2015. augusztus 24., hétfő

Ismételt baleset Ócsa közelében - segítségnyújtás és torlódás a pályán ( - messzibe vész a segítség)

Tegnap, vasárnap délután két személyautó rohant egymásba, Ócsa térségében az M5-ös autópálya főváros felé vezető oldalán amikor is hárman megsérültek  – közölte a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője az MTI-vel. 
Ma, ismételten baleset történt. Majd sorozatütközések terhelték a pályát és környékét.


https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgZqEc4qNL-ZnZ0UGzFLetCuyNVWPiMGr3o26OFMf-PFBbUAmI_lt6D8C0hD1OvaqL4x_25uaAf3hbY5ddAvqAzgm8fVclIMDEpUqylOjwpcQNr7uwTOnfMH0ob4qPvSP-RfeqPuqIm5uo/s1600/index.jpg
Ahol a tűzoltóság, ott a segítség
Csámpai Attila tájékoztatása szerint a sztráda 24-es kilométerénél történt karambol során az egyik autó szalagkorlátnak csapódott, majd a belső sávban a tetejére borulva állt meg. A benne ülő három ember közül ketten könnyebben sérültek, míg a harmadik súlyos, életveszélyes állapotban van. A másik kocsiban senki sem sérült meg.

Mivel Ócsán nincs bevethető egység, így a gyáli önkéntesek és a dabasi hivatásos tűzoltók végezték a műszaki mentést, az autópálya érintett szakaszán, amit ennek idejére lezártak, a forgalmat pedig városunk felé terelték. A baleset sérültjeihez - ahogy a police.hu írja, - mentőhelikoptert hívtak.

http://www.langlovagok.hu/kepek/2015/dabas/150823_m5peugeot/eredeti/150823_m5peugeot_03.jpg
Fotó:Dabasi tűzoltóság 
Beavatkozó egység: Dabasi tűzoltóság, Gyál ÖTE
Leírás: Az M5-ös autópálya Budapest felé vezető oldalán, az M0-ás autóút csomópontja előtt, a 23-as kilométernél egy Peugeot 106-os személyautó a jobb elejével hajtott bele egy Suzuki Ignis bal hátuljába. A Suzuki szalagkorlátnak ütközve, a Peugeot fejtetőre borulva állt meg. A Peugeot-t vezető 75 éves budapesti férfi, valamint két utasa - egy 72 éves budapesti nő és egy 50 éves budapesti férfi - megsérült. Egyiküket mentőhelikopter szállította kórházba.

Az Útinform közleménye szerint vasárnap este nyolc körül minden sávban megindult a forgalom de, még mindig több kilométeres torlódás maradt fenn egy ideig.

https://encrypted-tbn2.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcQ8XDq8L0jt4SK_GIAB231mypFva9i6ZzFVWXwYeWibeWiWCxHp
Figyelmeztető jelzés
Ma pedig, tisztázatlan okból és körülmények között ütközött kamionok ütköztek az M5-ös autópályán Ócsa és Gyál közötti szakaszán, a 24-es kilométerszelvényben.

A két kamion a külső sávot foglalja el, a belsőben mehet a forgalom. A rendőrség közlése szerint az érintett útszakaszon kisebb torlódás alakult ki, kerülni Ócsa felé, az 5-ös számú főúton lehet.

Közben az Útinform tájékoztatása szerint a két kamion balesetén túl a feltorlódott kocsisorban több koccanásos baleset is történt, ezért az inárcsi pihetőtől araszol a forgalom. Az inárcsi pihenő Budapesttől 35 kilométerre van - olvasható a Dabasrégión.

Később az autópálya egy szakaszát lezárták, azután, hogy több személyautó és egy kisbusz ütközött 36-os kilométernél. Ebben a balesetben hárman sérültek meg könnyebben. A műszaki mentéshez a dabasi tűzoltókat riasztották

Kerülni ismét Ócsa felé, és a városon át az M0 irányába, vagy 5-ös számú főút felé lehetséges.  Mindez persze különös zsúfoltságot és terhet ró a városra időnként.  Sajnos közbelépni, beavatkozni, segíteni nem tudunk, lévén a városunknak nincs erre lehetősége. A helyi önkéntes tűzoltóság a toborzás ellenére nem jött létre az elmúlt év során, és még csak hír sincs felőle. Azt sem tudni, hogy a mostani események tükrében, valamint az elvárásokhoz igazodva felélénkül-e a kezdeményezés és megújul az alakulófélben maradt lelkesedés, vagy a helyi polgárőrség kezei közt porlad szét hamvaiban.

A gyors segítségnyújtás lehetősége máig csak a szomszédos településeken át ideérő bevetési egységek által biztosított.  Ócsán sem mentőállomás, sem tűzoltóság, illetve ilyen részegység nincs.  Mint ismert, a legközelebbi önkéntes alakulat Felsőpakony és Gyál településeken van, míg a hivatásos állomány Gyál, Dabas és Budapest területén működik. A riasztások során általában - és a helyi bevethetőség hiányában - innen érkezik a segítség.  

*

Nincsenek megjegyzések: