2018. január 22., hétfő

Ócsán is szükség lenne gyermekintézményekre - volt is lehetőség, csak nem éltünk vele ( - másra sem jutottunk)

Ócsán nagy szükség lenne a bölcsődei- és óvodai férőhelyek bővítésére (jelenleg várólistán szerepelnek a gyerekek), de ez a fejlesztés egyelőre úgy tűnik, itt nem valósul meg. 

Hiába a bölcsőde és óvoda építésre valamint fejlesztésre kiírté majd nyert állami támogatások sora, a térségi települések közül Ócsa nem szerepel a listán, számolt be a Pest Megyei Önkormányzat honlapja. 

Pedig összesen 5.1 milliárd forint szétosztásáról döntött a megyei önkormányzat, - aminek egyik oszlopos tagja Horváth Tamás középiskolai tanár, városunk alpolgármestere - melyre egy VEKOP-os pályázat biztosít forrást. Mivel a legnagyobb kapacitási hány az agglomerációs településeken tapasztalható, nem meglepő hogy közülük többen is sikeresen szerepeltek a pályázaton. 

Azonban sajnálatos mód Ócsa város vezetése nem látta fontosnak az ezen való indulást, annak ellenére, hogy az elszámolható költségek 100%-a lehet a támogatás maximális értéke, így akár önerő nélkül is megvalósíthatóak az egyes projektek. 

Az elnyert pénzekből bölcsőde és óvoda építése, valamint már meglévő épületek infrastrukturális fejlesztése és eszközbeszerzés is megvalósulhat.

Nyertes térségi pályázók:

Maglód Város Önkormányzata (bölcsőde építésére) 399 878 838 Ft

Nagykáta Város Önkormányzata (bölcsőde építése) 396 883 763 Ft

Vecsés Város Önkormányzata (bölcsőde építés és eszközbeszerzés) 335 177 609 Ft

Gyömrő Város Önkormányzata (óvodai szolgáltatások fejlesztése) 147 549 870 Ft

Üllő Város Önkormányzata (Öt óvoda fejlesztése) 48 422 868 Ft

Péteri Község Önkormányzata (Aprók Háza Óvoda fejlesztése) 22 904 274 Ft


Nincsenek megjegyzések: