann Rózsának köszönhetnek. A nyelvvizsgák aránya így a KDNP frakciójában a legalacsonyabb, majd ezt követi a Fidesz: előbbiben a képviselők alig negyede rendelkezik valamilyen nyelvvizsga bizonyítvánnya, utóbbiban pedig a harmada. A rekorder a DK-s Vadai Ágnes, aki öt nyelvből szerzett nyelvvizsga-bizonyítványt, ráadásul ezek közül kettő felsőfokú, ugyanakkor a négy DK-s képviselő közül ő az egyetlen, akinek van nyelvvizsgája.



Másfél éve nagy port kavart, amikor az elmúlt évek egyik legnagyobb nyelvvizsgabotrányát követően az LMP nyilvánosságra hozta a képviselői nyelvvizsgaadatait. Ezután az Átlátszó megpróbálta kideríteni, mikor és milyen nyelvből szereztek bizonyítványt az országgyűlési képviselők, amire az akkori 224 fős Fidesz-frakcióból négyen, a 35 fős KDNP-ből tizenöten, a 48 fős MSZP-ből huszonheten, a 43 fős Jobbik-frakcióból huszonnyolcan válaszoltak. A beismerten nyelvvizsga nélküli politikusok között szerepel Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke, Karácsony Gergely, zuglói polgármester, korábban LMP-s, majd PM-es országgyűlési képviselő, és a fideszes Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke is.

Orbán Viktor a parlamenti adatlapja szerint ugyan tárgyalási szinten beszél angolul, de nyelvvizsgát nem tüntetett fel. Vona Gábornak, a Jobbik elnökének középfokú nyelvvizsgája van angolból, Tóbiás Józsefnek, az MSZP elnökének viszont csak alapfokú. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter ugyancsak tárgyalási szintű angol nyelvtudásról vallot, Balog Zoltán emberi erőforrás miniszternek felsőfokú német nyelvvizsgája van, Palkovics László felsőoktatási államtitkár - aki mellesleg a BME-n járműgépészetet oktat - oroszból felsőfokú, angolból középfokú nyelvvizsgával rendelkezik, Dúró Dóra a kulturális - és vele együtt az oktatási - bizottság jobbikos elnöke németből és angolból is középfokon nyelvvizsgázott, Czunyiné Bertalan Judit köznevelési államtitkár pedig bár jogász doktor és több diplomája és szakvizsgája is van, nyelvvizsgával valószínűleg nem rendelkezik, a németet tárgyalási szinten beszéli.

*Összesítésünkhöz a parlament.hu képviselői adatlapjait és a feltöltött életrajzokat használtuk, ahol a képviselők egy része nem nyilatkozott arról, van-e nyelvvizsgája, csak annyit jelölt meg, hogy tárgyalási/társalgási szintű nyelvismerettel rendelkezik. Mivel ugyanezek a képviselők az iskolai végzettségükről pontos adatokat tudtak megadni, feltételezzük, azért nem írták be a nyelvvizsgájuk szintjét és típusát, mert nem szereztek bizonyítványt. Emellett Rig Lajos, az április 12-i tapolcai választás jobbikos győztesét nem számoltuk, mivel az önéletrajza még nem szerepel a parlamenti honlapon, ugyanakkor semelyik életrajzában nem említ nyelvvizsgát.

*

Nincsenek megjegyzések: