2018. február 23., péntek

Ócsai képviselő segédletével szavazták meg a botrányos beruházást - figyelmen kívül hagyva helyi rendeleteket

Megszavazták: Tízmilliárd forintból építenek új teniszstadiont és hozzátartozó edzőpályákat a Margitszigeten egy ócsai képviselő elnökségi tevékenységének is köszönhetően.

http://img.szucslajos.com/szucslajostenisz-lapozos.jpg
Szűcs Lajos Ócsáról - amatőr teniszező, és nagy horgász is a helyi politikus
Az általános vita kezdetén dr. Szűcs Lajos - ócsai lakos, egykori körzeti ogy.képviselő - vezette fel a megvalósítandó Nemzeti Tenisz Versenyközpont ügyét. Elmondta, hogy „szeretnénk tehát ezzel a törvényjavaslattal elérni, hogy a Margitszigeten készüljön el egy olyan versenyközpont, amelyik nemcsak teniszezésre alkalmas, hanem akár a futókörnek a mindennapos kielégítésére, illetve a sport mellett kulturális és akár konferenciaturizmusra is alkalmas lehet. Ennek a javaslatnak az a célja, hogy ezt a törvényi szabályozással segítse, és könnyebbé tegye magát a tervezést és később az építést.” 

Hiába az Ócsán jól ismert képviselő ékes beszédnek sem beillő hozzászólása, a fővárosnak és sokaknak nem tetszik az a terv, amit a fideszes elnök felvezetett. A kormánypárti képviselők többségével mégis megszavazta a Parlament a törvénytervezetet.
 
A főúton balra az első látványosság az Úttörő Stadion. Igaz, most nem így hívják, hanem Margitszigeti Atlétikai Centrum, meg nagyon másképp is néz már ki, de nekem ez az Úttörő Stadion. Már a háború előtt is volt  itt sportpálya,  de elpusztult, s az 1949-es budapesti Világifjúsági Találkozóra építették fel helyén az Úttörő Stadiont.  Hozzá fűződő legemlékezetesebb (nem igazán pozitív) élményem az 1963-as első  Országos Sportnapok.



A kormánypárti képviselők hétfőn döntöttek úgy, hogy már kedden megtartják a vitát és a szavazást is, kedd délutánra pedig kész törvény lett a tervezetből. Az egy nap alatt elfogadott törvény értelmében figyelmen kívül hagyhatják a fák védelmére és az árvízvédelemre vonatkozó önkormányzati rendeleteket. 

http://egykor.hu/images/2010/original/budapest-xiii-kerulet-spolarich-vendeglo-mac-klubhaz-a-margitszigeten-_3.jpg

A Magyar Tenisz Szövetséget vezető Szűcs Lajos (Fidesz) előterjesztését 130 igen szavazattal, 15 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett – kivételes eljárásban – fogadták el a képviselők.

A törvény kimondja:
a margitszigeti beruházás építtetője az állam képviseletében a Nemzeti Sportközpontok. A projekt irányítását és lebonyolítását az állami tulajdonban lévő BMSK Zrt., a verseny lebonyolítását és rendezését pedig a teniszszövetség végzi.
https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/e/ed/L%C3%A9gifot%C3%B3_a_Palatinus_stranddal%2C_a_D%C3%B3zsa_teniszstadionnal_%C3%A9s_a_v%C3%ADztoronnyal._Fortepan_18275.jpg
Régi fotó a Palatinusról, és a Dózsa teniszstadionról
A torna megvalósításával és szervezésével összefüggő közbeszerzési eljárásoknál az ajánlatkérőnek minden esetben joga van a közbeszerzési törvény szerinti, rendkívüli sürgősségre alapított, hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás alkalmazására úgy, hogy köteles legalább három ajánlattevőt ajánlattételre felhívni, és jogosult arra, hogy az ajánlatok értékelési szempontjaként kizárólag a legalacsonyabb árat határozza meg.

Ugyanakkor az építtetőnek az illetékes önkormányzattal külön megállapodást kell kötnie a fák pótlásáról. A bontás, a földmunka, a mélyalapozás és az alaplemez-készítés építési engedély nélkül, illetve bontás tudomásulvétele nélkül végezhető.

A beépítettség minimum 14 500 négyzetméter lesz, a megengedett legnagyobb magasság pedig 26 méter.
A törvény a kihirdetését követő napon lép hatályba, és 2019. december 31-én veszíti hatályát.

Szűcs Lajos javaslata indoklásában azt írta:
a hazai tenisz további fejlődése érdekében elengedhetetlen, hogy a lehető legrövidebb idő alatt megépüljön a margitszigeti versenyközpont, amely alkalmas lehet a jövőben akár egy ATP 500-as kategóriájú verseny rendezésére is, valamint a Davis Kupa világcsoportbeli találkozók lebonyolítására.
A stadion alkalmas lehet egyéb rendezvények megrendezésére, akár kongresszusi központként való hasznosításra is. A Margitszigeten futóknak – kiszolgáló létesítményként – szintén hasznosíthatóak lennének a közös helyiségek – tette hozzá.

Magyarország első ATP-tornáját tavaly áprilisban tartották, az óbudai Nemzeti Edzésközpontban. A most elfogadott törvény indoklásából az derül ki, hogy a 2019-es tornát már a Margitszigeten tarthatják.
A kormány pénteki rendeletével tízmilliárd forintot különített el a "Margitszigeti Nemzeti Tenisz Versenyközpont" megépítésére.
Budapest főpolgármestere kiakadt Szűcs előterjesztésére, és a parlamenterek döntésére. 

Mint elmondta,  csak kedden tudta meg, hogy kilenc emelet magas teniszstadion épül a Margitsziget közepén, méghozzá kiemelt beruházásként, a hatósági engedélyeztetés megkerülésével.

„Kedd este tudtam meg, hogy egy ilyen törvény született, és azonnal beszéltem a Fidesz parlamenti frakcióvezetőjével, valamint két miniszterrel” – közölte  Tarlós István főpolgármester. 
Egyikükkel, Rogán Antallal abban maradtak, hogy teljes félreértés szülte azt a jogszabályt, amit kedden a parlament elfogadott.


https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1947/19476/194769/19476927_5b69644f8a3a72781aaf4d06d3bba96c_wm.jpg
A Palatinus strandot és a kolostort nem érinti a beruházás, de valahogy kaotikus a helyrajzi számozás

Érdekes ez a nyilatkozat, mert ezzel felmerül, hogy esetleg Szűcs Lajos előterjesztésével és pártpolitikai befolyásolásával megvezették a törvényre szavazó képviselőket. 

Mint ahogy felmerült, a „Hungarian Open ATP Word Tour tenisztorna megrendezéséhez szükséges létesítményfejlesztésről” szóló törvény szerint 26 méter (kilenc emelet) magasságú stadiont építenének a sziget zöldterületének közepébe, ráadásul kiemelt beruházásként a hatósági engedélyeztetéseket is kikerülnék.

Tarlós erre válaszul közölte: - teniszstadion épülhet a szigeten, de nem olyan és nem úgy, mint a törvényben. Hozzátette, hogy megegyeztek a kormány képviselőivel: a törvény ebben a formában nem lesz végrehajtva, sőt a létesítmény terveiről a fővárosi közgyűlésnek is döntenie kell majd. 

Az ugyanis a főpolgármester szerint nem lehetséges, hogy a tervezett teniszcentrum esetében mindenféle hatósági engedélyezés figyelmen kívül hagyható, hiszen a Margitsziget árvíz szempontjából is a város egyik legveszélyeztetettebb területe.

http://mandiner.hu/attachment/0248/247249_tarlos_foto_mandiner.jpg
Így nem fog megépülni a hatalmas stadion a szigeten – nyilatkozta a főpolgármester.
 
A Magyar Közlönyben leírták, mely helyrajzi számon találhatóak azok az ingatlanok, amelyek a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában állnak, és amiket állami tulajdonba kell adni a beruházás megkezdéséhez. A megjelölt területek közül a 23 800/2-es a premontrei kolostor helyrajzi száma, a 23 800/4-es közvetlenül a Palatinus strand területét fedi – írta a Magyar Nemzet.

http://magyarhirlap.hu/mh/webimage/4/6/1/3/8/wimage/20160702_15.jpg
Az elképzelt (tervezett) margitszigeti teniszközpont a látványterve - a kép nem adja vissza a monstrum valós méretét

Állítólag a Palatinus strand, sem a premontrei kolostor, de még a Sirály csónakház területe sincs „veszélyben” amiatt, hogy a Margitszigeten nemzeti teniszversenyközpont épül.  

http://img.szucslajos.com/2015/tenisz.jpg
Szűcs Lajos és a tenisz - akár horgász a pácban
Érdekes ez a felvetés, mert Szűcs Lajosnak otthont biztosító Ócsán is van egy premontrei kolostor, amihez még nem sikerült befejezni azt a járdaszakaszt, amit a Templomtól -templomig program keretében díjazott az akkor még megyei elnökként tündöklő helyi ember. 

Ugyanakkor az is látható, hogy ócsai léte ellenére, Szűcs Lajos vajmi keveset tett annak érdekében, hogy a helyi műemlékvédelmi terület értékei fennmaradjanak az utókornak. 

Ócsán, képviselői munkássága alatt vesztettük el a Lakatos-ház néven elhíresült tájjelegű épületet, ami közös telkes műemlékvédelmi területen állt. Az eldózerólt lakóépület helyét azóta sem rendezték, hiába tett erre ígéretet a projektben érintett Horváth Tamás akkori és jelenlegi alpolgármester. 

Aztán a reformátusok kezei közt használatban álló egykori premontrei kolostor tőszomszédságában még védelem alatt álló presbiterházat is közösen hagyják összedőlni, hiába a műemlékvédelem. 

A szó és a papír itt is mindent elbír.  

Ezért is félő, hogy a Margitszigetet érintő változások során sem fog érvényesülni az a beígért szándék, mely szerint nem károsodik a környezet.  

Emlékezzünk csak, hogy a Városliget-projekt során is milyen botrányok kavarodtak.

A Magyar Tenisz Szövetség elnöke, Szűcs Lajos már tavaly nyáron arról beszélt, hogy az idei budapesti ATP-tenisztornát a felújított stadionban rendezik meg. „Rövid időn belül elkezdődik a margitszigeti, jelenleg romos Dózsa-sta­dion felújítása. A kormánydöntés megszületett az építkezésről, és a tavaszra átadják a modernné varázsolt létesítményt. Korábban kétezres volt a befogadóképessége, a jövő évtől három­ezres lesz, úgy kialakítva, hogy bővíthető legyen a lelátó" – nyilatkozta 2016 júliusában Szűcs a Magyar Hírlapnak.

Csakhogy idén tavasszal semmi nem lett kész, ezért az ATP-tornát sem tudták a felújított stadionban megrendezni, a szervezők kénytelenek voltak ideiglenes helyszínt találni a versenynek, ez lett a Nemzeti Edzés Központ. Igen ám, de a jövőre esedékes tornát már mindenképpen a margitszigeti teniszközpontban kell megrendezniük, ezért áprilisra már tényleg fel kell újítani a stadiont. Ez pedig azt jelenti, hogy heteken belül el kell kezdeni az építkezést.

https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1746/17461/174619/17461932_500522d1405c7d9b8a2e8fd68a23fa41_wm.jpg

A bezárt létesítmény 2007-ben került a Fővárosi Önkormányzat tulajdonába, ezért is emelt szót a túlméretezett beruházással szemben Tarlós István, Budapest Főpolgármestere.

A Margitszigetre tervezett teniszstadion 14.500 négyzetméter és 26 méter magas lehet.  Kérdés, hogy Szűcs Lajos valóban ezt, az oda nem illő monumentális építményt szeretné beültetni Budapest szívébe, annak levegőtlenségét növelve? 
 Forrás: MTI
*

Nincsenek megjegyzések: