A Becsület Napja közeledtével érdemes néhány gondolatot kifejtenünk.
Az elmúlt évek során az egész országot lefedő rendezvénysorozattá nőtte
ki magát az esemény. Megemlékezések, túrák, kulturális események. A maga
nemében ez egyedülálló! De vajon mi ennek az oka? Ehhez érdemes
áttekintenünk azt, hogy ténylegesen mire is emlékezünk ezen a februári
napon.
A kommunista Szovjetunió csapatai 1944. szeptemberére elérték az
ország határát. A magyar és a német csapatok vért, áldozatot nem kímélve
harcoltak a sokszoros túlerővel szemben. A vörös csapatok október
végére végigrabolva és pusztítva az országot, elérték a fővárost. A
német-magyar csapatok védelemre rendezkedtek be azzal a feltett
szándékkal, hogy vagy itt állítják meg az ellenséget, vagy sehol.
Az ostrom Sztálin közvetlen parancsára 1944. október 29-én kezdődött
meg. A védők - akiket német részről Karl-Pfeffer Wildenbruch
Obergruppenführer, magyar részről Hindy Iván vezérezredes vezetett -
hősies helytállása folytán az ostrom rendkívül hosszan elhúzódott.
Az erős támadások alatt a védősereg száma jelentősen lecsökkent. Pest
megmaradt területeit január 18-án fel kellett adni. A védelem már csak
Budára összpontosult. A város felmentésére indított három német
hadművelet is kudarcot vallott. A védők már szinte csak a Várhegyet
tartották ellenőrzésük alatt. Február 10-ére az élelem teljesen
elfogyott, lőszer már alig volt. A német-magyar csapatok választhattak:
vagy megadják magukat, esetleg harc nélkül lemészárolják őket, vagy
kitörnek.
Ha megadják magukat, talán életben maradnak, de ők nem ezt az utat
választották. Hindy Iván szavaival: "A kommunizmus az én szememben és
elképzelésemben csak a rablást, a gyilkosságot, és mindenekelőtt a
teljes vallástalanságot és ezen túlmenően az erkölcsi fertőt
jelentette." Egy ilyen hatalom elé még akkor sem voltak hajlandók
letenni a fegyvert, ha a kitörés rendkívüli kockázatokkal járt.
1945. február 11-én este 8 órakor megindult a kitörés. A 43900 katona
közül körülbelül fele-fele arányban oszlanak meg a magyarok és a
németek, az összlétszám negyedrésze sebesült. A rendkívüli veszteségek
ellenére körülbelül 16000 embernek sikerült Buda határát elérnie,
ahonnan a német-magyar alakulatok kisebb csoportokban próbálták a
frontvonalhoz küzdeni magukat. A Pilisben húzódó német-magyar vonalakat
csak kevesen, mintegy 700-an érték el. Közülük legtöbben a Wolff
alezredes által vezetett csapatba tartoztak. A szovjet hadsereg összesen
20 000 foglyot ejtett a harcok során, a többiek valószínűleg mind
meghaltak. Azok a hősök, akik minden veszély ellenére vállalták a
kitörést, és akiknek küzdelmeit vagy siker koronázta, vagy minden
igyekezetük ellenére nem tudták elérni saját csapataikat, tettükkel örök
példát mutatnak.
A történelmi események ismertetésén kívül azonban azt kell mondanunk,
hogy mégis túlmutat önmagán ez a nap. Nem kezelhető csupán egy dicső
hadicselekményként, itt jóval többről van szó! A Becsület Napja
valójában a világosság üzenete, melytől a sötétség természetéből
fakadóan retteg. A sötétség a puszta léte miatt gyűlöli a világosságot,
miképpen a gonosz a jót. Mi minden évben igyekszünk lehetőségeinkhez
mérten méltóképpen megemlékezni a magyar és német Hősökről, nem hagyva
azt, hogy a feledés homályába merüljön az üzenet, melyet magukkal
hordoznak.
Emlékezni akarunk és fogunk is, mert emlékezni kötelességünk!
Erőt akarunk meríteni Hőseink példájából. S aki valóban nemzetben
gondolkodó hazafinak tekinti magát, annak ott a helye a megemlékezők
sorában!
forrás: Jövőnk.info
*
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése