2015. augusztus 23., vasárnap

A meghírdetett "ócsai történelmi egyházak" képviseltében eljárva - egy személyes képviselet ( - ennyi volt)

Nem tudhatom, hogy "az ócsai történelmi egyházak" címszó alatt kiket érthetett a megemlékezésre invitáló, de hogy pusztán és mindig csak a református lelkész az, aki ezt képviseli, az évről-évre meglep.

Ócsa Város Önkormányzata és az ócsai történelmi egyházak - hablaty

Az  "ócsai történelmi egyházak" nevében
Itt ugyanis valami nem stimmel. Vagy a meghívóban szereplő "egyházak" többesével, vagy a történelmi meghatározással. De számomra az ócsai közegbe helyezés is sánta, hiszen nem vélem, hogy csupán a református egyház az ami mindezt az "ócsai történelmi egyházak" titulust képviselné és lefedi egymagában. 
 

"Akik ugyanis hamisat hisznek, vagy a hitet jó cselekedetekkel teljessé nem teszik, fel nem ékesítik, minthogy a hit tettek híján meghal, sem itt nem uralkodnak tisztességgel, sem az örök uradalomban vagy koronában nem lesz részük. Ám ha a hit pajzsát tartod, rajtad az üdvösség sisakja is. Mert e lelki fegyverekben szabályszerűen harcolhatsz láthatatlan és látható ellenségeid ellen. Hiszen az apostol ezt mondja: "Csak az nyeri el a babérkoszorút, aki szabályszerűen küzd."

https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/hphotos-xfp1/t31.0-8/11894193_1906016112957861_7955255002906641098_o.jpg
Hantos Péter református lelkész az ócsai Tájház előtt mond beszédet '15 augusztus 20.-án - egyházi emberként egymagában

https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/hphotos-xft1/t31.0-8/p180x540/11875257_1906014889624650_2775933448900697103_o.jpg
Bukodi Károly polgármester ugyanezen alkalomból, ugyanott - egymaga
Bármiként is legyen a valós, az augusztus 20.-ák mindig valahogy így kerülnek megméretésre és  lebonyolításra, amolyan egységben, vagy egyezségben a reformátusokkal. Ennyi lenne az a többes, amit ma ez az egyetlen egy felekezeti képviselet jelent, és nyújt a meghívás alapján.  

Magam a többi felekezet képviselet jelenlétét és fellépését hiányolom. A rájuk való hivatkozással együtt. Mert azt ugyebár senki nem gondolja, hogy az ócsai történelmi egyházak az önmagában a református gyülekezet jelentené. És valóban nem. Így jogos a felvetés, és a hiány a más ócsai, és történelmi egyházak irányába.  

Sajnos Ócsa városa továbbra is megosztott. Sőt egyre megosztottabb a politikai és egyházi vonalon egyaránt. 2015. augusztus 20.-a ennek emelt igazán mélyreható emléket. 

https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/hphotos-xfp1/t31.0-8/11896291_1906014612958011_1034498136817681453_o.jpg
Augusztus 20-ai műsor az "ócsai történelmi egyházak" nélkül pusztán református köntösben  ( - képek: Internet)

Ócsa ennél persze többre érdemes. Egyszer a jövőben akár még azt is megélhetjük, hogy egy ilyen napon a katolikus egyház tart majd a várossal karöltve közös ünneplést. 

Elvégre azt is jobb megoldás lenne a mostaninál, ha az egyik évben az egyik, a másikban meg a másik egyház kerülne sorra, ha már az ökumenikus és a történelmi egyházának közöse nem jön össze. 

Legalább az ünnepi megemlékezéshez legyünk méltók és igazak emberek!

*

Nincsenek megjegyzések: