2015. április 26., vasárnap

Szanyi szerint „Gyurcsány amnesztiát kapott Orbántól” - leáldozóban a Fidesz ( - tiszta politika)

Az EP-képviselő szerint az MSZP-nek többé nem szabad együttműködnie az általa bizniszpártoknak tartott DK-val, Együtt-tel vagy PM-mel, mert csak egy önálló és ideologikusan baloldali politikával kerülhető el, hogy 2018 után esetleg lélekromboló koalíciót kelljen kötni a Fidesszel a megerősödő Jobbikkal szemben.

Sok liberális métely mérgezte az MSZP-t az elmúlt években



Számos olyan ügy volt az utóbbi időben, amelyekre az MSZP nem adott kellően erőteljes és ideologikus baloldali válaszokat - mondta pénteken egy sajtóbeszélgetésen Szanyi Tibor szocialista európai parlamenti képviselő. A politikus elhibázottnak tartja, hogy az MSZP is részt vett a Quaestor-károsultakért szervezett tüntetésen, miközben olyan MSZP-aktivisták adójából is kártalanítják a „tipikus pilótajátékként működő” Quaestor befektetőit, akik még a rezsiszámláikat is nehezen fizetik ki. Szanyi szerint ezekből a hibákból le kell vonni a tanulságokat, 2018-ig még van idő arra, hogy az MSZP karakteres, következetes és önálló baloldali politikát építsen fel.

Ennek érdekében nem szabad együttműködni sem a DK-val, sem az Együtt-tel vagy a PM-mel, mert ezek kis pártok, és egy karakteres MSZP egymagában több szavazatot tud szerezni, mint velük együttműködve. Szanyi szerint azt sosem nézték meg, hogy az említettekkel kötött választási együttműködések hány baloldalit tartottak otthon. A beszélgetés egy későbbi szakaszában Szanyi bizniszpártoknak nevezte ezeket a politikai szervezeteket, amit azzal indokol, hogy nem mozgalmi politikát folytatnak, hanem önmaguk finanszírozása a legfontosabb céljuk.

Szanyi szerint sok liberális métely mérgezte az MSZP-t az elmúlt években, ezek közé sorolta a neokonzervatív gazdaságpolitika támogatását és a doktriner liberalizmust.
Szanyi szerint ugyanakkor nem csak az MSZP, de a Fidesz is nagyon meg van rendülve, Orbán Viktor miniszterelnöknek „láthatóan nem sikerült az oligarchaváltás”.

Érdekesnek nevezte ugyanakkor, hogy Gyurcsány Ferenc cégeit ez a fajta hatósági represszió elkerülte. Szerinte ennek nem lehet más az oka, minthogy Gyurcsány „amnesztiát kapott Orbán Viktortól”. Árulkodónak nevezte, hogy Orbán a tapolcai kampányban azt mondta: Gyurcsány Ferencet kell felrángatni a színpadra maga mellé ahhoz, hogy figyeljenek rá, majd erre meg is jelent az a Gyurcsány-interjú, amivel ismét korrupt pártfinanszírozással vádolta meg az MSZP-t.

Arra a kérdésre, hogy az MSZP jelenlegi vezetésében látja-e azt az képességet, ami a pártot képessé tenné egy fordulatra, Szanyi Tibor egyértelmű nemmel felelt. „Kicsit gügyögős, polkonform dolgokat pufogtatunk karakteres megnyilatkozások helyett” - mondta a képviselő.
*

Nincsenek megjegyzések: